Kérem Anubiszt, hogy olyan szintű védelemben részesítsen az
olvasás, értelmezés teljes ideje alatt, ami áthatolhatatlan,
minden tisztátalan szándékú, manipulativ, ártó energia, ártó
lény számára. Kérem Jézust, hogy minden tisztátalan
szándékú, manipulativ, ártó energiát, gondolatot, érzést,
tisztátalan, ártó lényt, mely az olvasás, értelmezés során
előjön, és a szabad akarat törvényének tiszteletben
tartása mellett elvihető, vigye el gyógyító helyükre.
Kérem Merlint a lenyomatok gyógyítására mind magamnál,
mind másoknál, mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat
törvényének tiszteletben tartása mellett lehetséges. OM,
AMEN.
A véd és-dacszövetségek a hatalom és hála hitrendszere szerint
működnek, mint ilyenek előbb utóbb felbomlanak, de nem mindegy,
hogy milyen körülmények között, és milyen döntések hatására fognak
megszűnni. Sok keserűség és baj forrásai voltak az elmúlt évezredek
alatt a Földön, de vannak olyanok, melyek jóval a Földre történő
leszületéseket megelőző időszakban jöttek létre. Ma már lényegtelen,
hogy milyen szempontok szerint alakultak ki, kik és miért, hol hozták
létre ezeket a véd és dacszövetségeket, eljárt felettük az idő. Senki
hitét, jó szándékát nincs szándékunkban kétségbe vonni, de minden
ilyen, nem egyenrangúságon, egyenjogúságon alapuló forma,
csoportosulás így vagy úgy, előbb utóbb felbomlik, mivel azok már
betöltötték szerepüket, eljárt felettük az idő, így idejétmúltá válnak.
Lehet hozzájuk ragaszkodni, tűzzel, vassal megpróbálni őket
fenntartani, de ezek a próbálkozások kudarcra vannak ítélve, bárki
bármit is gondol erről. Minden, bármilyen jó cél érdekében is
létrehozott véd és dacszövetségre is vonatkoznak a fentiek, hiszen
ezek a szövetségek valamilyen formában a hatalom és hála
hitrendszeréhez tartoznak, az alá, fölé rendeltségi viszony rájuk a
jellemző. Lehet, hogy sok jó szándékú ember esett, esik áldozatul a
szent cél érdekében létrehozott ilyen, olyan szerveződésben létrehozott
szövetségekben, az azokban való részvétel mellett döntve, esetenként
alárendelve saját céljait, egészségét, érdekeit, ezen szerveződések
céljainak, melyek sok esetben látszólag, azonosak a saját érdekeivel.
Ezért ezt a fórumot is szeretném arra felhasználni, hogy
felhívjam az emberek figyelmét arra, hogy semmilyen cél se
szentesíti az eszközt. Szeretném ezt az üzenetet minél több
emberhez eljuttatni, mivel a Földön, az 5. dimenziós
működésben, a feltétel nélküli szeretet és elfogadás energia
hitrendszerén, az alá, fölé rendeltségi viszonyok átalakulnak,
megszűnnek. Az állat és növényvilághoz való viszonyunk is átalakulás
alatt van. Az átalakulások jelenleg is folynak, tudatosan vagy
tudattalanul, úgy, ahogy azt a folyamat résztvevőinek megértési és
rezgésszintje lehetővé teszi számukra.
Az oldó formulák rendelkezésére állnak azoknak, akik a váltás mellett
döntenek, és céljuk a feltétel nélküli szeretet és elfogadás energia
hitrendszerére csatlakozni, és céljuk a hatalom és hála hitrendszeréről
lecsatlakozni. A valódi felemelkedést a hatalom és hála
hitrendszeréről való lecsatlakozás és a feltétel nélküli
szeretet és elfogadás energia hitrendszerre való
rácsatlakozás hozhatja el. Ez az a rendszer váltás amire
szükség van, hogy az átmeneti időszak után az 5. dimenziós Földön
egészségesen, békében önmagunkkal, és egymással tudjunk élni,
elfogadva azt ami van, ahogy van, és megtanulni a hatalommal „jól”
bánni. A döntést kinek, kinek magának szükséges meghoznia, úgy,
mint eddig is.
Jelenleg kétféle hitrendszer „csap” össze naponta. Az emberek egyik
fele a véd-és dacszövetséget tartja megoldásnak, a másik fele a saját
és hozzátartozói életét tartja fontosnak, törtet, feláldoz, bármit és
bárkit, a saját egészségét is a céljai elérése érdekében, ezek a hatalom
és hála hitrendszerének eszméi. A véd és dacszövetségekben
résztvevők a saját céljaik eléréséhez akarják felhasználni ezeket a
szövetségeket, - esetenként jóhiszeműen, naivan részt véve azokban,-
eltartásért, elfogadásért, anyagi javak, hatalom megszerzéséért,
megtartásáért, nem látva át, hogy a saját céljaikkal ellentétes
pályán mozoghatnak, a felszínen csillogás, siker látszik.
Szándéknyilatkozat, oldó formula:
Oldó formula, a véd-és dacszövetségből való kilépéshez.
Kristálykoponyák Tanácsa.
2013. május 27. Frissítve: 2014-07-07.
Semmi nemű, se látható, se szabad szemmel nem látható véd-és
dacszövetségben nincs szándékomban részt venni. Bármelyik
csillagnemzettség tagjaként, bármiért, bármilyen tévhit kapcsán,
bármilyen véd és dacszövetségben, bármilyen okból, célból folytattam
hatalmi harcot, befejeztem. Kérem Jézust, hogy vigye el mindazokat a
tisztátalan szándékú, tisztátalan, ártó energiákat, tisztátalan, ártó
lényeket, melyek a fenti tévhiteim miatt kerültek a Föld légterébe, és
elvihetők a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása mellett
gyógyító helyükre. Kérem Merlint a lenyomatok gyógyítására, mind
magamnál, mind másoknál, mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat
törvényének tiszteletben tartása mellett lehetséges. Első az
egészségem, és minden más ezután következik a fontossági
sorrendben, beleértve bármiféle csoport, csapat, rokoni és egyéb
kapcsolat, szövetség és azok tagjainak vélt vagy valós érdekeit is.
Feltétel nélküli szeretet és elfogadás energia hitrendszerén, a Földön, a
fizikai testemben, egészségesen, emberként, Felettes Én szerinti
működésben, az elfogadás és tiszta szándék energiákra csatlakozva,
szabadon, boldogan akarok élni, itt és most. Kérem a Felettes Énem, az
Égi Segítők és a Föld segítségét, folyamatos útmutatását, hogy ez így is
legyen.
Kérem Jézust, hogy vigye el mindazokat a tisztátalan
szándékú, tisztátalan, ártó energiákat, tisztátalan, ártó
lényeket, melyek az olvasás, értelmezés során előjöttek,
melyek a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása
mellett elvihetők gyógyító helyükre. Kérem Merlint a
lenyomatok gyógyítására, mind magamnál, mind
másoknál, mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat
törvényének tiszteletben tartása mellett lehetséges. Kérem és
elfogadom: az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés,
könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom,
megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség,
együttműködés, jóság, bölcsesség,
szeretet, pártatlanság energiákat, azokat hagyom szabadon
átáramolni magamon. Kérem Jézus, Mária Magdolna,
Máriaanya, a Föld és a Felettes Énem segítségét, hogy ez így
is legyen. Om, Amen,
2013. május 30.
Gaál Sarolta.
2014-07-08.