Ezo Hírnök

www.ezohirnok.hupont.hu

 

 

 

saci_lotusz3.jpg 

 

Te vagy a hibás! Vagy talán mégis én? Ééééén?????

A megbocsátásról.

 

Mi is az, hogy megbocsátás? Van, amikor erről a szóról az emberek eszébe

elsőként az jut, hogy ez gyengeség. Megbocsátani annyi – gondolják, mint

gyengének mutatkozni. S ezt a legtöbb ember nem akarja. Az elmúlt

évezredek alatt az ego oly mértékben vette át az uralmat az emberek élete

felett, hogy ma azt, az embert, aki hajlandó mástól bocsánatot kérni, vagy a

másiknak megbocsátani, azt vannak, akik lenézik, lesajnálják. Az ego nem

ismeri ezt a szót, a megbocsátás a lélek, illetve más terminológiával

mondva a Felettes Én tevékenysége. A Felettes Én, tudja, hogy az

Univerzumban mindennek oka van, semmi, a legapróbb dolog sincs

véletlenül az emberek életében, ezért tudja, hogy megbocsátani annyit

jelent, mint megérteni. Megérteni, pedig akkor képes az ember, ha eljut az

adott történés valódi gyökeréig. Ha a megértés megvan, a megbocsátás

megtörténik, mert abban a pillanatban tudom, értem, hogy igen, ezt én

okoztam, én vagyok az oka, és nem a másik. A felelősség az enyém.

Az, az ember, aki képtelen a megbocsátásra, képtelen a megértésre is, és

fordítva. Aki törekszik arra, hogy megértse a vele történő események, dolgok

valódi hátterét, az előbb utóbb szembe néz azzal az egyszerű ténnyel, hogy

bocsánatot szükséges kérnie, mert a vele történő események mögött ő áll.

Mindig Ő, és nem a másik. A mai világban sikk a másikra hárítani a

felelősséget, mert így könnyebb. Legalábbis sokan így gondolják. Te vagy a

hibás, mondják egymásra mutogatva, és ezzel el is vesztették az

egyetlen lehetőséget önmaguk, és az életük megértésére

vonatkozóan. A másik emberből kiindulva önmagunkat megérteni még

akkor sem lehetséges, ha a másik, különösen az, akivel együtt élünk, a tükör

szerepét is betölti. A tükör, az, tükör, és nem a valóság. Az a szerepe, hogy

megmutassa, ilyennek látszom, itt és most. De valóban ez vagyok én?

Valóban mindaz, amit, itt és most, a tükör mutat, a valóságot mutatja

rólam, vagy esetleg azt a torzképet, ami elfed minden olyat, ami a valóság? S

milyen ez a tükör? Tetszik egyáltalán? Ha nem tetszik, miért nem tetszik, és

ha tetszik, miért tetszik? Az elmúlt évezredek során az emberek oly

mértékben váltak vakká és süketté akár a legélesebb tükörrel kapcsolatban

is, hogy ezeket a kérdéseket kevesen tették fel önmaguknak, elzárva ez által

önmagukat a megértés legcsekélyebb mértékétől is. Megbocsátani annyi,

mint gyengének mutatkozni - mondják. Mit is jelent ez valójában? Elsőként

azt, hogy a különböző terminológiák összekeveredtek. Mivel az ego képtelen

a megértésre, nem is dolga, – ez az elme dolga és a léleké – azt gondolja,

hogy a megbocsátás azt jelenti, hogy mindent elnézek neked. Azt tehetsz

velem, amit csak akarsz, én mindig elnézem, azaz megbocsátok. S itt van a

mai ember egyik legnagyobb tévedése. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy

bármit is teszel, elnézem neked, és nem haragszom rád. Elnézni valamit

valakinek, hosszú távon ugyanolyan problémát okozhat az adott egyén

szellemi fejlődésében, mint ha nincs megbocsátás. Az előbbi azért, mert

engedem, hogy megsértsd a szabad akaratomat az által, hogy bármely okból

kifolyólag megengedem, hogy te uralkodj felettem, az utóbbi, pedig azért,

mert megbocsátás, azaz megértés nélkül nincs szellemi fejlődés.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egy - egy esetben nincs helye

annak, hogy a dolgok felett napirendre térjünk, de félelemből elnézni

valakinek valamit, nem ugyanaz, mint ha tisztában vagyok a dolgok

hátterével, és ezért „elnézem” ezt most neked, mert nem tudod, hogy mit

cselekszel. Amikor a megértés megvan, nincs szükség az elnézésre, mert a

megértés maga, a dolgok mögé látás ténye, ami egy az egyben magával

hozza az „elnézést”, azaz a dolgok felett való napirendre térést.

Nézzünk egy példát. Jelen írásban nem belebonyolódva párkapcsolati

kérdésekbe, azt állítjuk, hogy a férfiak mindig azt teszik, amit a nők akarnak,

és ez még akkor is így van, ha az érintettek ezt nem így gondolják és látják.

Ha egy nő például, bármely okból kifolyólag úgy gondolja, hogy a

férje/barátja csavargó, és minden szoknya után fut, az így is lesz. Megkapod,

amit akarsz – mondja a férfi, és már kint is van a családi otthonon kívül. A

nő, pedig nem érti, hogy mi történik. Pedig csak annyi, hogy a férfi a benne

lévő hitrendszert mutatja be visszájáról, azaz tükörként. Mi köze van

mindennek a megbocsátáshoz? Nevezetesen annyi, hogy ha a nők és a

férfiak megértenék – szívből, azaz a lélek szintjén-, hogy a kapcsolatuk

minősége nagyrészt, szinte teljesen rajtuk múlik, megbocsátanának

maguknak és egymásnak a sok fájdalomért. Megértés nélkül nincs

megbocsátás. Az a nő, aki ezt megértette, soha többé nem nevezi a férfit

csavargónak, vagy bármi másnak, és soha nem gondol többé arra, hogy a

párja más nőt akar őhelyette, és zsigerből tudja, érti, érzi, hogy a férfi –

bármi is történt/történik kettőjük között – mindig visszatalál hozzá. De az,

hogy ez hogyan is működik valójában, nos, ezt megtudni, szükséges a

megértés, és ezt követően a megbocsátás. E nélkül, ez nem működik.    

Megbocsátani annyi, mint megérteni. Azt megérteni és elfogadni egy nő

számára, hogy nem mindennek oka a férfi, a férfiaknak, hogy nem minden

baj forrása a nő, nem túl könnyű feladat. De mindaddig, amíg ez nem

sikerül, esély sincs arra, hogy a mai ember párkapcsolata kimozduljon arról a

holtpontról, amiben jelenleg van, nevezetesen, a nő szerint mindennek a

férfi az oka, a férfiak szerint a nőket terheli a felelősség, folytatva az

egymásra mutogatást. Ezzel a hitrendszerrel csak tovább mélyül az a

szakadék, ami a férfiak, és nők között jelenleg van. A mit lehet tenni

kérdésre az a válasz, hogy ha a nők kezdik megérteni, megismerni

önmagukat, és felteszik önmaguknak azt a kérdést elsőként, hogy tényleg,

az elfogadás és a szeretet energia alapján működők, vagy másképp? S ha

erre őszinte választ tudnak adni önmaguk számára, elkezdődhet az a munka,

amit a metafizikában úgy hívunk, hogy „megváltás”. Azaz, a nők képesek

lesznek az elfogadás energiájára való visszacsatlakozás következtében igazi

nővé válni, míg a férfiak képesek lesznek az elfogadás energiájára

visszacsatlakozott nők segítségével a szeretet energiára rácsatlakozni. Ez a

férfiak és nők feladata egymással, minden más, csak máz és

maszlag.                                                                  

 

2009.                               Vincze Ágnes

Frissítette: 2016-01-25.     Gaál Sarolta.                                                                                                                 

Kérem Jézust és Merlint, vigyék el gyógyító helyükre, arról a helyről, ahol

tartózkodom, mindazokat a tisztátalan, manipulativ, befolyásoló, ártó,

tisztátalan energiákat, lényeket, melyek akár az olvasás, értelmezés alatt,

tudatos vagy tudattalan, jó vagy rossz szándékú befolyásolás, manipuláció,

általánosítás, összemosás,tévedés, visszaélés, elbukás,

elcsúszás, azaz, az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit,

remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő,

öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet,

pártatlanság, őszinteség, érdeklődés, belátás, türelem, felelősségvállalás,

egészség, derű, elismerés, elégedettség, életöröm, életkedv, figyelem,

kölcsönös tisztelet, csekély mértéke, vagy hiánya révén, a Föld

energiarendszerébe kerültek, kerülnek, és a szabad akarat törvényének

tiszteletben tartása és az egészségem megőrzése mellett, elvihetők gyógyító

helyükre. Kérem Jézust és Merlint, a lenyomatok gyógyítására, mind

magamnál, mind másoknál, mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat

törvényének tiszteletben tartása mellett lehetséges. Kérem, elfogadom és

engedem magamon keresztül szabadon átáramolni: az elfogadás, tiszta

szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség,

nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés,

jóság, bölcsesség, szeretet, pártatlanság energiákat.

2016-01-25.                                                                                              

G. S.

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 221
Tegnapi: 525
Heti: 1 137
Havi: 3 116
Össz.: 976 490

Látogatottság növelés
Oldal: Te vagy a hibás! Vagy talán mégis én? Ééééén????? 2016.01.25.
Ezo Hírnök - © 2008 - 2024 - ezohirnok.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »