Arkan, az ametiszt kristálykoponya üzenete 2012.10.11
Üdvözöllek és örülök, hogy végre időt szántál arra, hogy meghallgass.
A jelenlegi időszak kiemelt jelentőségéről szeretnék szólni pár szót. Nos,
a mostani időszakot amolyan „kiválasztódási” folyamatnak nevezném,
melyben az igazán erősek még inkább megerősödhetnek,
megtisztulhatnak, a „gyengék” pedig „elbukhatnak”. Nagyon fontos
ismernetek a céljaitokat, mit is akartok igazán megvalósítani életetekben
és kiemelt fontosságú meghoznotok azokat a döntéseket, melyek
elvezethetnek céljaitokhoz.
Az elmúlt pár hónapban, lehetőségetek nyílt letisztázni ezeket a célokat,
elhagyni azokat, melyek már nem visznek előre benneteket és
konkretizálni azokat, melyek igen. Amennyiben ezt megtettétek, jelenleg
valószínűleg bármilyen nehéznek tűnő élethelyzetben is vagytok, meg
tudott születni bennetek a bizonyosság, hogy „jó úton haladtok”.
Talán többeteknek feltűnt, hogy mostanában sok ember választja a
kilépést földi testéből, másokon „megmagyarázhatatlan” szorongások,
félelmek uralkodhatnak el. Ennek a folyamatnak közel sem vagytok a
végén, így még egyszer kiemelném a téves hitrendszerek
feltisztításának jelentőségét életetekben. Nem elegendő elme szintjén
ismernetek a „tudatosulás útját”, a tisztításokat sejtszinten is érdemes
elvégeznetek, ami ugyan legtöbbször nem kellemes dolog, ám
célravezető lehet. Ez javaslat, természetesen mindenki belátása szerint
dönthet, hogy él a lehetőségeivel, vagy továbbra is figyelmen kívül
hagyja azokat.
A földi testből való kilépést választók esetében, az okok különbözőek
lehetnek és egyáltalán nem biztos, hogy az illető a „könnyebb”
megoldást választotta. Vannak esetek, amikor a valódi motiváció ez,
azaz a könnyebbnek tűnő, valójában "nehezebb út" választása.
Bizonyos helyzetekben a fizikai test az, amely nem bírja el a rajta
áthaladó energiát, a benne még meglévő blokkok miatt. Ez előfordulhat
például olyan élethelyzetekben, mikor az illető nem veszi tekintetbe
magát a folyamatot, melyben benne lehet, annak menetét, az erre
vonatkozó törvényszerűségeket, s türelmetlensége, illetve
egyéb késztetései okán, esetleg „idő előtt” beleavatkozik magába a
folyamatba, például azzal, hogy belekezd egy másikba, azzal a
motivációval, hogy „meggyorsítsa” ezzel a saját haladását.
Nos, emlékeztetnélek benneteket, hogy vannak erők, melyek jóval
hatalmasabbak nálatok, s ha ezeket esetleg nem vennétek tekintetbe,
annak komoly következményei lehetnek. Ezt nem ijesztgetésnek
szánom, csupán felhívom a figyelmet azokra a dolgokra, melyekre
érdemes odafigyelnetek a jelen időszakban, s mivel többségeteknek már
lehettek fentiekkel kapcsolatos tapasztalatai, így talán megértitek, miről
beszélek.
Nagyon egyszerű példával élve, egy frissen műtött embernek, célszerű
lehet megvárnia, amíg begyógyul a műtét helye. Ez jelentheti azt, hogy
pár napig érdemes ágyban maradnia, ha tetszik neki, ha nem.
Amennyiben ezt a javaslatot nem veszi tekintetbe és „idő előtt” felkel,
annak következménye lehet a varratok felszakadása és ez még a
„jobbik” eset.
Ugyancsak oka lehet a földi testből való kilépés választásának, a
tudatosság igen magas foka. Mit is jelent ez? Előfordulhat, hogy valaki
felismeri, jelen életében mindent megtett, amit erre az inkarnációjára
leszületése előtt vállalt, s ennél többet akkor sem tehet, ha
„beleszakad”. Így aztán további fejlődése céljából a kilépést és az
újjászületést választja, olyan „új” élettervvel, melyben további
fejlődésére lehetősége nyílik.
Nos, a helyzet az, hogy ez a „nézet” valóban sokáig igaz is volt, azaz a
felemelkedési folyamatok jelen stádiumáig. A Föld energiaszintje ugyanis
egyszerűen nem biztosíthatott olyan körülményeket az emberiség
számára, melyben 1-1 ilyen jellegű „életterv korrekció”, egy „földi”
életen belül megvalósítható lett volna. Ám a helyzet megváltozott, s
bolygótok energiaszintje mára már elérte azt a fokot, melyen ez az
„életterv korrekció” végrehajtható azon emberek számára, akik
eljutottak a tudatosság bizonyos fokára, azaz minden szinten
felkészültek erre. Ismételten szeretnélek figyelmeztetni benneteket.
Bolygótok életében valószínűleg lesz olyan időszak, melyben ez a
korrekció gördülékenyen és „komolyabb kockázatok” nélkül
végrehajtható lesz, remélhetőleg nem is olyan sokára, ám a jelenlegi
időszak nem ez. Miért? Mert a jelenlegi időszak, átmeneti időszak, ezért
minden ilyen jellegű „próbálkozás”, kiemelten kockázatos lehet.
Amennyiben csak „idea” szintjén jut el valaki a maga felismeréséig,
sejtszinten pedig még lehetnek fel nem oldott blokkjai, melyek
gátolhatják a Feltétel Nélküli Szeretet és Elfogadás energiájának
áramlását, akkor hiába a bátorság, a „korrekció” egészen másképpen
„sülhet el”, mint ahogy azt az illető tervezte. Gondoljatok csak Ikarus
„szárnyalására”. Maga az idea megvolt, elméletileg működhetett is a
történet, ám mégsem ez történt. Mai repülőgépeitek pedig már emberek
millióit képesek szállítani, különösebb kockázat nélkül.
Igaz, erre mondhatnátok azt is, hogy Ikarus nélkül másképpen
alakulhatott volna. Talán, no de ki tudja hogyan? Mindig van más
megoldás, ezt ne feledjétek és a dolgok menete nemcsak rajtatok múlik.
Itt főleg arra gondolok, hogy a mostani időszakban bizonyos embereknél
felvetődhet a „kilépés” gondolata, illetve, hogy ezt megtegyék magukért
és az emberiségért. Ez valóban hatalmas bátorságot és önfeláldozást
igénylő tett lehet a részükről, ugyanakkor a jelen folyamatok „tekintetbe
nem vételét is” jelentheti. Attól, hogy eddig ez a fajta hozzáállás
létezhetett, lehet, hogy a mostani körülmények között már nincs
valóságalapja. Többetek számára a valódi bátorságot jelen körülmények
között lehet, hogy inkább az jelentené, ha maradnátok földi testetekben
és mindazokat a felismeréseket, melyekért sok-sok életen keresztül
megdolgoztatok, ezúttal földi testben valósítanátok meg.
Ezért kiemelt fontosságú jelen időszakban a fokozott befelé figyelés, a
türelem elsősorban önmagatokhoz, a folyamatos belső munka és a
folyamataitok „végig vezetése”, pihenőidőszakok beiktatásával. Ezek
nélkül, bármilyenfajta beleavatkozás a folyamatokba, akár „végzetes” is
lehet a földi test számára. Ismételten egy rendkívül egyszerű példával
élve, a körhintába könnyen bele lehet ülni álló helyzetében és
balesetveszélyes, amikor üzemel. Még akkor is, ha ezt egy kaszkadőr
teszi meg, aki a cselekedet előtt rengeteget tapasztalt és gyakorolt.
A türelem elsajátítása is a megértés bizonyos szintjét jelenti, mely nélkül
a megvalósulás nem lehetséges.
Visszatérve a sejtszintű tisztulási folyamatokhoz, azok rendkívül
kellemetlenek lehetnek, ám megijednetek tőlük nem érdemes. Inkább
igyekezzetek tudatosítani kellemetlenségeitek, esetleg fájdalmaitok
okait, lehetőleg még akkor, mikor azok érzet szintjén jelentkeznek.
Bizonyos esetekben érdemes élnetek orvosi segítséggel is, melyet
kiegészíthettek energetikai, egyéb természetgyógyászati módszerekkel.
Egyre több olyan eset fordulhat elő, melyeket „kizárólag” az orvosi,
tüneti kezelések nem képesek már „orvosolni”. Ilyen esetekben
érdemes feltárni a gyökér okokat, melyeket viszont a holisztikus
gyógymódok képesek elősegíteni. Ezekre érdemes felhívnotok azok
figyelmét, akik még nem találkoztak ezekkel a módszerekkel. Fordított
esetben javaslom a holisztikus gyógymódokban elmélyülőknek,
emlékeztessék magukat arra, hogy a „csak”-ok ideje „lejárt”.
Amennyiben valakinél komoly fizikai tünetek jelentkeznek, érdemes a
holisztikus gyógymódok mellett, orvosi segítséget is igénybe venni,
bármekkora is az ellenállás az illetőben a dologgal kapcsolatban.
Pár mondatot szeretnék szólni az állatokról is. Azok, akik valamilyen
állattal élnek „egy fedél alatt” (kutya, macska, tengerimalac, stb.),
előfordulhat, hogy „kedvencük” komoly, megmagyarázhatatlannak tűnő
fizikai tüneteket „produkál”, melyeknek bizonyos esetekben műtét is
lehet a következménye. Mivel az állatok jelentős része „közvetlen
összeköttetésben”, amolyan „szimbiózisban” létezik gazdájával,
érdemes tudatosítanotok magatokban, hogy az állatok tüneteinek
jelentős része, a „gazda” meg nem oldott problémáinak „kivetülése”
lehet. Az állatok, az emberek tanítói, így mindig tartják a tükröt az ember
elé és szembesítik őt meg nem oldott feladataival. Aki képes így nézni a
közelében élő állatra, az valószínűleg a megoldást is megtalálja,
amennyiben hajlandó "magába nézni", meghozni a megoldást elősegítő
döntéseket, és megtenni a megfelelő lépéseket.
Emellett érdemes tudnotok, hogy az állatok egy része is a felemelkedést
választotta, mivel pedig rájuk is erőteljesebben hathatnak a jelen
időszak folyamatai, így nekik is megvannak a maguk „megoldani valói”,
melyeket érdemes figyelembe vennetek az állatok szabad akaratának
tiszteletben tartása mellett.
Komolyabb fizikai tünetek esetében náluk is érdemes élnetek orvosi
segítséggel, kiegészítve azt természetgyógyászati módszerekkel,
energetikai kezelésekkel, illetve például Bach-virágterápiával, mely
egyaránt alkalmas emberek és állatok gyógyítására. Holisztikus
módszerek esetében minden alkalommal javasolt kikérni szakember
tanácsát, ezekkel a módszerekkel való felelőtlen bánásmód ugyanis
legalább annyira veszélyes lehet, mint a nem hozzáértő orvosi segítség.
A jelenlegi „átmeneti időszakban” rendkívüli jelentősége lehet a napi
tevékenységek „egyenletes elosztásának”, azaz annak, hogy legalább
annyi időt szánjatok naponta szellemi tevékenységre, mint anyagi, fizikai
szintű munkára, barátaitokra, családtagjaitokra, pihenésre, illetve a
fizikai test és energetikai rendszeretek eddiginél alaposabb tisztítására.
Lehet, hogy ez így egyszerre, megvalósíthatatlannak tűnhet
számotokra, ám ha képesek vagytok döntést hozni ennek megvalósítása
mellett, és lépésenként megtenni az ehhez szükséges tetteket,
hamarosan megtapasztalhatjátok, mennyire nem is olyan „lehetetlennek
tűnő” feladat ez.
A fizikai test és energetikai rendszer tisztítása alatt azt értem, hogy a
napi szintű zuhanyzások, fürdések során általában kémiai anyagú
tisztítószereket használtok (szappan, tusfürdő stb.), "jobbik" esetben
valamilyen természetes alapanyagú tisztítószert. A második lehetőség
mindenkinek javasolt, ám az energetikai rendszert a természetes
alapanyagú szerek nem képesek alaposan megtisztítani. Erre érdemes
igénybe vennetek a jódozatlan tengeri sót és a rózsakvarc alapú vizet,
melynek elkészítése rendkívül egyszerű. Csak egy műanyag flakon
szükséges hozzá és egy akkora rózsakvarc kristály, mely befér a flakon
száján. Egy ilyen flakont feltöltötök hideg vízzel, két napig állni
hagyjátok és a rózsakvarcos víz már használható is fürdővízbe, vagy
felmosó vízhez. Egy fürdő vízhez, kb. fél kg tengeri só és fél liter
rózsakvarcos víz elegendő, egy ilyen fürdést pedig akár naponta, vagy
hetente 2-3 alkalommal érdemes elvégezni, fürdés után alaposan
lemosva magatokról tusfürdővel a só maradványait.
Lakásaitok, házaitok takarításánál is rendkívül hatékony segítség lehet a
mosószeres felmosás után igénybe venni a tengeri sós, rózsakvarcos
vízzel történő felmosást, mivel ez a lakótér energiarendszerét képes
alaposan megtisztítani és ezzel biztosítani a „felszabadult” létezéshez
alapvető körülményeket. Amennyiben emellett mindig gyújtotok mécsest
lakásotok helyiségeiben mikor otthon tartózkodtok, és füstölőt,
lehetőleg tömjént használtok, az még erőteljesebb segítséget
jelenthet.
Mindezek a módszerek jelentősen megkönnyíthetik létezéseteket a
jelenlegi erőteljes folyamatok „közepette” és csupán némi odafigyelést
és rászánt időt igényelhetnek a részetekről. Nyílván csak abban az
esetben, ha célotok a "gördülékeny váltás" az átmeneti időszakban.
Az asztrális és mentális szennyeződések kezelésével kapcsolatos
javaslatom a következő. Nos, bizonyára többeteknek feltűnt, hogy az a
módszer, miszerint „nem érintkeztek” olyanokkal, akik mint fogalmaztok,
energetikailag „zavaróak” lehetnek számotokra, jelen időszakban egyre
kevésbé működőképes. Ennek az az egyik oka, hogy bolygó szinten
hatalmas mennyiségű asztrális és mentális szennyeződés „tisztul fel” az
emberiségből is, melyet egyéni szinten már „nem zárhattok ki
életetekből”, hiszen ebben éltek (eddig sem zárhattátok ki, csak talán
úgy gondolhattátok, hogy megtehetitek). Ezt jelenleg még akkor sem
tehetitek meg az esetek többségében, ha történetesen elvonultok egy
"lakatlan helyre", ahol "remete életet" kezdtek, mert bolygótok jelenlegi
hatásai, ott is elérhetnek benneteket. Volt idő, mikor az elvonulás „nem
okozott gondot” az ezt választóknak, bolygótok jelenlegi
energiaszintjén azonban ez már nem működik többségeteknél, akinél
pedig működik, azoknál működik elvonulás során csakúgy, mint zajos
tömegben.
Jelen időszak nagyszerűen alkalmas arra, hogy életetek egyre több
helyzetében gyakorolhassátok a Feltétel Nélküli Szeretetet és
Elfogadást, ami többetek számára „embert próbáló” feladat lehet.
Amennyiben valaki közületek olyan közegbe kerül, vagy tölt el
huzamosabb időt mostanában, melynek rezgésszintje, energetikai
tisztasága jelentősen eltér az általa eddig megszokottól, az jelentheti
azt is, hogy képessé vált az elfogadásra és a feltétel nélküli szeretetre,
ha pedig ezt napi szinten gyakorolhatja, még inkább képessé tud válni
erre. Van minek örülni, ugye?
Ne feledjétek, „jólétetek” sosem függ a külső körülményektől,
igyekezzetek minél többet figyelni befelé és mindazt, amit elméleti
szinten megtanultatok, lépésről-lépésre, türelemmel és megértéssel
átvinni, megvalósítani a gyakorlatban.
S végül ennek az anyagnak a végén javaslom, ne feledjétek, senki sem
tökéletes, ti sem. Jelen időszak tisztulási folyamatai rátok is
vonatkoznak, azaz a ti tudatalattitokból is rengeteg asztrális, mentális
szennyeződés távozhat. Ezt érdemes tudatosítanotok magatokban és
lehetőleg ezekkel foglakozni, mint azzal, ki, mit csinál éppen.
Mindenkinek lehet dolga bőven manapság a saját történeteivel. A "saját
szennyeződéseit" javasoljuk mindenkinek „időben” felismerni és kérni
elvitelüket Mihály Arkangyaltól és Jézustól a gyógyító helyükre. Ennek
elmulasztásával ezek a szennyeződések a köztudatba juthatnak, mely
amúgy is terhelt manapság, továbbá karmikus vonatkozásai lehetnek az
illető számára. Felismerésük és elvitelük kérése gyógyító helyükre pedig
jelentős életminőség javuláshoz vezethet egyéni és közösségi szinten
egyaránt.
Ha pedig valaki eljutott odáig, hogy „tökéletesen” uralja gondolatait,
tetteit és érzelmeit, nos, az valószínűleg egészen más dolgokkal lehet
elfoglalva, mint ennek az írásnak az olvasása.
2012.10.11
Arkan, az ametiszt kristálykoponya üzenete alapján leírta:
Serrano-Correcher Maria-Luisa
tenyérelemzés, Bach-virágterápia tanácsadás
+36/20/9 362 411
www.ezohirnok.hupont.hu, www.bekeveled.hupont.hu