Ezo Hírnök

www.ezohirnok.hupont.hu

martinovich_tamas.jpg

Martinovich Tamás, Magyar Teozófiai Társulat

A HIT

Három kapu visz be a templomba:

Tudás, munka, imádság kapuja;

S ha valaki künn áll várakozva,

Bármelyiken bejut, ha akarja.

Ez a kis vers a szellemi kibontakozás útjának ősi tapasztalatokon nyugvó három fő változatát foglalja össze. Közülük mai témánkhoz közvetlenül az ’imádság’ kifejezés kapcsolódik, ami ez esetben az odaadást és a hitet, mint a ’bejutás’ eszközeit jelenti.

Ha azt a szót halljuk: hit, legtöbbször a vallásos hitre, ritkábban az emberekben vagy remélt eseményekben való hitre gondolunk. Ide tartozik a hiten alapuló meggyőződés és a hűség egy – általában hagyományos – felfogáshoz és magatartáshoz. Ezek egyike sem igényli a bizonyítékokat, mert minden esetben valamilyen külső tekintély tanítását-kinyilatkoztatását fogadja el. (Persze, mint mindennek, a hitnek is van negatív oldala: a babonás hiedelem és a hiszékenység egyrészt, az önhitség másrészt, amelyek mindegyike egyértelműen a tudatlanságra, ismereteink és tapasztalataink hiányosságaira vezethető vissza.)

A hit és a bizalom is szoros kapcsolatban vannak egymással: az előbbinél valamilyen gondviselő hatalomba, az utóbbinál egy vagy több embertársunkba vetett bizalomról van szó. Részben ide tartozik, bár inkább csak kifejezésben hasonló az ’önbizalom’, ami egészséges formájában a biztos belső(!) tudáson és meggyőződésen alapul és ’magabiztosság’-nak is nevezhetjük, betegesen túlzott formájában viszont az u.n. félműveltségből származó ’beképzeltség’-gel azonos.

Mind a hit, mind a bizalom jellemzője, hogy a külvilággal kapcsolatos, mert külső forrásra támaszkodik és ahhoz kötődik. A hit, mint az élet vezérfonala önmagában(!) tehát legfőképpen az olyan embereknek nyújt támaszt és segítséget, akik mintegy ’kifelé fordulva’ élnek, feladataik és problémáik megoldását kívülről, tőlük ’független’ forrásokból (guruktól, messiásoktól) várják.

A legtöbb ember számára egy ilyen, kívülről kapott hitrendszer tökéletesen kielégítő: megfelel élete felmerülő kérdéseinek megválaszolására és ezért nem gondolkozik hite részleteinek helytállóságán. – Ezen a tanulási szakaszon egyébként életünk során mindnyájan átmegyünk, és ha megtanultuk belőle a számunkra fontos dolgokat, tovább tudunk lépni.

A továbblépés lehetősége ugyan mindnyájunk előtt nyitva áll, de csak azok tudnak élni vele, akik képesek jól betokosodott hit-rendszerük legalább egyes elemeiben kételkedni és utánajárni azok tartalmának. Az ilyen kételkedés az esetek legnagyobb részében ugyancsak külső hatás eredménye lesz: amikor életünk korábbi kényelmes folyását különféle felmerülő kellemetlenségek, alkalmanként akár kisebb-nagyobb sors-csapások zavarják meg. Ezek mintegy rákényszerítenek minket, hogy feladjuk a ’kifelé forduló’, a külső körülményektől és emberektől megoldást váró magatartásunkat és a megszerzett tapasztalatok hatására kezdjünk ’befelé fordulni’. Érzékeljük ugyan a külső hatásokat, de azokat már megpróbáljuk magunkban feldolgozni.

Ez az eleinte nem-tudatos, de folyamatosan egyre tudatosabb feldolgozási folyamat azzal az eredménnyel jár, hogy kezdjük megérteni, felfogni a bennünket körülvevő világ és a benne érzékelt, tapasztalt jelenségek mögött meghúzódó összefüggéseket és az azok hátterében működő természeti törvényeket. Ez a fajta tudás viszont csak kisebb mértékben lesz konkrét információk halmaza – sokkal lényegesebb az a része, amit belső, szellemi tudásnak is nevezhetünk, ami már nem ragad le az egyedi, kézzel fogható dolgokhoz, hanem azok mögött felismeri az általánosat és azt megpróbálja életében is alkalmazni.

