Ezo Hírnök

www.ezohirnok.hupont.hu

 

ban_balazs.jpg

Bán Balázs Gyógytorna Megoldás Kft. 

Önbizalom

 

Egy összetett szó, illetve fogalom. Nagyon fontos eleme mindennapi

életünknek. Első gondolatra nem is hinné az ember, mennyire.

Önmagunkban bízhatunk leginkább. Ez megcáfolhatatlan tény! De

bízunk-e saját magunkban? Ha képesek vagyunk ezt megtenni, akkor

mentálisan megfelelő szintre jutunk. Olyanra, melynek segítségével

elboldogulhatunk a mindennapi életünk során. Erre a legalapvetőbb

szituációkban is szükségünk van. Ha például a falba fúrunk egy tiplit

vagy egy tucat palacsintát sütünk, biztosnak kell lennünk abban, hogy

ezt mi meg tudjuk tenni úgy, hogy arra még büszkék is lehetünk.

Igazából, „komolyan” fel sem merül más variáció. Elhisszük, sőt tudjuk:

képesek vagyunk rá.

Biztosnak kell lennünk abban, hogy nem verjük le a „fél” falat és nem

tapétázzuk ki tésztával a plafont. Hiszen, ha ezek járnak a fejünkben,

bele se kezdjünk, vagy ha mégis: máris vesztettünk…

Ahogyan mindennek, úgy persze az önbizalomnak is van két véglete.

Az önbizalom hiánya hihetetlen károkat okoz az egyes egyén életében.

Ennek kialakítói például a kudarcélmények - illetve az azoktól való

félelmek - lehetnek.  Azonnal a társas kapcsolatok kérdésköre juthat

eszünkbe, nem véletlenül. Ha ott nem hisszük el magunkról, hogy

képesek vagyunk bizalmat kelteni, megfelelően kommunikálni, a másik

nem szemében vonzóak lenni, csábítani, hódítani, akkor nagy esély van

a sorozatos kudarcokra és a magány elhatalmasodására. Ez pedig az

embert befelé fordítja, zárkózottá teszi. Ragozni aligha kell tovább. A

szexuális életre pedig ez egyenesen katasztrofális hatásokkal járhat…

kudarcok egyaránt lehetnek építőek és rombolóak. Fejben és

mentálisan dől el, kire hogyan hatnak. Valakit erőssebbé és edzettebbé

tesznek; a fogak összeszorulnak, és a „csakazértis megmutatom”

effektus kerül elő.

Ez lenne az üdvözítő hozzáállás!  Gyaníthatóan viszont a többség

blokkol és gyengül általuk; elkezd rettegni, nehogy még egyszer

előforduljanak…

Kisvártatva máris az önbizalom hiányához érünk el.

Beszélhetünk persze a munkákról is, ahol szintén semmi keresnivalója

az önbizalom hiányának. Ha túlzottan és megalapozatlanul kételkedünk

magunkban úgy, hogy az adott szakmát több éven át, eredményekkel

sajátítottuk el (jobb esetben…), akkor visszafordíthatatlanul káros

folyamatok indulhatnak el.

És ha már a kételkedés szóba került. A közmondás szerint a

„kételkedés a gyengék ismérve”. Ezzel azért vitatkoznék. Igenis kell

lennie némi kétség mindannyiunkban, legalább egy szemernyi. Ugyanis

ez jelenti a kontrolt; azt az ellenőrző féket, mely nem teszi

automatikussá tevékenységünket, és ébren tartja figyelmünket a kívánt

mértékben. Amely óvatossá tesz, valamint elűzi a felszínes

könnyelműséget. Nem is beszélve a fejlődés lehetőségeinek feltárásáról.

Ha nem hisszük el, hogy a kisujjunkban van a „szakma”, hanem eziránt

apró fenntartással vagyunk, akkor adott az esély a továbblépésre. Jó

példa erre az a tanár, aki bár eltöltött vagy három évtizedet a pályán,

mégis minden este készül a következő nap óráira…

Ha viszont elhisszük, hogy nincs már feljebb… Az már a túlzott

önbizalom!

Az sem jó. Odáig rendben van, hogy biztosak vagyunk magunkban, ám

ha ezt megkérdőjelezhetetlenül és feltételek nélkül tudatosítjuk

magunkban, akkor több, súlyos problémánk is adódhat. Környezetünk

észlelvén ezt nagyképűnek tarthat bennünket, mely nem éppen

társaságvonzó jelenség.

Munkánkban pedig ez máris teret enged a hibázás lehetőségeinek, ami

aztán beláthatatlan következményekkel lephet meg bennünket. Meg

másokat is… A sportvilág például ékes bizonyítékokat szolgáltat erre

hétről- hétre. Hiába jobb papíron egyik sportoló a másiknál, a pályán ezt

minden egyes mérkőzésen újra és újra bizonyítani kell. Lebecsülő,

túlzott önbizalommal ez lehetetlenné válik. 

Összegezvén: nagyon fontos elem életünkben az, hogy megtaláljuk az

arany középutat e kérdéskörben. Az egészséges önbizalmat.

Önbizalomra úgy van szükségünk, mint egy falat kenyérre. Hogyan

tehetünk erre szert? Ennek melegágyát mi magunknak kell

megágyaznunk!

Sorozatosan bizonyítanunk kell saját magunknak azért, hogy ez

kialakulhasson. Ezért aztán nem szabad félni az új dolgoktól, a

kihívásoktól, a nehézségektől, valamint az esetleges kudarcoktól.

Belőlük ugyanis erőt meríthetünk. És amit még nem szabad szem elől

tévesztenünk: kellő alázattal szabad csak viseltetni irántuk! A sorban

előttünk álló feladatok iránt…

Bán Balázs

...................................................................................................................

 bode_foto.jpg

Böde István jóga tanár, szellemi tanító

Az önbizalom

 

Ha önmegismerésemben vannak felismeréseim hatékony

képességeimről,pozitiv tulajdonságaimról /és a határaimmal is tisztában

vagyok/ - mindezek segítségével tudok fejlődni,gyakran változást

létrehozni az életemben. Környezetünk értékes tanúlságokkal lát el

bennünket, amennyiben le tudjuk vonni belőle a konzekvenciát.

Előbbrejutásunk lényeges eleme,hogy legyen valamely átmeneti,vagy

hosszabb távú életcélunk. Tudnunk kell, hogy miért és hová érdemes

törekednünk. Ha tudatosságunk megtalálja az életideálját,ez

életcélunkká válhat: mágnesként vonz bennünket előre életutunkon.

Amikor pusztán a jelen-létben élünk, tevékenykedünk,ez azért hasznos,

mert kizárólag egy szellemi-fizikai tevékenységre összpontosítunk...ez

eredményességet jelent.

Ha azonban "élj mindig a jelenben-élj a mának" divatos szlogen szerint

kivánnánk élni, az nem visz bennünket sehova,idegen erők

játékszereként sodródnánk. Élettapasztalatom szerint igenis célt,célokat

kell kitűznünk, irányjelzőket állítanunk. Hiszen valódi örömet jelent,

amikor józan megfontolás alapján terveket szövögetünk, és valóra is

váltjuk azokat.

Mert önbizalmunk idővel elsorvad, megszűnik, ha időről időre mindig

másféle feladat megvalósításába fogunk,más célkövetésbe kezdünk: de

egyiket sem valósítjuk meg, mert "elillant" a kedvünk, akaratunk.

Az önbizalmunk kialakulása mindannyiunkban kis sikeres

teljesitményekkel kezdődik. Jó,ha kis dolgokban gyakran vannak

sikerélményeink, mert bármilyen munkánkat kifogástalanul

végezzük,rövid időszakokban elhatározásainkat megvalósitjuk.

Ahogy a sikertelenség komplexus sok kis balsikerből épül fel- az

ellenkezője is igaz: sok kedvező emlékképből alakul az önbizalmunk,az a

tulajdonságunk, mikor bízunk saját képességeinkben, a már megedzett

akaraterőnkben.

Minderről olvashatunk tanulmányokat, okos könyveket - de semmi sem

pótolhatja bölcsességünket érlelő, kudarcokkal terhes, és felemelő

sikeres tapasztalatainkat.

Ami nem engedi hogy önbizalmunk megerősödjön bennünk, terhelt,

nehéz időszakunkból kivezessen,az a néhány "energiavámpir "démoni

hajlam, vagy ha ilyen emberekkel érintkezünk rendszeresen-már ha

hagyjuk, hogy hassanak ránk.

Az egyik a reménytelenség,vagy a tehetetlenség bénító hatása.  Más

esetben az erőtlenség vagy a hitehagyottság-mert elvesztettük a

kapcsolatot az univerzum Transzcendenciájával, akár a Természet

törvényeivel.

Amikor képtelenek vagyunk felfedezni uj lehetőségeket, kialakul a "nincs

lehetőségem semmire", ill.a választások hiányában "nincs  

választásom,ez a vég" lelkiállapota.

Kétségbeesett helyzeteinkben mikor úgy érezzük,hogy minden

körülmény összeesküdött ellenünk-nem várhatjuk el, hogy a külvilágból

kapjunk segítséget...mert még a barátaink is közömbösek irántunk.

Sorsunk arra tanít, hogy tanuljuk a belső zaj mögötti,mélyebbről érkező

információ hangjaira figyelést.   Áhitatos kérő imánk hatására egyszer

csak megtapasztaljuk-befelé hallgatózásunk közben- a nekünk szóló

szóbeli útmutatást...egyúttal felismerjük, hogy ez a hang rajtunk kívülről

származik.

Akitől idegen a csend meditációban a halkan megszólaló hangokra

figyelés,annak a verbális Coue mantrázó módszert ajánlom.

Este elalvás előtt az ágyban /ilyenkor nem baj ha belealszunk/ ill.reggeli

tornánk,jógázásunk után 20-30x ismételjük a magunk választotta

önszuggesztiós mondatot halkan, mély meggyőződéssel. Pl. "Napról

napra egyre erősebb, egészségesebb leszek", "Minden téren növelem

testi-szellemi teljesitőképességemet választott gyakorlataimmal","

Nyitott vagyok minden hatás iránt,amely segit önbizalmam

megőrzésében" stb.

A gyakran ismételt sugallatok az altudatunkat számunkra kedvező

irányba kondícionálják: a hónapok óta ismételt képzetcsoportok nyomot

hagynak bennünk,kihatnak gondolatainkra, cselekedeteinkre,

sikereinkre. Nos, a gyakorlati életünkben legfontosabb szempont, hogy

rendelkezünk-e a szükséges ön-érték tudattal. Önbecsülésünk

kialakulását elősegíti, hogy életünk korábbi időszakaiban voltak-e

elegendő sikerélményeink.

Elsősorban azok, mikor hűek voltunk önmagunkhoz, érzékeltük saját

határainkat/!/,és az elvárásokat visszautasítva magunk határoztuk meg

a dolgaik irányát.

Úgy gondolom,szükségünk van arra az egészséges önzésre /vagy

önvédelemre?/ mikor elsősorban olyan emberekkel tartjuk a kapcsolatot,

akik kedvelnek, megértenek bennünket, egyetértenek pozitiv

célkitűzéseinkkel. Az ilyen emberek erőt adnak célbaérkezéseinkhez

,konstruktiv hajlamokat élesztenek bennünk. Az ön-elfogadásban egyre

inkább bízunk magunkban- ezzel öntudatunk a belső erőnkké válik.

Önfejlesztő küzdelmeikhez kívánok sok sikert a kedves Olvasónak!

 

Böde István, jógaoktató

email: bodeistvanjoga@gmail.com

T:210 09 64

jóga foglalkozások minden kedden 18.00-20.00 

Elérhetőség: Bp., VIII. kerület, Práter utca 28  II. emelet balra 

...................................................................................................................

 domjan_moni.jpg

Domján Mónka pszichológus, önismereti tréner

Önbecsülés és magabiztosság

 

Úgy tűnik, önbecsülésből sosem elég. Oly könnyen megingatható,

kikezdhető... Aztán hogy ilyenkor ki mivel próbálja helyrebillenteni,

kompenzálni a hiányzó egyensúlyt, az már változatos formákat mutat.

Az egyik leggyakoribb módszer a figyelemelterelés: valamilyen

szórakozásba menekülés – tv-zés, internetezés, bulizás. De alkalmas

erre valamilyen „komoly” tevékenység is: munka, sport, elszánt

világmegváltó közösségi aktivitás. Olyan tevékenység, amiért valóban

komoly sikereket, pozitív visszajelzéseket, elismerést és tiszteletet lehet

bezsebelni. Sokáig nem tűnik fel a különbség a magára a

tevékenységre, illetve elsősorban a tevékenység jutalmazására irányuló

motiváció között. Hosszabb idő elteltével kezd kilógni a lóláb: úgy tűnik,

nincs az a mennyiségű elismerés, amivel az illető elégedett lenne. Egyre

nagyobb célokra tör egyre türelmetlenebbül, és a valódi értékteremtés

kezd háttérbe szorulni a felszínes elismerés-hajhászás javára. A hajszolt

jutalom lehet pénz, pozíció, kiemelkedő szakmai teljesítmény egyaránt. A

tudós, aki hajlandó kozmetikázni a kísérleti eredményeket, hogy igazolja

hipotézisét, szabadalmaztassa találmányát; a környezetvédő, aki az

emberek felrázásának céljából tragikusabbnak mutatja be a helyzetet,

mint amilyen, és szívfacsaró történetek halmozásával tár fel nem létező

összefüggéseket; az üzletember, aki családja eltartását használva

ürügyül egyre jobban korrumpálja magát – és még sorolhatnám a

példákat. A kezdeti jó szándék eltorzul, és mindent maga alá gyűr:

értéket, mértéket egyaránt.

Egy másik, nyilvánvalóbb módja az önbizalom-hiánynak az, ha valaki

nem tudja elfoglalni méltó helyét a világban, nem meri elvenni, elkérni,

elfogadni jogos jussát. Önleértékelő viselkedésére környezete is

leértékeléssel válaszol: mellőzik, kihasználják, lebecsülik. Mivel ő maga

sugallja, hogy nem igazán értékes a hozzájárulása, mások sem tartják

azt annak, és nem jutalmazzák megfelelően erőfeszítéseit. Ez persze

tovább fokozza az illető jelentéktelenség-érzését, és az ördögi kör ezzel

bezárult. Végül szegény pára már mozdulni sem mer, annyira fél a

kudarctól. Lehet, hogy időnként fellázad sanyarú sorsa ellen, és váratlan

kirohanásaival a környezetét támadja meg. Ekkor sem veszik őt nagyon

komolyan, viszont még kevésbé szívesen tartózkodnak a társaságában.

Olyan változat is előfordul, amikor valaki folyamatosan játsza a mártírt,

és korholja hálátlanságukért azokat, akikért folyamatosan nem kért

áldozatokat hoz. Vagy éppen magában fortyog, önsajnálatba merül, és

önmagát is meglepve sorra elrontja a kínálkozó lehetőségeket. Elkésik,

elalszik, elfelejti, elveszíti, beszól...

Párkapcsolatban tipikusan a nők veszik magukra a hiányos

önbecsülésből fakadó áldozat-szerepet. Számos ilyen kliensem volt, akik

egyszerre hibáztatták saját magukat és a környezetüket, elsősorban

házastársukat azért, hogy nem kapják meg, amit szeretnének.

Mindeközben hatalmas áldozatokat hoztak, a családi terhek

aránytalanul nagy részét vették magukra, s várták, hogy párjuk

értékelje erőfeszítéseiket. Ehelyett még nagyobb elvárásokat

támasztottak irányukba, és keveselték a teljesítményüket. E nőkben

közös vonás volt, hogy igényeiket nem tudták világosan megfogalmazni

és kérni: szemrehányó tekintettel várták, hogy párjuk kitalálja, mit

szeretnének. Ha valamit kaptak, általában elégedetlenek voltak, mivel

nem pontosan azt kapták, amit ők elképzeltek. Ha kritikájuknak hangot

adtak, azzal csak azt érték el, hogy még kevésbé szívesen adtak nekik.

Hiszen vágyukról csak rébuszokban beszéltek, esetleg célzások

formájában utaltak rá, majd csalódottan tapasztalták, hogy a másik nem

értette meg, mit szeretnének.

A kimenetel többféle volt: évtizedekig fennmaradó boldogtalan

házasság, amelyben a felek mára a lehető legkevesebb időt töltik

együtt, akkor is gyakoriak a veszekedések; 10 év boldognak érzett

házasság után 10 év pokol, amelynek végén a megalázás a

bántalmazás olyan fokra hágott, hogy a nő végre megértette: saját

maga és gyermekei védelmében kénytelen kilépni a helyzetből; a válás

után a sértődött, gyűlölködő mártír szerepe, aki még mindig egyoldalúan

vállalja a terheket, de közben szemrehányásaival elárasztja fiát és volt

férjét, akik szörnyen „lusták”, és akiknek sokkal tiszteletteljesebben

kellene viselkedniük vele; végül az áldozat, akit elhagynak, hiába tett

meg mindent a másikért, hallgatta el saját igényeit, némaságával és

áldozatkészségével keltve bűntudatot benne.

Mit tehetünk, ha saját magunkon észrevesszük a fenti viselkedések

valamelyikét? Természetesen az a legjobb, ha hajlandók vagyunk

szembenézni azzal a ténnyel, hogy olyan mintákat hordozunk, amelyek

arról szólnak, hogy nem vagyunk méltók a szeretetre. Ez korai

élményekre vezethető vissza, amikor gyermekként tényleg nem kaptuk

meg a puszta létezésünkért elemi jogon járó szeretetet. Mivel akkor

még teljesen kiszolgáltatottan szenvedtük el ezeket a traumákat –

többnyire a szüleinktől – ez az érzés és az ellene való védekezés

mélyen beépült a személyiségünkbe. Véleményem szerint a világ, de a

mi társadalmunk mindenesetre még biztosan nem érte el általánosan

azt a fejlettségi szintet, hogy a versengés, és az egyéni előnyökért való

harc ne fordítaná rendszeresen egymás ellen az embereket, így

törvényszerű, hogy szüleink is elszenvedtek hasonló sérelmeket,

amelyeket legalább részben továbbadtak nekünk. Mi pedig a saját

gyerekeinknek adjuk tovább mindezt. E jelenséget jó alaposan

megtámogatja a médiából áradó félelemkeltés, s a szintén sérült

embertársaink részéről megtapasztalt ellenségesség.

A megoldás, mint mindig, belül keresendő: a minták felismerésében és

átírásában sokat segít a külső szem és a támasz, egy értő terapeuta

vagy terápiás csoport, de a munkát nekünk kell elvégeznünk. Ugyanígy a

barátok és a partner is felbecsülhetetlen támogatást tud nyújtani –

legalábbis akkor, amikor éppen nem saját sérüléseivel van elfoglalva.

Biztos vagyok benne, hogy szerzőtársaim rengeteg hasznos gyakorlati

tippet osztanak meg a téma kapcsán az Olvasóval, melyek saját

értékességünk felismerését erősítik, és amelyeket be tudunk építeni a

mindennapjainkba. Én is használok ilyeneket, hiszen rám is rámfér a

támogatás saját magamtól.

Szívesebben foglalkozom ezúttal az önbizalom-erősítő gyakorlatok

helyett az önbecsülés és a magbiztosság viszonyával. Könnyű

összekeverni a két fogalmat, pedig egyáltalán nem törvényszerű az

együttjárásuk. Az önbecsülés egy olyan általános érzés, amely saját

értékességem tudatáról szól. A magabiztosság pedig egy helyzet

kezelésében való jártasság, határozott fellépés, irányítás,

önérvényesítő viselkedés. Nem hiszem, hogy ez utóbbi általánosan

megragadható lenne, sokkal inkább konkrét helyzetekhez köthető.

Mégis, ha valaki a szociális helyzetek kezelésében bizonyos rutinra tesz

szert, könnyen mondjuk rá, hogy ő egy magabiztos ember. Miközben

egy introvertált kutató is mozoghat tökéletes magbiztossággal a saját,

kívülálló számára átláthatatlanul bonyolult laboratóriumában! Becsapós

dolog ez: a magabiztosság kapcsán általában az irányító, de legalábbis

a figyelem középpontjában lévő látványos szerepekre gondolunk, pedig

számtalan egyéb változata van a magabiztos fellépésnek. Ha valaki

képes csendesen végighallgatni egy hőzöngőt, és a végén csak

higgadtan odabiggyeszteni, hogy „Megértem az álláspontját és az

indulatait, de nekem más a véleményem”- az sokkal nagyobb belső

erőről tesz tanúbizonyságot, mint ha vitába szállna vele, és belemenne

a másik által provokált játszmába.

Gyakori az is, hogy ha valaki – kellő önbecsülés híján – minden helyzetet

igyekszik a maga számára biztonságossá alakítani. Például ha az illető

megtanult élvezetesen sztorizgatni, meggyőzően érvelni, akkor egy

társaságban igyekszik mielőbb magához ragadni a szót, majd  rögtön

felteszi az jól bejáratott lemezt. Ideig-óráig nagyon szórakoztató tud

lenni, főleg ha az újdonság erejével hat, nemsokára azonban

unalmassá, sőt bosszantóvá válik, hogy egyedül ő uralja a terepet.

Emögött a viselkedés mögött az önbecsülés súlyos hiányossága húzódik

meg: nem szabad átengednem a kezdeményezést másoknak, nehogy

kiderüljön, hogy valamiben jobbak nálam, illetve mindenáron látványos

és azonnali elismerést kell kiváltanom a környezetemből, különben nem

érzem magam biztonságban. Az erős önbecsüléshez hozzátartozik, hogy

tudom vállalni: mindig lesznek olyan helyzetek, ahol bizonytalannak

érzem magam, ennek ellenére nem kerülöm el őket, hanem – ha kell,

bizonytalanságomat felvállalva - igyekszem helytállni azokban. Az

önbecsülés azt jelenti, hogy nem adom fel a számomra fontos értékek

képviseletét, és tudom, hogy én magam is értéket képviselek. Mivel

ebben nem kételkedem, képes vagyok mások értékeit elismerni és teret

adni azoknak. Nem kontrollálom túl a helyzeteket, de elnyomni sem

hagyom magam. Ennek a készségnek a gyakorlása, csiszolgatása

életreszóló program – ezért ne halogasd, kezdd el még ma!

 

Domján Mónika

pszichológus, önismereti tréner 

Bejelentkezés: domjanmoni@gmail.com

Honlap: www.tavaszpont.com

Blog: www.monikaesatarot.blog.hu

Szakmai közösség : http://www.napszikra.hu/terapeuta/domjan-

monika

 ..................................................................................................................

 somogyi_peter.jpg

Somogyi Péter lélekszerelő, hagyaték őrző

Önbizalom

 

Bízni lehet másban, Istenben, a sorsban... De bíznunk kell önmagunkban

is! Ha bízunk magunkban, azt nevezzük önbizalomnak. Jelen

világunkban, ez a kimondva egyszerű dolog sok gond alapja.

Önbizalom. Bizalom önmagunkban. Nem könnyű elérni, megtartani...

Azért nehéz szert tenni az önbizalomra, mert ahhoz, hogy ez kialakuljon

több tényezőnek kell érvényesülni. Először is szükség lenne egy olyan

környezetre, amelyben a viszonyok stabilak. Ahol lehetőség van egy

értékrendhez mérni magunkat, egy olyan értékrendhez, amely pozitív és

a belső érzékeink szerint is helyes. Ma onnan indulunk, hogy a valaha

létezett értékeket mind megkérdőjelezték, elhiteltelenítették és a család

tönkretételével az utolsó stabil viszonyítási pontunkat is elveszítettük.

Ennek a káosznak a legjobb mutatója, hogy a gazdaság alapja a

tőzsde. A tőzsdén pedig nem üzleti érték alapján alakulnak az

árfolyamok, a cégek értékei, hanem az alapján, hogy mit hisznek a

befektetők. A hiedelmek pedig kommunikációs eszközökkel jól

befolyásolhatóak, irányíthatóak.

Szóval az értékeken alapuló, „állandó” környezet eleve nem áll

rendelkezésünkre.

Szükség lenne még egy jó belső értékmérő rendszerre. Ez szintén csak

keveseknek áll a rendelkezésére. Kizárólag azoknak, akik tudnak befelé

figyelni. Azoknak akik befelé figyelve, csendben tudnak maradni, hogy az

egyébként halk belső hangot képesek legyenek meghallani. Miért olyan

nehéz ez? Azért mert ma nagyon nagy a zaj. Mit értek ez alatt? Minden

lehetséges helyen valamilyen audió-vizuális benyomás ér minket. A

lépten nyomon figyelmünket elvonó rendszerek nem engedik a belső

csend kialakulását. További nehézség, hogy egy normális témát

boncolgató értékes hírre, vagy 25 „szemét” jut. Így esélyünk sincs a

helyes információk kiválogatására, amelyek útmutatóul szolgálhatnak,

igazodási pontokat adhatnának.

Mindezek között a bizonytalan körülmények között aztán a

környezetünk se segít mindket, hiszen ők maguk is bizonytalanok, mind

a helyes és helytelen kérdésében, mind önmagukban.

Az is sokszor előfordul, hogy a bizonytalan környezetünk, a maguk

önbizalomhiánya miatt, hajlamos arra, hogy mindent megtegyen, a mi

önbizalmunk alapjainak az elveszejtéséért. Mondjuk azért, mert ők

csalódtak, félnek és nekünk is elmagyarázzák, jobb ha félünk, mert majd

meglátjuk... Például így veszik el azt az álmunkat, hogy vár minket az

igaz szerelem egy nő, vagy egy férfi oldalán. „Majd meglátod a

nők/férfiak, mind...”

Mindezek ellenére, van esélyünk arra, hogy kialakítsuk az

önbizalmunkat. A legjobb, ha rájövünk, mi az, amiben igazán a

kedvünket leljük, amiben jók vagyunk! Tegyünk szert ebben a valamiben

alapos tudásra. Mivel szeretjük ezt a dolgot, nem esik majd nehezünkre.

Ebben az esetben a megszerzett ismerettel felfegyverkezve kiderül, van

valami amiben jók vagyunk. Mire jó ez? Kindulási alap. Szerezhetünk

vele elismerést, mind külsőt, mind belsőt, amely az önbizalmunkat

megalapozza.

Ugyanilyen jó megoldás egy kisebb lébőjt, vagy más böjt véghezvitele.

Erősíti bennünk azt a tudatot, hogy le tudunk valamiről mondani, ha

eldöntjük. Segít abban, hogy függőségekről lemondjunk és ezáltal

felismerjük, képesek vagyunk irányítani az életünket! Ez is jó alap az

önbizalmunk kialakulásához.

Nagyszerű módszer a sportolás elkezdése is. Itt is alkalmunk nyílik saját

magunk, a „rossz” szokásaink legyőzésére! Kitartással, szemmel is jól

látható, jól érezhető eredményeket érhetünk el, amely megint abban

erősít minket, hogy KÉPESEK VAGYUNK!

Jól látszik, egy EGÉSZSÉGES ÖNBIZALOM eléréséhez, ÖNMAGUNK

LEGYŐZÉSÉN KERESZTÜL VEZET AZ ÚT! Természetesen ez a többiek, a

környezetünk elismerését is kiváltja. Igaz erre már nem lesz igazán

szükségünk, hiszen, ha hiszi valaki, ha nem, MI TUDJUK, HOGY KÉPESEK

VAGYUNK! Tudjuk irányítani az életünket!

 

Somogyi Péter

Lélekszerelő, Hagyaték őrző

www.lelekszerelo.hu

 

 

 

 saci_kaldeus.gif

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 185
Tegnapi: 366
Heti: 551
Havi: 3 909
Össz.: 440 650

Látogatottság növelés
Oldal: 2013 áprilisi írások Önbizalom témában
Ezo Hírnök - © 2008 - 2017 - ezohirnok.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: augusztusi asztrológia - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »