A 2024-es év tendenciáiról 2023.12.30.
Kérem Anubisz, a Felettes Énem, a Föld, Imhotep, Jézus, Mária Magdolna, Máriaanya, Mihály arkangyal védelmét a teljes energiarendszeremre, beleértve a fizikai testemet, a helyre, ahol tartózkodom, az olvasás, értelmezés teljes ideje alatt, mely áthatolhatatlan, minden tisztátalan, ártó energia, tisztátalan, ártó lény számára. Kérem Jézust és Merlint, vigyék el gyógyító helyére, arról a helyről, ahol tartózkodom, mindazt a tisztátalan szándékú, szélsőséges, manipulativ, ártó energiát, tisztátalan, ártó lényt, mely a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása, és az egészségem megőrzése mellett elvihető gyógyító helyükre. Kérem Jézust és Merlint, a lenyomatok gyógyítására mind magamnál, mind másoknál, mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása mellett lehetséges. Kérem, elfogadom, engedem magamon keresztül átáramolni: az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség,szeretet,pártatlanság energiákat.
Köztudati szinten, igen mozgalmas, “zajos” év volt a 2023-as, ez a
tendencia 2024-ben is folytatódik, “magasabb fokozatra kapcsolva”. Míg a
2023-as év, a tarot kártya szerint, 7-es év volt (Diadalszekér), addig a
2024-es év, 8-as év (Erő). Mit is jelent ez? Mint ahogyan az 1 évvel ezelőtti
anyagban (A 2023-as év tendenciáiról) is írtam, “a 2023-as év, 7-es év, a
tarot-ban a Diadalszekér kártyát jelképezi. Nyilván lesznek olyan emberek,
akik a kártya jelentésének alacsonyabb minőségét élik meg, s idén
“elmennek a falig a dicsőségért, győzelemért, s lesznek olyan emberek,
akik azt tanulják, hogyan tudnak testi/lelki/szellemi egyenrangúságban,
együttműködésben élni, elsősorban önmagukkal, a Felettes Én javaslatai
alapján. A kétféle történet között, “széles a paletta””. Hitrendszert váltók
számára, a Diadalszekér kártya tanítása: “Ki az úr a házban, az ego, vagy a
Felettes Én?”, az Erő kártyáé: amennyiben a Felettes Én az “úr a házban”,
szelíd ereje segítségével, egyre könnyebben tudod átlényegíteni az egót,
amennyiben az ego uralkodik, az erőszak egyre inkább eluralhatja életedet.
A Föld rezgésszintje továbbra is emelkedik, továbbra is bomlanak fel a
hatalom és hála hitrendszere szerinti működések egyéni/közösségi
szinteken. A “régi” hitrendszer szerint működve, egyre kevésbé lehetséges
egészségben, örömben, békében élni az embernek, a hitrendszer váltás
(átállás a feltétel nélküli szeretet és elfogadás hitrendszere szerinti
működésre), egyéni szinteken, lépésről-lépésre történik, nagyobb tömegek
szintjén még nem beszélhetünk nagyobb léptékű átállásról. Minél
erőteljesebben bomlanak fel a hatalom és hála hitrendszere szerinti
működések, annál nagyobb lehet a változásnak történő ellenállás is
egyéni/közösségi szinteken, ami megnövekvő erőszak formájában
nyilvánulhat meg. Egyszerűbben megfogalmazva, sok ember esetében, az
ego “egyre féktelenebb tombolásba” kezdhet az elkövetkezendő
időszakban, az egyén ellenállása a változásoknak megnőhet,
egyéni/közösségi szinteken megszaporodhatnak azon külső/belső
élethelyzetek, melyek megoldása/feloldása, erőszakos megoldások helyett,
a helyzeteken történő felülemelkedés formájában valósítható meg.
Csakhogy egy erőszakos, át nem lényegült ego, ritkán adja könnyen magát.
Legtöbbször elmegy a falig, harcol a végsőkig, sok galibát okoz. Köztudati
szinten, nagyon is hasonló tendenciák valószínűsíthetők 2024-ben, többen
fognak “elmenni a falig”, harcolni a végsőkig, galibát okozni, a belátás
csekély volta, mint köztudati tendencia, egész évben éreztetheti hatását.
Ki, hogyan éli meg a 2024-es esztendőt, megértési és rezgésszint kérdése.
Alacsonyabb megértési és rezgésszinten működve, az egyén egyre
erőszakosabb eszközökkel igyekezhet érvényesíteni akaratát, mind más
emberekkel “szemben”, mind önmagával szemben, a belső folyamatok
uralásának hiánya, a “külső kontroll megerősödésével” járhat, az egyén
viselkedése is egyre kontrollálóvá, erőszakosabbá válhat, mint önmagával,
mint más emberekkel szemben. Magasabb megértési és rezgésszinteken, a
feladatok mennyisége ugyan nőhet, ám lehet gyakorolni pl. a belső
középpontból történő kilengések egyre rugalmasabb, szelídebb,
határozottabb kezelését, az egyre rutinosabb visszarendeződést (a belső
középpontba), a kilengések, ismételten csak egyre szelídebb, ám
határozottabb megelőzését stb.
Minél inkább nő a Föld rezgésszintje, annál inkább testi/lelki/szellemi
egyenrangúságban/együttműködésben, a Felettes Én javaslatai alapján tud
az ember egészségben élni. Amennyiben a három szint közül, valamelyik
szinten túlműködés, vagy alulműködés lép fel, az
egyenrangúság/együttműködés már nem tud megvalósulni, helyette
alá/fölérendeltségben működnek a szintek. 8-as év lévén (tarotban az Erő
kártya), idén kiemelt jelentősége van azon szintek megerősítésének,
melyek egyéni szinten alulműködnek. Amennyiben az ember pl. évek óta
foglalkozik önismerettel, lelki/szellemi szinteken “jól áll”, fizikai testét
azonban elhanyagolja, anyagi bőség terén “sem áll jól”, akkor bizony “itt az
idő” a fizikai teste megerősítésének, hiszen a fizikai test az eszköz, a
“hangszer”, melyben az ember tapasztal, fizikai erőnlét hiányában, a
Felettes Én szintű stabil működés, nem megvalósítható. Magyarországon
sok önismerettel foglalkozó, mentális szinten igen erős ember él, akik
mentális erejük segítségével, igen nagy dolgokat vittek végbe eddig, még
akkor is, ha lélek szintjén esetleg kevésbé voltak erősek. A Föld magasabb
rezgésszintjén, asztrális alulműködéssel, egyre kevésbé lehet
“materializálni”, ahogyan Felettes Én szintjén sem lehetséges stabilan
működni, “gyenge” lélek szint meglétével. Bár mentális erőszak
segítségével, még mindig elérhetők dolgok, többen valószínűleg vissza is
fognak még élni mentális erejükkel, minél inkább nő a Föld rezgésszintje,
annál több visszájahatással is fog találkozni a “visszaélő” ember. Lelki erő
szert tevésére, igen sok lehetőség lesz 2024-ben, azon egyszerű oknál
fogva, hogy ha az ember célja emberként fejlődni, és feltétel nélküli
szeretetben és elfogadásban élni, igencsak akarnia szükséges, mégpedig
“teljes szívvel, és lélekkel” eme cél elérését egy olyan köztudati
környezetben, mely nagyrészt még mindig az erőszakról, az egymás
kizsákmányolásáról, a dühről és pusztításról szól. Egyszerűbben
megfogalmazva: “Lehet, hogy nagyon sok lesz a zaj köztudati
szinten, lehet, hogy kevés emberrel fogsz tudni szót érteni, lehet,
hogy néha napján úgy fog tűnni, rajtad kívül senki, és semmi nem
hisz a szeretetben, a békés, nyugodt életben, és abban, hogy a Föld
egyszer egy élhető, és csodálatos helye lesz az Univerzumnak,
akkor se add fel, akkor se, mondj le önmagadról, emberként való
fejlődésedről, hiszen azért élsz a Földön, hogy emberként fejlődj.
Továbbra is mindent lehet, ugyanakkor mindennek következménye
van. Minden gondolatnak, érzésnek, tettnek. Lehet nem tisztelni az
ok-okozat törvényét, ám attól az még van, és működik, ha tud erről
az ember, ha sem.”
2024-ben, az embernek javasolt rendszeresen emlékeztetnie önmagát az
értékrendjére, a céljaira, amennyiben nincs tisztában velük, rendszeresen
tisztázni azokat, újra és újra tudatosítani, miért is “indult el annak idején
arra, amerre elindult”, mert bizony előfordulhat, hogy olyan helyzetek
jönnek elé, melyek “el akarják téríteni a szándékától”, s még kikerülni sem
tudja azokat, csak felülemelkedni rajtuk.
Részemről úgy vélem, aki a 2023-as évet olyan formában zárta, továbbra is
célja a stabil Felettes Én szintű működés, s “nem vette el a kedvét” az a
több-kevesebb kilengés (lekapcsolódás a Felettes Én szintű működésről,
áttérés az ego szintű működésre, majd vissza), azaz kitartott a célja
mellett, annak az embernek 2024-ben lehetősége lesz “megerősödnie”,
stabilabban működnie Felettes Énje szintjén. Nyilván az ego elő-előjöhet a
“hatalmi törekvéseivel”, újra elkezdhet ágálni a Felettes Énnel való
együttműködés ellen, ám már nem fogja tudni átvenni a hatalmat olyan
formában, mint 2023-ban.
Néhány gondolatot szeretnék még leírni az aktuális, és a 2024-ben
valószínűsíthető világpolitikai eseményekkel kapcsolatban. Bizonyos
asztrológiai körökben, többször hallok olyan meglátásokat, “Az emberiség
közeledik a harmadik világháború fel. Nagyon hasonló tendenciák vannak,
mint a második világháborút megelőző időszakban. A 2030-as évek
bolygóállásai, hajlamosíthatják az emberiséget egy világháborúra stb.”.
A hatalom és hála hitrendszerén belül értelmezve a dolgokat, talán igazak
is eme megfigyelések, csakhogy…
A Föld rezgésszintje nő, folyamatában bomlanak fel a hatalom és hála
hitrendszere szerinti működések egyéni/közösségi szinteken, a Föld, és az
emberiség, folyamatában áll át a feltétel nélküli szeretet és elfogadás
hitrendszere szerinti működésre. A hitrendszer váltás tehát zajlik,
folyamatában, lépésről-lépésre. A Föld magasabb rezgésszintjén (már a 4.-
ik dimenzió felsőbb tartományaiban) sem lesz létjogosultsága az
alá/fölérendeltségre épülő működéseknek, ezek felbomlanak. Hogyan,
milyen formában? Részemről úgy vélem, az emberek jelentős része, ezt ma
még elképzelni sem tudja. A hatalom és hála hitrendszerén belül
gondolkodva tehát, meglehetősen “szomorú, kétségbeejtő, reménytelen”
jövő várja az emberiséget, a feltétel nélküli szeretet és elfogadás
hitrendszerén belül gondolkodva, és érezve, ennek éppen a visszája. Egy
időben, sokat gondolkodtam azon, vajon milyen megoldások fognak
megszületni aktuális, pl. háborús helyzetekből, a Föld magasabb
rezgésszintjén. Hiszen manapság már a gyógyszerek, egyéb kémiai szerek
hatékonysága sem olyan, mint akár 5-6 évvel ezelőtt volt. A Föld emelkedő
rezgésszintjén, a gyógyszerek hatékonysága, kémiai összetétele változik,
hiszen a növekvő rezgésszint, hat az anyagok kémiai összetételére is. Vajon
akkor hat-e a hadászati felszerelések anyagaira, azok szerkezetére is?
Valószínűleg. Hat-e az ember működésére? Személyesen tapasztalom, hogy
igen. Egyre több olyan ismerősöm van, akik már nem tudnak megenni
bizonyos ételeket, mert rosszul vannak tőlük. Két, három évvel ezelőtt még
meg tudták enni a kolbászt, hurkát, ma már nem tudják, nem tudja
“feldolgozni a gyomruk”. Akkor pedig miből gondolja azt valaki, hogy az
egyesek által “jövendölt” háborúk is olyan formában fognak lezajlani, mint
egykor? Valószínűleg nem úgy fognak, az aktuálisan zajlók is az eddig
“megszokottól eltérően” zajlanak. Az orosz-ukrán konfliktust figyelve, azt
látom, Kijevben “zajlik” az élet, ott élő emberek nyilatkoznak, náluk minden
rendben van, élik az életüket, mintha nem lenne a területükön háborús
konfliktus. Hasonló a helyzet Moszkvában. Napi szinten születnek döntések
a politikai vezetők részéről, mintha egy sakkjátszma zajlana világszinten,
tulajdonképpen az is zajlik, eme játszmának pedig csak igen csekély része
érinti az Ukrajna területén folyó “harci cselekményeket”, pontosabban a
“harci cselekmények” is csak egy hatalmas játszma “apró” részei.
A politikai, gazdasági elit érdeke világszinten, a hatalom és hála
hitrendszere szerinti működés fenntartása, egyszerűbben megfogalmazva
az, hogy alapjaiban ne változzon semmi, és jelenleg az akaratukat, egyre
növekvő erőszak árán, még keresztül tudják vinni. Jelenleg, ám ez sem lesz
mindig így. Úgy vélem, eme program, 2025-ben kezd el egyre
látványosabban kifutni, pontosabban tömegek számára egyre
látványosabban. Gondolkodó, és érző emberek számára aktuálisan is
látható, egyre több esetben nem úgy mennek a dolgok, ahogyan azt az
egyes “hatalmi érdekek” eltervezték, egyre többször sülnek visszájukra a
dolgok, nem csoda, hogy ekkora a “káosz” bizonyos történésekkel
kapcsolatban a köztudatban. 2024-ben, Oroszországban, és az USA-ban is
elnökválasztást tartanak. Részemről úgy vélem, 2024 márciusában, Putyint
újraválasztják, ami igen sok erőt fog adni számára a következő elnöki
ciklusban. 2024 novemberében, az USA-ban lesz elnökválasztás, aminek
végeredménye, jelenleg még koránt sincs eldöntve, hiszen Trumpnak nagy
esélye van a győzelemre, ugyanakkor bizonyos hatalmi köröknek,
egyáltalán nem érdeke, hogy ez megvalósuljon. Bárhogyan is történik, a
végeredmény így-is, úgy-is jelentős folyamatokat indíthat el a világban.
Orosz-ukrán békekötésre meglátásom szerint, inkább 2025-ben lesz
lehetőség, esetleg 2024 végén. Előreláthatólag, Ukrajnában is lesznek
választások tavasszal, hacsak nem halasztják el azokat a következő évre,
melynek kimenetele, ismételten egy érdekes kérdés, hiszen 2024-ben,
Zelenszkijnek nagy esélye van a győzelemre, ugyanakkor 2025-ben
valószínűleg már nem lesz hivatalában. (Kiegészítve, 2023.12.31.-én).
2024 június 9.-én, Magyarországon, európai parlamenti választások
lesznek, az önkormányzati választásokkal egyetemben, és végül,
ugyanakkor nem utolsósorban, 2023. december 31.-én, Hszi Csin-ping kínai
elnök, az állami televízióban közvetített újévi beszédében bejelentette,
elkerülhetetlen Tajvan újraegyesítése Kínával, a január 13-ra kitűzött
tajvani elnök- és parlamenti választásokat, Peking a háború és béke közötti
választásként állította be. (24.hu). Eme bejelentés, nem éppen békés
évkezdetet vetít előre 2024-ben, meglátjuk.
A “hatalmi elit” soraiban tehát, 2024-ben, további jelentősebb
átrendeződések valószínűsíthetők.
Ami a magyar köztudatot érinti, mint ahogyan azt az anyag elején írtam, az
még zajosabb lesz idén, mint 2023-ban. A köztudatról továbbra is
lehetséges lecsatlakozni, az egyéni tudattalan folyamatok feldolgozása
segítségével. Többször is írtam ezen a fórumon, az elmúlt két évben,
számomra “bőségesen kijutott a lakásfelújításokból”, három közvetlen
szomszédom újította fel a lakását egymás után, két éven keresztül. Ez
rengeteg zajjal járt számomra, ami nagyon sok mindent felhozott a
tudattalanomból. Jelenleg ott tartok, vannak olyan napjaim, amikor “simán”
meditálok a fúrógép zaja alatt is, ami néhány évvel ezelőtt,
elképzelhetetlen volt számomra. Nagyon hasonló lehet a feladat,
természetesen csak metafórikus értelemben, többek számára 2024-ben is.
A köztudati zaj valószínűleg növekedni fog, azt valamilyen formában,
akinek erre igénye van, kezelni lesz szükséges, nem mindegy, hogy az
ember fog egy baltát, átmegy a zajongó szomszédhoz, és baltával szétveri
a fejét, vagy elkezdi folyamatában, lépésről-lépésre feldolgozni a düheit,
hamár olyan helyzet rendeződött köré, mely arról szól, amiről.
Személyesen is tudomásom van emberekről, akik tudatosan választottak
olyan élethelyzeteket 2024-ben, melyekben lehetőségük van
életfeladatukat érintő, mély “elakadásokat” feloldani. Ehhez a feladathoz,
hatalmas elszántságra, bátorságra és természetesen lelki erőre van
szükség. Amennyiben az ember tudatában van a feladatnak, tisztában van
azzal, eddig nem sikerült “megugrania ezt a lécet”, most viszont ismét
nekilendül, másképpen oldja meg a helyzetet, mint eddig, és a
megvalósuláshoz segítséget kér az ÉgiFöldi Segítőktől, akkor a segítség,
meg fog érkezni.
Magyarországon, 2024-ben, az előző évhez képest, köztudati szinten
nagyon hasonló tendenciák valószínűsíthetők, csak sokkal erőteljesebben.
Magyarán, célszerű megnézni, mivel/mikkel dolgozott az egyén 2023-ban,
milyen elakadásokat sikerült feloldania, milyeneket nem, s azokkal
foglalkozni egyre “behatóbban”, melyek még nem veszítették el
aktualitásukat.
A tarot Erő kártyájára visszatérve, néhány évvel ezelőtt láttam valahol egy
festményt (sajnos a címére, és az alkotó nevére nem emlékszem), melyen
egy virágot kezében tartó női alak állt egy “állig” felfegyverzett hadsereg
előtt, s pusztán a szeretettel teli pillantásával fegyverezte le az egész
sereget. Ott állt, nem mozdult, ő maga volt a megtestesült szeretet, a
katonák pedig szépen, lassan, egymás után tették le a földre puskáikat…
A legnagyobb erő, a szeretet, odáig azonban, el is szükséges jutni.
Erre célszerű emlékeztetnie az embernek önmagát többször is 2024-ben.
Az anyag végén, még két gondolatot szeretnék megosztani veletek. Minap
jártam a pesti rakparton, láttam, milyen magas a Duna vízszintje. Elöntötte
az aluljárokat, az egész alsó rakpartot, s a vízszint egyre csak emelkedett.
Az jutott eszembe, “vajon ez a sok elfojtott érzelem, most, hogy utat tört
magának, rombolni fog-e, vagy mostantól egyre többen, építkeznek
belőlük?? Megnyílnak-e szívek erőszak nélkül is, az egyén szabad
akaratából, vagy nem?”. Részemről megelőlegezem a bizalmat, fog ez
menni erőszak nélkül is.
Egy közeli barátom, erre a gondolatomra azt válaszolta, “ő nem hisz a
mesékben”. Belegondolt már valaki abba, hogy ezt a mondatot (nem hiszek
a mesékben), köztudati szinten, az emberek többsége, “nem éppen pozitív”
értelemben használja? A “nem hiszek a mesékben” mondat valami olyasmit
jelent az esetek többségében, hogy “nem vagyok naiv”. Pedig a mesékből a
gyermek megtanulhatja, van jó, és rossz, a jó pedig mindig győz a rossz
felett. A fény, mindig győz a sötétség felett. Mi másban lenne értelme hinni,
ha nem a mesékben? Hogyan tudna az ember felülemelkedni a benne
lakozó sötétségen, ha nem hisz a mesékben, és a fény győzelmében? Itt
megjegyzem, a feltétel nélküli szeretet és elfogadás hitrendszerében, harc
helyett, béke van. Ha nincs harc, győzelem sincs, csak béke.
A másik gondolat, az önismereti út két szélsőséges működésével
kapcsolatos. Több önismerettel foglalkozó ember, hajlamos lehet csak a
szépet, és jót észrevenni az életében, s hárítani a negatív gondolatokat,
érzéseket, mások éppen fordítva, folyamatosan dolgoznak ugyan a
tudattalan működéseikkel, azonban csak a negatív gondolatokra, érzésekre
koncentrálva, nem véve figyelembe fejlődésüket, azt a sok-sok pozitív
hozadékot életükben, melyet az önismereti munka eredményezett. Eme
szélsőséges működések meglétével, egyre kevésbé lehetséges tovább
haladni az önismereti úton. Az első esetben azért, mert az ember besöpri
negatív gondolatait, érzéseit a “szőnyeg alá”, észre nem véve, hogy maga a
szőnyeg kezd elfogyni, a második esetben, Friedrich Nietzsche szavait
idézve,” Ha elég sokáig nézünk a mélységbe, a mélység visszanézhet ránk”.
A Föld emelkedő rezgésszintjén, a szélsőséges működések, hitrendszer
összeomláshoz vezethetnek, amit célszerű megelőzni. Az erő energia
magasabb minősége, és annak alacsonyabb minősége, az erőszak, egy
forrásból erednek. Az ember akkor tud felcsatlakozni az erő energia
magasabb minőségére, ha szembenézett saját erőszakos oldalával, és
feldolgozta a tudattalanjából előjövő dühöket. Ez a munka olykor nem
egyszerű, hajlamosíthatja az egyént fent felsorolt szélsőséges
működésekre, ugyanakkor a Föld emelkedő rezgésszintjén, nem
megspórolható. 2024-ben, sokak számára lesznek lehetőségek bőven eme
munka elvégzéséhez, kérdés, él-e az egyén eme lehetőségekkel, szabad
akaratából és belátásból tanul, vagy nem él, hanem olykor igen nehéz
élethelyzetekben tapasztal.
Eme gondolatokkal kívánok nektek felismerésekben, megértésekben, és
döntésekben bővelkedő, Boldog Új Esztendőt.
írta: Serrano-Correcher Maria-Luisa
2023.12.30.
Egyéni elakadások, blokkok feloldására, és feldolgozására,
lehetőség van Bach-virágterápiás tanácsadás keretein belül.
Bővebb információ megtalálható, az alábbi linken.
http://www.ezohirnok.hupont.hu/287/bachviragterapia-
Kérem Jézust és Merlint, vigyék el gyógyító helyükre, arról a helyről, ahol tartózkodom, mindazokat az ártó, tisztátalan energiákat, lényeket, melyek akár az olvasás, értelmezés alatt, az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet, pártatlanság, őszinteség, érdeklődés, belátás, türelem, szelídség, felelősségvállalás, egészség, derű, elismerés, elégedettség, életöröm, életkedv, figyelem, tisztelet, tudatosság, nyitottság, tisztánlátás, hiánya, csekély, illetve túlzott volta miatt, a Föld energiarendszerébe kerültek, és a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása és az egészségem megőrzése mellett, itt és most, elvihetők gyógyító helyükre. Kérem Jézust és Merlint, a lenyomatok gyógyítására, mind magamnál, mind másoknál, mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása mellett lehetséges. Kérem, elfogadom és engedem magamon keresztül szabadon átáramolni: az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet, pártatlanság energiákat.