Az életünk során megszerzett és feldolgozott tapasztalataink és az azokból leszűrt felismerések egyaránt belső, szellemi tudásunkat gyarapítják és így fokozatosan elősegítik, hogy a naponta elénk kerülő feladatokat ne külső segítség elvárásával, hanem belső tudásunk használatával oldjuk meg: ’befelé fordulunk’.

A tapasztalatok fényében lassanként rájövünk arra is, hogy az életünkben felmerülő problémáinkat mi magunk hoztuk létre, és a bennünket ért hatások gyökere bennünk magunkban van. Rájövünk arra is, hogy a feladatok megoldását nem segíti, csak késlelteti, ha el akarunk menekülni előle, pl. a korábban beváltnak bizonyult hitünk világába, mert akárhová megyünk, a meg-nem-oldott feladatot visszük magunkkal – csak a megjelenési formája változhat (pl. a megváltozott környezet miatt), de a lényege megmarad.

Lehet, hogy ezeket a felismeréseket szóban megfogalmazni nem tudjuk, de ez egyáltalán nem lényeges kérdés. Sokkal fontosabb és hatásaik szempontjából is tartósabb, ha megpróbáljuk ezeket saját életünkben megvalósítani, és szerintük élni!

Az eddig leírtakat többé-kevésbé mindnyájan tapasztalhatjuk, részben a saját, részben a környezetünk életében. Van azonban egy sokkal ritkábban előforduló, de azért még létező jelenség is, amiről Krisztus, a Nagy Tanító azt mondta:

„Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.” (Mt. 17.20)

Bár valódi hegyeknek hittel történő elmozdításáról az általunk belátott történelmi korokban nincsenek ismereteink, azért lényegesen kisebb méretekben néha mégis megtörténik az, amit úgy is nevezhetünk, hogy ’gyógyulás hit által’.

Akinek olyan mélységes a hite, hogy azzal képes a sűrű fizikai világban is észlelhető változásokat létrehozni, valójában a hit eszközével teremti meg előbb önmagában a belső, azon keresztül pedig mindennapi életében a külső változást. Ez a jelenség külső szemlélő számára szinte észrevehetetlen, mert a folyamatok túlnyomó része a belső világokban zajlik. Ha ilyen pl. egy-egy zarándokhelyen történik meg, a jelenlévők szinte automatikusan az ottani külső hatásnak (’kegyelem’-nek) tulajdonítják azt – a meggyógyulóban lezajló – belső teremtést, ami valójában az ő belső, lelki viszonyainak (béke, egyensúly, stb.) kivetítése a mások számára is látható világba.

Végül álljon itt egy költői megfogalmazás arról, hogyan éli meg valaki az egész életét átformáló élményt, felismerést és megingathatatlan belső tudást, amihez az egyik út a hiten át vezet:

... S így még én is, ki ihletére vágyom,

Ki szóltam véle, mindent feledek,

És sok napon át, könnyes szomjúsággal,

Türelmesen ugyan, de szenvedek.

S akkor a vallomás jajjai közben,

Mikor imám már kín és gyötrelem,

Belém nyilallik Isten közelsége,

Megérint, megráz, s ott az Úr velem.

Ha hirtelen egy penna lángbetűkkel

MENE TEKEL-t írna házad falára,

Ne hidd, hogy van olyan jó emlékezet,

Mely szóról szóra emlékezne rája.

Ha egyszer furcsa, érthető mennydörgés

A földre csillag-titkot zúgna le,

Rémült csodálkozásod közepette

Alig tudnád, hogy mit mond el vele.

Alig fogom fel megnyilatkozását,

Fülem eltompul, alig értem Őt,

Csak ajkamon és két kezemben érzem

Az intő, élő, dübörgő erőt.

Akit az Úr lehellete érintett,

Nem kérkedik többé, s nem tagad.

Tagadja bár a világ egyhangúlag,

Ám tegye azt! Ő mellette marad.

Inkább a világ kételkedjék, bárha

Eső, fa, élet Istent bizonyít,

Inkább, semmint az, akinek lelkében

Isten megfogant, s egyszer kivirít.

Mert az, ha letaszítod trónusáról,

Vérzőn, hajszoltan, egyedül, vakon,

A keresztről is hirdetné, mit látott,

S a pokolban is súgná: „Én tudom!”

(F.W.H. Myers: St. Paul; 1867. – részlet)

Martinovich Tamás

...........................................................................................................................

petrilla_andras_jo.jpg

Petrilla András Gábor író, fotográfus

Látomás

Furcsa látomásom volt. A tér és az idő kifordult körülöttem, egyszerre láttam mások gondolatát és érzéseit, a levegő lélegzett s a tárgyak életre keltek. Mintha valami végre megnyugodott volna, úgy éreztem, hogy a világ immár helyes irányba forog. Egy voltam a térrel, az idővel, az emberekkel, a léttel. E furcsa, ősi világban a megszokottól eltérő, ám nagyon is normális törvények uralkodtak. Nem tudom, meddig tartott ez az állapot, az idő jelentése itt más értelmet kapott. Tán évek, évezredek is elteltek...

Része voltam e világnak, így belülről tapasztalhattam meg törvényeit. Ember voltam, s miként az ősi időkben, a lét egészének szellemi lángját őriztem. A szemlélet, aminek birtokosa voltam, nem mennyiségileg különbözött a mai, hétköznapi felfogástól, hanem lényegi minőségét tekintve. A tudás nem ismeretekről szólt, hanem arról, aki őrzi. Nem a külvilágra irányult, hanem a lét lényegét érintette. Evidencia volt, mindennapi életem része, hit, tudás, rítus, a hétköznapok ritmusa, kerete és tartalma, a valóság tiszta, éber, tudatos átlátása. Hétköznapjaim ennek tükrében zajlottak, minden aprónak tűnő dolgot, tevékenységet átszellemítve. Magától értetődött, hogy az élet egy szent állapot, egy szakrális rituálé, s mint ember, ennek tudatában éltem minden pillanatát, az egyetlen örök időt. A szellem uralkodott a lét felett. A tudás befelé irányult, a világ csupán a transzcendens valóság egy vetülete volt, így a külső tér a belső szellemi lehetőségek tere, a külső idő a belső idő kiáradása, s a külső fény a belső fény tükröződése volt. A hit nem jelentett mást, mint önmagam és világom helyes szemléletét, s az életem alárendelését a létnek. Mint szellemi lény, tartottam az egyensúlyt minden jelenség felett.

Ám egyszer elsötétült az égbolt, a látomás megváltozott. Az egység megtört, s a világ kavarogni, az idő múlni, a szellemi lét halványulni kezdett. E hanyatlás kezdetén a külső manifesztációk egyre inkább betörtek gondolataim, érzéseim közé, és elhitették saját valóságukat, hatalmukat. A teremtett világ démonai megkísértették az egykori szellemi lényt, s átvették az uralmat. Mindössze néhány ősi mítosz és alapját vesztett rituálé maradt figyelmeztetésül, hogy valami még létezhet a szemmel láthatón túl, de ez a valami immár nem elérhető. Elszakadtam a léttől, és félni kezdtem. Kétségbe esésemben és homályos emlékeimhez való elszánt hűségemben szorgosan lejegyeztem az ősi tudás megmaradt tükörszilánkjait. De hiába a feljegyzések, hiába az írás, ha mindaz, amit átmenthetnék általa az utókornak – a tőlem elkülönült emberek tömegének – immár töredékké lett.

A látomás folytatódott. Piciny ponttá váltam, s a világ szétszakadt körülöttem. Újabb korok jöttek, újabb démoni erők kavarogtak. Az idő egyre gyorsult. Láttam az embereket, a késői utódokat, akik nem értették, miről szólnak a kódolt történetek, csupán továbbadták őket. Mi több, e mítoszok visszafejtése oly könnyen vitte félre gondolataikat, hogy a valódi tudást félelmükben maguktól utasították vissza, és tiltották meg. E tilalom révén az ősi tudás megértésére és helyreállítására tett minden kísérlet eleve meghiúsult, s a korszakok forgatagában egyszer elérkezett az idő, amikor megalkottak egy új tudományt, mellyel objektív módon modellezhették külső, anyagi világukat, az ősi, teremtett démonok által diktált törvények rendszerét.

Ekképp haladtam előre a korok mentén, s a látomás egyre inkább szertefoszlott, áttetszővé lett és beleolvadt mai életem díszleteibe. Láttam a mai embereket, köztük magamat, ahogy hiába keressük, mégsem találjuk a világ rejtett egyenleteit, eredetünk forrását, az ősi tudás szilánkjait, és sorsunk megoldását. Nem találjuk, mert nem találhatjuk, hisz írott és íratlan történelmünk során szélnek eresztve, elásva, elégetve, tenger mélyére süllyesztve áldoztuk fel e tudást külső démonaink oltárán. S ahogy eddig tettük, úgy tesszük ma is, míg végleg felszámoljuk a transzcendencia utolsó bástyáit. Szemeink immár hiába merednek a csillagok távolába, vagy az anyag legbelsőbb mélyére, égető kérdéseinkre nem kaphatunk választ. Templomba járunk, fohászkodunk, kérleljük a teremtőt, hogy hozzon jobb sorsot reánk. Ám hiába fordulunk isteneinkhez, a mennyek országa elérhetetlenül távol marad hétköznapjaink szürke valóságától. Folyton csak keressük a gyógyírt sorsunk fájó sebeire, a kibúvókat kötelességeink alól, s a recepteket életünk megoldatlan gondjaira. Kutatjuk eredetünket, a miérteket, de nem szól vissza hang a mennyekből, s nem jelenik meg a végső képlet a kijelzőkön.

A mai ember számára megmaradt hit nem más, mint egyfajta remény, hogy talán lehet valami más is mindazon kívül, amit tapasztalunk. Valami külső, tőlünk független, kifürkészhetetlen erő, ami hatalmat gyakorol a világ felett, és elrendeli a dolgok menetét. Talán létezik, talán nem. Akik hiszik, remélik, hogy e hatalom kiengesztelésével sorsukat, s tán az emberiség sorsát jobbra fordíthatják. Néha a hit piciny résein átszűrődik egy csepp a teljességből, s megvalósul egy csoda, ami korunk anyagi felfogásában értelmezhetetlen és könnyen félrevezető.

A hit és a hitetlenség két út, melyek egyike sem vezet el az ősi tudáshoz. Mégsem tehetünk mást, mert képtelenek vagyunk elfogadni, hogy e tudás soha nem veszett el, csupán teremtett démonaink takarják el szemünk elől, ekképp bitorolva a hatalmat, s fújják szüntelen szemünkbe az álomport, mely a külső világ képeit idézi minduntalan elménk fókuszába. E démonok rossz gazdái pedig mi magunk vagyunk. Nem tudjuk és nem is akarjuk felvállalni az egyetlen helyes utat.

Látomást láttam. Egy jelet, ami figyelmeztet, hogy a világ nem feltétlenül olyan, amilyennek mai emberként megszoktuk. Hétköznapi dolgokként a valóság egy vetületét látjuk, mely csupán egy bezárt térben, egy bezárt időben, vagyis egy bezárt létben igaz. A valódi tudás, a valódi lét helyes szemlélete mindig és mindenhol végtelenül nyitott. A valóság olyan, mint egy furcsa paradoxon. A világhoz, a tudáshoz vezető út önmagunkon keresztül vezet. Számunkra ez az út mégis járhatatlan, mert félünk szembesülni önmagunkkal és feladni életünk meglévő, szilárdnak hitt bástyáit. Így inkább a külső utak egyikét választjuk. Életünk szürke egyhangúságában úgy hisszük, csupán ez maradt.

Petrilla András Gábor

......................................................................................................................

somogyi_peter.jpg

Somogyi Péter lélekszerelő

Ez egy olyan szuper módszer, hogy hinni sem kell benne...

Legnagyobb sajnálatomra ma odáig jutottak az emberek, hogy teljesen lemondtak önmagukról. Lemondtak az irányításról, az önállóságról...  Társadalmi szempontból megelégszenek azzal, hogy 4 évente voksolnak egyet és válmegvonva állítják, hogy nem tehetnek semmit. Majd a politikusok, ... Szomorú. De vajon honnan jutottunk ide? A nagy francia elsötétedés mondta ki először, hogy Istenre nincsen szükség, majd az emberek eldöntik, mi a helyes nekik. Létrehoznak alkotmányokat... Ezzel még nem lenne baj, ha ezek a törvények az Isteni renddel összhangban születnének. De sajnos az idő előrehaladtával, mind a törvényeink, mind a szokásaink egyre inkább Istennek háttal születtek. Figyelmen kívül hagyva az Isteni szabályozást, rendet. Ez pedig odáig vezetett, hogy az ember, lépésről lépésre elszakadt az Isteni, univerzális valóságtól. Mivel az Isteni kontrol megszűnt (lelkiismereti kontrolról beszélünk), minden lehetséges, bármit megteszünk.

Egyéni szinten ezt olyan területen lehet a legjobban követni, ahol az egyéni felelősség megkérdőjelezhetetlen. A betegség egy jelzés, amely azt mutatja, hogy feloldatlan érzelmi konfliktus van az életünkben. Mi lett erre a személyes megoldásra váró problémára a megoldás? Az illető elmegy az orvoshoz, aki megvizsgálja. A vizsgálattal megállapítja a betegséget. Eddig nincsen is gond, csak azzal ami ezután következik. Felír egy vegyszert, a „gyógyszert” amit be kell venni. Hősünk aztán hazamegy, beszedi a bogyókat és hátradőlve várja a csodát. Persze, sok esetben a tünet meg is szűnik, hosszabb, rövidebb időre. De vajon mi lesz a kiváltó okkal? Az a legtöbb esetben nem változik, így később visszatér a betegség egy súlyosabb formában. Miért? Mert az ok, a amiért a figyelmeztetés keletkezett, nem szűnt meg. Ugye látjuk, a viselkedési minta éppen olyan, mint társadalmi szinten. Menekülés a felelősség elől. A felelősség áthárítása, ma egyéni és társadalmi szinten is általános. Mondhatnánk, hogy az orvosok feladata a gyógyítás és mi bízunk bennük. Igaz, csak az orvoslás átalakult az 1900-as századfordulón. Ugyanis az orvosképzést elkezdte finanszírozni a vegyipar. Így előtérbe került a megelőzéssel szemben, a tünetkezelés. A mellékhatások nem okoznak gondot, hiszen az új tünet megszűntetésére is lesz egy újabb szer. Nem gond, sőt kívánatos, hiszen új keresletet teremt... És dübörög az üzlet! NEM SOKAN TUDJÁK, HOGY NAPJAINKBAN, A HÁBORÚ UTÁN A LEGNAGYOBB ÜZLET AZ EGÉSZSÉGIPAR!

Eljutottunk a címben szereplő sorhoz. A 80-90-es években, egy lelkesedésre okot adó, nagyszerű irány kezdett kibontakozni. Elindult az akkor new age-nek hívott irány, amely az ezotéria népszerűsödéhez vezetett. Fellégeztünk. Hiszen itt van az a tudás, amely majd segít! AZ EMBEREK VISSZATALÁLNAK ÖNMAGUKHOZ! Kézbe veszik az irányítást, először a saját sorsuk felett, aztán majd az egész világ felett. Igen ám, de a new age-ről kiderült, hogy üzleti lehetőséget is rejt magában, hiszen nagy volt az irányában az érdeklődés. Belépett az üzlet és ezzel megjelent a könnyű, bár semmitérő, üzletszerű megoldások sora. A new age „lejáratódott”.  Új néven a „java” elkezdte ezotériának nevezni magát. Nagy érdeklődés, újabb elértéktelenedés. Ma már mindenki inkább spirituális és nem ezoterikus. Sajnos ezzel is a végét járjuk. Ma már lassan a sprirituális is lejáratódott. De az üzlet dübörög! DÜBÖRÖG!

Mi a baj azzal, hogy üzlet van benne? Hiszen az megélhetést biztosít egy csomó terápeutának, tanítónak... Na, igen, csak van egy nagy baj! Az üzlet akkor megy jól, ha sokan vásárolnak. SOKAN! Értjük? Mit jelent ez a kitétel? Megkövetel valamit. Mégpedig azt, hogy A TÖBBSÉG IGÉNYÉHEZ LEGYEN ALAKÍTVA A KÍNÁLT DOLOG. Magyarul, nem az a cél, hogy hatékony legyen. Az a cél, hogy sokan keressék, vegyék, fogyasszák. Hová vezet ez? Oda, hogy elkezdték hírdetni a könnyű, „semmit sem kell csinálnod, csak...” rendszerű csodamódszereket. Mi ezekkel a baj? Telesen olyanok, mint a gyógyszer! Nem kell hinned benne, csak csináld ezt vagy azt, legyél itt vagy ott... Egyszerű, erőfeszítést nem igényel... Csak ez hazugság! HAZUGSÁG! Először is el kell hinned annak aki mondja, hogy hinned sem kell benne! Máris ott a hit, ami nélkül nem fog menni. Csak nem Istenben kell hinned, hanem abban aki állítja, hogy ebben nem kell hinned. Át vagy verve! A Titok és minden tanítás elmondja: „Csak olyat képzelj el magadnak, amiről el is hiszed, hogy Veled megtörténhet.” – Titok, „Meggyógyítalak a Te hited által!” – Jézus Krisztus. Sorolhatnám. Azért kell ez a szlogen, a „nem kell benne hinni”, mert ezzel azt a réteget is meg lehet célozni, aki aztán végképp semmi változtatásra nem hajlandó, csak az eredményt szeretné. Na, így, ezen az úton vész el mindenből a lényeg!

A TUDÁST LEEGYSZERÜSÍTIK A TÖMEGIGÉNY SZINTJÉRE, HOGY SOKAN KERESSÉK, FOGYASSZÁK! Hiszen fogyasztói társadalomban élünk. Sajnos a fürdővízzel a gyereket is kiönti a többség. Éppen úgy, mint a fogyasztási szokásokat figyelembe vevő, folyamatosan újdonsággal előrukkoló tanítók. Nem rég ért engem is az a „vád”, hogy 5 éve ugyanazt mondom, igaz, időről időre kifinomultabb verzióban. Igen, én is fejlődök. J Visszatérve, én erre büszke vagyok. Még mindig tudok hinni abban amit mondok, még nem derült ki róla, hogy haszontalan... Még nem szippantott be a fogyasztás kielégítésnek habzsoló démona. MINDEN DIVATIRÁNYZAT ELLENÉRE ÉN HISZEK A HAGYOMÁNYOS MAGYAR ÉS ISTENI, KERESZTÉNY ÉRTÉKEKBEN! Hiszek bennük, megosztom, ha kérik és öröm tölti el a szívemet, ha olyan gyögyszemekre bukkanok, ebben az ezós áradatban, amelyek még az örök értékeket képviselik.

HITTEL, ISTEN-TUDÁSSAL HALADJUNK ELŐRE AZ ÉLETÜNK RÖGÖS, DE NEM JÁRHATATLAN ÚTJÁN, FELELŐSSÉGET VÁLLALVA ÖNMAGUNKÉRT, TETTEINKÉRT ÉS SZERETTEINKÉRT! Azért is, hogy utódaink olyan ősökként tekintsenek majd ránk, akikre büszkén emlékeznek!

Somogyi Péter

lélekszerelő

.........................................................................................................................

szatmari_miklos2.jpg

Szatmári L. Miklós író, Quantum Balance konzulens és oktató

A hit és a Hit

            Van egy nagyon érdekes jelensége az emberi életnek, melyre a szavak útján a hit szóval lehet utalni. Azt is érdemes látni, hogy sokféle jelentéstartalom és energetika minőség lehet e rövid szó mögött. Jelen cikkben azt vizsgáljuk hogyan lehetséges és mi lehet az oka, hogy a hit egyformán megjelenhet a csodás gyógyulások és spirituális élmények átélésében éppen úgy, mint a történelem legnagyobb szörnyűségeiben. Hogyan lehetséges, hogy a Hit nevében mindig is áldást osztottak és a hit nevében a történelem legnagyobb szörnyűségeit és gaztetteit  is elkövették. Vajon mi lehet az oka ezeknek a szélsőséges megjelenési formáknak?

            A hit önmagában csak egy szó, mely rámutat egy egységesnek vélt energetikai jelenségre az emberi életben. Ha azonban mélyebben megvizsgálod, akkor észreveheted, hogy mindenkinek más és más jelentéstartalommal társulhat, s természetesen ennek megfelelően, nagyon sokféle megjelenési formát ölthet. A könnyebb érthetőség kedvéért jelen írásban leszűkítjük a címben jelzett két formára, és külön megvizsgáljuk a hitet és a Hitet. A hit alatt azt jelöljük, amikor a jelenség alapja a fej és az elme, a Hit pedig azt jelöli amikor a Szív a kiindulópont. Próbáld meg jelen sorok mondanivalóját inkább intuitív módon felfogni, s ne pusztán a racionális elméddel, mert akkor megjelenik benned a valódi Megértés..

            A hit jellemzője, hogy majd mindig kapcsolódik hozzá egy gondolati struktúra, és szükség van hozzá valamilyen mások által összeállított gondolatrendszerre, mely megnyilvánulhat vallásként, ideológiaként, vagy bármilyen más „izmusként”. Tehát a domináns tényező benne a mentális aktivitás, az elme által uralt fej. A következő sajátosság, hogy meg lehet magyarázni, szavakba lehet önteni, mi is az, amiben hiszel. Általában az egyén ennek eredményeképpen tud tartozni valamilyen hierarchikusan felépített közösséghez, melyben bizonyos vezetők képesek megmagyarázni a hit alapjait, s az annak megfelelő magatartásformákat. Óriási biztonságérzetet adnak az ilyen rendszerek, melyeknek nagyon fontos jellemzőjük, hogy az egyén önazonosságának az alapjává válhat benne a hit. A legnagyobb veszély ebben rejlik, hiszen az elme által létrehozott ego mindig a biztonságot keresi, s meg akarja erősíteni az önmagáról kialakított képét. Ahhoz pedig kell az, aki nem ő, hanem más. S ezzel állandósítja az elkülönülést azoktól akiket ebbe a kategóriába sorol, s így a konfliktus magvait el lettek vetve, s csak idő kérdése mikor jelennek meg a fizikai világban.

            A hit esetében jellemző még, hogy az „én tudom”  nagyon erős érzését adja. Ez különösen veszélyes az ideológiák és vallások tekintetében, hiszen ebből kiindulva már lehet másokat meggyőzni, téríteni, rosszabb esetben tudatlannak bélyegezni. Természetesen ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy a hit a vallás, a tudomány, vagy a politika vagy csak egy egyszerű vélemény formájában jelenik meg. A lényeg az érzet, hogy a másik emberi lény „nem jól tudja”.

            Ezzel szemben a Hit legfőbb jellemzője annak beismerése, hogy a valódi Tudás – különösen a spirituális és szellemi - tekintetében mindenki mélységes tudatlansággal rendelkezik, amennyiben azt fejben megérthető információk összegyűjtése és értelmezése jelenti. A Tudás, amely a Hit alapja sokkal nehezebben, vagy egyáltalán nem körülhatárolható és definiálható, az értelemmel nem megragadható. Sokkal inkább jelenik meg valamiféle intuitív módon. Közelebb áll a Bizalomhoz, ami már nem a fej, hanem a szív minősége. S végképp nem lehet semmiféle gondolatrendszerhez kapcsolni, amint azt a szervezett egyházak, és ideológiai csoportok teszik. Azt mondhatjuk Hit az maga a természetes Tudás.

            A valódi kérdés mindig önmagunkra vonatkozik, tehát önmagamat érdemes vizsgálnom: hitem van, vagy Hitem? Ezt könnyebb megválaszolni, mint a választ beismerni. Kezdjük az előbbivel. Ha a hit, amit magaménak mondok – bármire is vonatkozzon – a békéhez, az együttérzéshez és együttműködéshez, a kreativitáshoz, szabadsághoz, és örömhöz vezet, akkor Hitem van. Ha elkülönüléshez, az „én jobban tudom” gondolatához, a konfliktushoz és versengéshez, és a hit alapját jelentő rendszerhez való ragaszkodáshoz vezet, akkor hitem van. Az pedig a legnagyobb akadálya a képességek és a szabadság kiteljesedésének. Jellemzője, hogy meg kell erősíteni a stabilitását, jellemzően mások egyetértésének kivívásával, meggyőzésével, vagy kritikájával.

            A fentiek fényében vedd őszintén szemügyre azt, amiben hiszel - bármi is legyen az -, s tudd a valódi Hit mindig ott él benned, egyszerűen csak meg kell tapasztalnod, át kell élned az áldásait, mely a Béke, Szeretet, Együttérzés és Hála (mely szavak valójában ugyanarra az energetika minőségre mutatnak rá). Ahogy tudatosan, őszintén, és tiszta szívvel megnézed a hited, az elveszti fontosságát és komolyságát. Elolvad, mint jégdarab a napsütésben és megszületik helyén a valódi Hit, melyben már nincs elkülönülés és konfliktus, csak Egység és Béke.

Szatmári L. Miklós

író, Quantum Balance konzulens és oktató

www.kvantumszemlelet.hu

........................................................................................................................

zsa_zsa_tudatos.jpg

Zsa Zsa Tudos, az Akia filozófia létrehozója és elindítója

Hit

Ellentmondásosan használjuk és értelmezzük a hit szót napjainkban. Használjuk, amikor bizonytalanok vagyunk magunkban, csakúgy, mint amikor teljesen biztosak vagyunk saját igazunkban. Használjuk, mikor hisszük, hogy a dolgok úgy fognak alakulni, ahogyan azokra mi vágyunk, és amikor kétségek gyötörnek. Leggyakrabban vallásos meggyőződésünk kapcsán említjük.

Európában a vallás az élet szerves kelléke, és csaknem elfogadhatatlan a vallási “sehovase tartozás”. A felszínen kedveljünk a távol keleti vallásokat egy kis kereszténységgel, még akár wicca boszorkánysággal is fűszerezve, (ami már magában véve is egy módosított változata a Boszorkányság Művészetének), mégis a kereszténység értékrendje körvonalazódik gondolkodásmódunkban és életstílusunkban. Annak ellenére, hogy majdnem mindenkit megkeresztelünk gyermekkorában, ezt inkább szokásból mintsem meggyőződésből tesszük. Nem is gondolkozunk el igazán azon, hogy mit is jelent ez a szokás, pedig karmikus hatással bír gondolkozásmódunk és tudatunk fejlődésére. Ahogy minden az emberiséggel kapcsolatos dolog, ez a hitrendszer is felületes. Ha a hívőket kérdezzük, ők azt mondják, hogy a Bibliában hisznek ahelyett, hogy azt válaszolnák, hogy a Tíz Parancsolatban, melyek a keresztény vallás alappillérei, ehelyett inkább egy könyvre és a prófétára figyelnek. Ez persze rendben is van, hiszen vallási meggyőződésünk magánügy, bár ennek ellenére egyre gyakoribb, hogy a keresztény prófétát nevezzük a Prófétának, istenüket pedig a Teremtőnek, mintha semmi sem létezett volna ezelőtt vagy akár ezen túl.

Nem azért vagyok itt, hogy a kereszténységről beszéljek, de sajnos nem tudom kikerülni a témát, amikor a hitről van szó, mert úgy látom, hogy ez az eredője megannyi hitrendszernek az életben. Úgy hiszem, egyetértünk abban, hogy a keresztény mitológiát a félelem, bizonytalanság és tudatlanság szülte. A 21. Században, amikor a „hiszen ha látom” kifejezést használjuk, ismeretlen erőknek adjuk át magunkat, amikor ez a szemléletmód kudarcot vall. Ez a felelősség elhárítása, hiszen ilyenkor megengedjük magunknak, hogy a rendszert vagy valaki mást okoljunk szerencsétlenségünkért vagy boldogtalanságunkért. Ez veszélyes, hiszen ismeretlen erőknek adjuk át az irányítást, akárcsak a felelősséget tetteinkért és gondolatainkért. A végén teljesen elveszünk az élet útvesztőjében, boldogtalanná és megkeseredetté válunk.

Másrészt megtanítanak hinni abban, hogy a szenvedés jobb emberré tesz bennünket. Ez sok szempontból igaz, ha ez által új tapasztalatokat szerzünk és tanulunk belőlük. Saját magunk gyötrése azonban teljesen hiábavaló, még akkor is, ha hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez előkelő helyet biztosíthat számunkra a mennyben. Ez a látásmód teljesen megváltoztatja az élet értelmét és a Földet egy boldogtalan hellyé változtatja.

Ez a hitrendszer tesz minket kirekesztővé és gyanakvóvá azok felé, akik másban hisznek. Leginkább azért, mert nem értjük őket, és a fáradtságot se vesszük, hogy megpróbáljuk.

A vallási meggyőződésekből fakadó bizonytalanságok miatt részévé válunk egy globális tömegtudatnak és anélkül követünk eszméket, hogy megkérdőjeleznénk azokat. Hisszük, hogy tudjuk mi a valóság és azt követjük, de milyen igazság ez, kinek az igazát? Kinek az igaza igazabb a másénál? A valóság egy illúzió, ami mindenki számára mást jelent. Felfogóképességünk, tapasztalataink és hitrendszerünk határozza meg. Ne felejtsük el, hogy a szemünkkel nem azt látjuk ami „van”, hanem csak a fénysugarak visszaverődését a tárgyakról amik egymással egy időben impulzusokat küldenek a tudatnak és tudatalattinak, hogy azok együttesen megalkossák azt a képet, amit Te ezután Valóságnak vélsz.

Itt szükség van rá, hogy kicsit belemenjünk a spiritualitás témakörébe. Sokan azt hiszik, hogy a spiritualitás és vallásosság egymással karöltve járnak. Szeretném ezt a tévhitet szertefoszlatni és megmutatni a kettő közötti alapvető különbséget.

A vallás nem más, mint hiedelmek és gyakorlatok összessége, melyek gyakran egy konkrét természetfeletti lény és morális értékrend köré épülnek, és gyakran írásba foglalják őket. A spiritualitás ezzel szemben egy út, ami a Teremtő Erővel való egyesüléshez vezet. Egyszóval a vallások arról beszélnek, hogy mit nem érhetsz el, a spiritualitás pedig utat mutat ahhoz, hogy miként érd el mindezt.

Hiszem, hogy hitrendszerünk folyamatosan változik tapasztalataink, tanulásaink, nyitásaink és elfogadásaink által. Hiszem, hogy saját lelkiismeretünk megteremtésével javítjuk az életminőségünket és képesek leszünk a Földre is úgy nézni, mint az élet mennyországára.

Szeretet és béke

Zsa Zsa Tudos

Akia®

saci_kaldeus.gif









Weblap látogatottság számláló:

Mai: 176
Tegnapi: 355
Heti: 804
Havi: 5 434
Össz.: 400 083

Látogatottság növelés
Oldal: 2012 áprilisi írások Hit témában II.
Ezo Hírnök - © 2008 - 2017 - ezohirnok.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: felettes én reiki - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »