Ezo Hírnök

www.ezohirnok.hupont.hu

 

maria3.jpg

 

A jövő generáció

 

 

 A Föld teljes átalakulása magasabb dimenzióba való átlépése már nem

sokat várat magára, ezért is fontos, kiemelten fontos terület az új

generáció és a szülők viszonya, egymáshoz, önmagukhoz. A jövő

generációjának a szellemi fejlettsége sokban azon múlik, hogy milyen

hatások érik élete első időszakában, és mennyire elfogult a szülő a saját

gyerekével szemben. A családi konfliktusok zöme elkerülhető lenne, ha

az egyik szülő nem takargatná a másik szülő vagy mások előtt a

gyereke viselt dolgait. Még ma is általánosan elterjedt nézet az, hogy á

ezeket majd kinövi, mire felnő, hát ez nem teljesen van így. Egyenjogú,

egyenrangú félként kezelve a gyerekeket, világos tiszta helyzeteket

teremtve,amiben a gyerek is könnyen eligazodik, így nagyobb

biztonságban érzi magát, és mivel ők is saját szabad akarattal és saját

élettervvel jönnek, jöttek a világra, egy ilyen közegben könnyebben

rátalálnak a saját útjukra. 

A gyerek a születése előtti időben és utána is hall, érez mindent, ami a

környezetében történik. A terhesség első időszaka alatt dől el, még a

magzati korban, hogy milyen lesz az anya/apa és a gyerek közötti

viszony, hiszen mikor a leendő szülő ráébred, hogy „babát” vár, az első

reakciója, lehet az öröm, de páni félelem is lehet, hogy most mi lesz.

Főleg, ha kicsit zűrösek a szexuális kapcsolatok, hogy kié a gyerek. Mire

ezek a témák lekerülnek a napirendről, addigra a gyereket már annyi

frusztráció érte, hogy lehet, hogy meggondolja magát és visszahúzódik,

ez főleg a terhesség első 6-8 hetére jellemző. Utána már kisebb a

száma azoknak az eseteknek,amikor a lélek vissza akar menni,

hátraarcot csinálva, hogy úgy látszik ez most nagyon nem az, ahol őt

szeretnék, és nem kér az egészből.

A sok művi vetélés is megtette a hatását, sok nőnek van emiatt

bűntudata, nehezen tud elszámolni magával, ez akkor is így van, ha

ezzel nem foglalkozik naponta. Mint Bach-virágterapeuta ezekben, az

esetekben is tudok és akarok is segíteni. Vannak szerek, amikkel lehet a

leendő és volt kismamáknak a saját magukhoz való viszonyát javítani.

Tudatosabban készülve egy-egy gyerekvállalásra, már kevesebb

blokkot, gátat, félelmet átélve, azon átverekedve magát a leszületendő

gyereknek, és egy békésebb és nyugodtabb világba tudjon megérkezni,

hiszen felnőtt és gyerek is, egyformán a szeretetre és elfogadásra

vágyik. Mindenki, aki átélte a szülést, az tudja, hogy utána nagyon rövid

idő alatt elfelejti, hogy „mennyit szenvedett”, amíg a világra hozta első

szülött vagy sokadik magzatát. Vannak persze kirívó esetek, amikor sok-

sok éves már a gyerek, de az anya még mindig azzal terheli a gyereket,

és a saját karmikus számláját, mártírt csinálva magából azért, mert a

természet törvényeinek szükségszerű velejárójaként megszülte a

gyereket- ezért hálát és örökös törődést, plusz a gyerek életébe való

állandó beleszólásra, való jogra tart igényt. Vannak zsarnok anyák és

más milyenek is, de kinek-kinek szabad választása, hogy mit akar és

képes kezdeni ezekkel a téveszmékkel.

Ezek a harmadik dimenziós működési minták elég erősen jelen vannak a

Föld légterében, hogy ne az aura szót használjuk, bár arról is érdemes

néhány szót szólni, hogy a Földanya, mint női princípium, mit élt át, mit

kapott tőlünk, kevés szeretetet, odafigyelést, törődést, és még ma is

életteret ad a felelőtlen és fásult embereknek is. Nem tesz különbséget,

szeretet teli és harcias vagy agresszív és békés emberek között. Ma is

teszi amit, felvállalt, életteret, le és megszületési lehetőséget, fejlődési

lehetőséget ad azoknak a lelkeknek, akik ide inkarnálódnak, mert itt

tudnak, tudunk tanulni.

A magasabb dimenzióba való békés, zökkenőmentes átmenethez, egy

higgadtabb, felelősségteljesebb gondolkodásra, egymásra való több

odafigyelésre és elfogadásra van szükség. Sok a fiatalkorú bűnöző, mitől

lettek vadak, kezelhetetlenek, mi az, ami az egyén és mi az, ami a

társadalmi viszonyok számlájára írható? Mit is jelent az a szó, hogy

társadalom? Amennyiben elgondolkodunk azon, hogy a szó eleje a társ,

ebből többes számban lesz társadalom, ami egy-egy ország teljes

lakosságát jelenti. Ebben a társadalomban az egyén milyen szerepet

játszik. Akarok-e társ lenni abban, hogy nyugodtan, ölbe tett kézzel

nézzük, ahogy sok léleknek kiskorában félresiklik az élete, vagy valami

más jövőképpel ismertetem meg, az utánunk következő nemzedéket.

Ezt adatuk tovább, ezt a példát tartottuk számukra követendő

mintának, vagy hol siklott ez a dolog félre? Lehet, hogy egy-egy családi

dráma hátterében sok élet óta fel nem oldott neheztelés, harag,

gyűlölet tör magának utat, elementális pusztító erőként, hogy apa-fiú,

fiú-apa, gyerek-szülő kapcsolat, hogy jut el arra a pontra, amikor már

nincs semmilyen visszatartó erő, és egyik a másikra támadva, kioltja

annak életét? Nem számít milyen karmikus adósággal érkezett valaki

erre a világra, egyedül az számít az elszámolásnál, hogy ebből mennyit

tudott és akart-e jóvátenni.

A Föld teljes átalakulása magasabb dimenzióba való átlépése már nem

sokat várat magára, ami egy teljesen új életminőség megélését teszi

lehetővé, azok számára, akik a békés együttélést választják, ehhez az

önmagunkban békét teremteni az első lépés. Ezért lett elindítva a „Béke

éve” projekt, aki önmagában, békét szeretne teremteni az a honlapon

/www.egivandor.hupont.hu,/ megtalálhatja, az ehhez kapcsolódó

anyagokat.

Bp.2012.05.16.                                                              Gaál Sarolta   

                                                                           Bach-virágterapeuta  

sorselemző

                                                                            www.egivandor.hupont.hu,

                                                                                  saroltagaal@gmail.com,

                                                                                      +36-20-373-2978

 

 saci_kaldeus.gif

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 16
Tegnapi: 59
Heti: 457
Havi: 2 850
Össz.: 409 819

Látogatottság növelés
Oldal: A jövő generáció 2012.05.16
Ezo Hírnök - © 2008 - 2017 - ezohirnok.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: 2017 június 27 asztrológia - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »