2012 februárjában, az alábbi írók publikáltak az oldalon, Pártatlanság témakörben:

Böde István                                jógaoktató, szellemi tanító

Domján Mónika                           pszichológus, önismereti tréner

Dr. Márton Csilla                         orvos, pszichoanalitikus

Ferencz Anikó                             Identity Önismereti Társasjáték  vezető

Gaál Sarolta                                sorselemző, Bach-virágterapeuta

Gál Judit                                      asztrológus

Govinda Ramszesz Bessimeon   A Bessimeon Spirituális Központ vezetője

Hamonn Zsuzsa                          festőmédium, szellemi tanító

Martinovich Tamás                      Magyar Teozófiai Társulat elnöke

Petrilla András Gábor                  író, fotográfus

Serrano-Correcher Maria-Luisa   tenyérelemző, Bach-virágterapeuta

Böde István jógaoktató, író, szellemi tanító

Pártatlanság

Ez a fogalom azt a képzetet kelti az emberben, hogy a kívülállóság, és a "felülről lefelé" néző, tárgyilagos szemlélődő szerepében egy ember csak hűvösen bölcs lehet.

A címszóra utalva, egy politikai pártot bizonyos érdekek hoznak létre, amelyben egyes társadalmi rétegek, vagy nagy létszámú homogén csoport akarja érvényesíteni akaratát.

Ez ősi emberi szükséglet, ami miatt számtalan forradalom, háború tört ki, rengeteg vér folyt...mert mindig a hatalom megszerzése a tét. Akik pedig ez ellen harcoltak-jogosnak nevezhető szabadságvágytól fűtve- ugyanúgy öltek, felülkerekedni vágytak, hogy érvényre juttassák a maguk igényét.

Így van ez a kőkorszaktól napjainkig-és a vízöntő korban gyengébb dominanciával, de így lesz.

Ha csak horizontális irányban próbálunk megoldást találni, ugyanabba a csapdába jutunk, csak a hatalom neve változik.

Csak a vertikális irány lehet a megoldás az emberiség számára: a spirituálisan felemelő, felfelé vezető út.

Az első, példaértékű kísérlete tán Mahatma Gandhinak volt a maga viszonylagos / ellenállási mozgalmával. Egy hatalmas embertömeg az emelkedett tudatszintével győzött-lám: az erőszak kioltotta  életét az erőszakmentesség apostolának.

Emberi sorsdrámánk, hogyha a magánéletünkben a tisztaságra törekszünk, elönt bennünket a szenny, a mocsok. Ha belső békességre vágyunk, harcolni kényszerülünk. Amikor életünkben szabadok szeretnénk lenni, egyszer csak arra ébredünk, hogy rabságban élünk, akár a külvilág hatalma, vagy belső démonjaink uralma révén.

Ez a történelmi dilemmája a Homo sapiensnek, hogy miként válhat Homo Cristiánussá, jézusi emberré.

Magamról szólván: az egypártrendszerű rezsimben nem voltam, és ma sem vagyok úgymond egyetlen pártnak a tagja sem.

Mégis kiigazítom magam: az a párt, amelynek szívesen lennék a tagja tevőleges részvétellel-az egyszerűen nincs, nem létezik.

Én Rend-párti vagyok, spirituális világnézetem alapján.

A Rend elkötelezettjeként akkor érzem jól magam, ha általában a dolgok, jelenségek és emberek a helyükön vannak. Ha épségben vannak, nem éri azokat, őket romboló ártalom, a destruktív káosz, és környezetünket, testünket-lelkünket tönkretevő ördögi hatás, befolyásolás.

Természetesen a Természet gondoskodik – gondoskodna, ha hagynák- önmagáról...mint ahogy mi emberek is.

Emberi világunkban egyik legelemibb igényünk a harmóniára, egyensúlyra törekvésünk. Persze ezt a belső-külső rend igényünket a legkülönfélébb luciferi hatások újra és újra gátolni, felborítani,vagy megsemmisíteni igyekeznek.

Be kell látnom: az életünk szüntelen harcról szól, csak arra kell vigyáznunk, hogy ez a békés harcos útja legyen.

Nem világmegváltó küldetéstudattal szólok,- de mondom halkan, életem végéig tartó elszántsággal magamban, magam körül és embertársaimért vagy némelyekkel szemben a Rend híve vagyok.

Olykori rossz közérzetem okai többnyire apróságok, melyeket a belső értékrendem elutasít, nem tudom ezeket megszokni, beletörődéssel elfogadni.

Ha kilépek az utcára, csak a járdára kell figyelnem, hogy ne lépjek bele a szanaszét otthagyott kutyapiszokba.Ha a falakra, míves ajtókra nézek, mindenütt debil graffitiket látok. Ha a Duna parton, erdőben sétálnék a párommal-csak úgy,  a romantika kedvéért- mindenütt a szétszórt műanyag szemét, és elhasznált, kidobott holmik között bóklászunk...a közeli faluba érve, egy ismerős asszony köszön rám, ahogy szót váltunk, ömlik belőle a panaszáradat: nincs gyümölcs a termékeny fáin,a tyúkjait is mind ellopták...a vasútállomáson a vonatra várva ért a türelempróba: busszal kell tovább utazni, mert kábellopás történt...   Másnap hallom a hírekben hogy egy suhanc megütötte a tanárját, másutt pedig egy feldühödött csoport megtámadta és megverte a mentősöket, mert soká jöttek. Arra már ki sem térnék, hogy az ilyen-olyan kormányok tiszteletreméltó hivatalnokai csak a szemünket nem lopták még ki...

A szeretet pénzzé /ajándékozási őrületté/ devalválódott a karácsonyt illetően, a feltámadás ünnepén pedig az ország számottevő része délután már részegen "ünnepel”. Úgy adódott, ott lehettem  egy vidéki búcsún, a templom közvetlen közelében, ahol a gagyi lim-lomok között lehet válogatni...a műanyag szobrocska benne a pacsuli rózsavízzel felejthetetlen emlékem. Kissé arrébb a sült kolbász illata keveredik a házi pálinka illatával.

Az ember jóravalóságába vetett hitem nem rendült meg ugyan, de azért az univerzum küldötte ismét eljöhetne. A jelen idők jelei arról szólnak, hogy magasabb rendű erkölcsi értékrend helyett a belső biztonságot helyettesítő, un. praktikus anyagiasság terjed, a pénz -isten "kultúrája". Mára példa értékűvé vált a jungi értelemben vett "árnyékszemélyiség kultusza”, az a modern ősember, aki nem ismer erkölcsi-etikai korlátokat. E szerint éli az életét önmaga és mások kárára.

A kozmikus krónika fátylát fellebbentve látjuk Jézust, amint a sűrű tömegben a templom felé tart, és a döbbenettől megáll a kufárok előtt Mélyen felháborodott, és a következő pillanatban néhány szál kötélből ostort font, és kiverte a templomi udvarról a kupeckedőket....aztán az oszlopcsarnok alatt a pénzváltókra támadt, a szétguruló drachmák, és sestertiusok gurultak szanaszét, felborította asztalaikat, pultjaikat. Ebben az iszonyú zűrzavarban senki nem támadt rá, látták lángoló tekintetét, megérezték isteni indulatát.

A jézusi példakép engem abban erősít meg, hogy érdemes a rendteremtés, a rendpártiság elkötelezettjeként élnem itt és most.

Böde istván

.........................................................................................................................

Domján Mónika pszichológus, önismereti tréner

Pártatlanság, avagy pártok nélkül, ügyek mellett

Nem politikáról szeretnék írni, ezt előre leszögezem. Annak ellenére sem, hogy szemléltető példaként használni fogok néhány politikai jelenséget, amely az emberi természet néhány alapvető jellemzőjét illusztrálja.

Mi, emberek, szeretünk csoportokba verődni. Ősi igényünk ez, és egy csoport mind fizikailag, mind érzelmileg jóval nagyobb biztonságot, védelmet és erőt garantál, mintha az egyének képességeit egyszerűen összeadnánk, nem is beszélve a magányos egyedek elszigeteltségéről. Ugyanakkor egy csoport szükségszerűen egybemos, uniformizál: meg kell egyeznünk a közös célokról, azok elérési módjáról, az erőforrások elosztásáról, a befolyás módjáról és még számtalan dologról. Ahhoz, hogy egy csoport összehangoltan működjön, alkalmazkodnunk kell egymáshoz. Ebből következik a megoldandó feladat is: megtalálni azt a kényes egyensúlyt, ahol a tagok szükségletei nagymértékben egybeesnek a csoport közös céljával, tehát az alkalmazkodásért cserébe elégedettséget nyer, aki a csoporthoz tartozik. Ez nyilvánvalóan csak egy élő, dinamikusan változó  egyensúlyként képzelhető el, ami állandó odafigyelést, oda-vissza áramló kommunikációt feltételez a csoport tagjai között.

Mégis mit tapasztalunk legtöbb esetben? Egy vezető vagy egy szűk vezetői elit ragadja magához a hatalmat, és egy idő után burkoltan, sőt diktatúrák esetében nyíltan a csoport többségének igényeit alárendeli a vezető réteg kiszolgálásának. Ilyenkor háttérbe szorulnak a közösség ügyei, megoldandó problémái – azok legfeljebb addig fontosak, amíg egybeesnek a hatalmon lévők érdekeivel.

A másik érdekes jelenség, hogy mivel alapvetően dualisztikusan észleljük a világot, legtöbb esetben két nagy hatalmi központ alakul ki egy-egy érdekszférában, ritkán marad meg az egyenrangú sokszínűség: gondolhatunk a mai magyar politikai pártok hatalmi viszonyaira, de akár az Egyesült Államokra, vagy Angliára is, ahol hagyományosan két nagy, azonos súlyú politikai erő váltja egymást a hatalmon. De a Föld hatalmi viszonyai is rendszeresen ehhez a két végponthoz közelítenek, változó szereplőkkel: a második világháború után USA és Szovjetunió volt, most épp USA és Európa van porondon – ez nem jelenti azt, hogy más szereplők labdába sem rúgnak, de mindehol általában két hatalmi végpont köré rendeződnek az erők. Mondhatjuk, hogy így van meg az egyensúly, és ez igaz is. De az egyensúly nemcsak ezen a módon jöhet létre, és erre a magasabb szintű egyensúlyra szintén az idők kezdete óta áhítozik az emberiség: a paradicsomi állapotok ábrázolása mindig ezt a békés egymás mellett élést hirdeti célként: kezdetben öntudatlanul ebbe az állapotba csöppentünk, majd tudatosodva saját magunk megfogalmazása csak valaki másnak az ellenében sikerülhetett.

Végül pedig elérkezünk ahhoz a ponthoz, ahol be kell látnunk: akiktől elhatárolódunk, azok ugyanúgy részesei annak a nagy egésznek, amelynek mi is, ugyanazok a vágyak mozgatják őket, mint minket magunkat, csak más köntösbe öltöztetik őket. Nem tudunk elhatárolódni egymástól, mint ahogy az egyén sem tudja magából kivetni nem szeretett tulajdonságait. Szerencsére, hiszen azok ugyanúgy őt szolgálják, mint azok a tulajdonságok, amelyeket kívánatosnak ítél. Nem létezik külső Gonosz, akit le kell győzni, ki kell irtani: a Gonosz az, akit fel kell emelni, magunkhoz kell ölelni, és visszahelyezni őt a méltóságába, hogy ne kelljen tovább küzdenie saját maga, vagyis inkább saját magunk ellen.

Számomra fontos élmény volt kimenni a nemrégiben lezajlott Békemenetre: eleinte féltem, hogy félreértik a szándékomat, és azt gondolják rólam, pártszimpatizánsként vagyok jelen. Aztán végiggondoltam: egyáltalán ki fog ott velem személyesen foglalkozni? Másrészt nem az a fontos, hogy én milyen szándékkal vagyok ott jelen? Nekem az Ügy volt fontos, függetlenül attól, hogy ki milyen más motivációkat kapcsol hozzá. Szerencsére az ott jelenlévők többségén is az Ügy iránti elkötelezettséget láttam, nem pedig a pártszimpátia hangsúlyozását. Még az is lehet, hogy a célok meghatározásában tévedtünk, de ennél sokkal fontosabbnak tartom a kiállás módját: nem támadással, ellenségeskedéssel, hanem békésen, mégis elszánt határozottsággal nyilvánította ki sok-sok ember az akaratát. Véleményem szerint ez a jövő útja, és nem az egymás elleni, azaz végső soron saját magunk elleni háborúskodás: fontos határozottan szót emelni, ha azt érezzük, elbillent az egyensúly egy szűk kisebbség érdekeinek irányába – de nem azért, hogy aztán egy másik kisebbség kerüljön kivételezett helyzetbe! Ha a hatalmon lévők életét közelebbről megszemléljük, rájöhetünk, hogy az korántsem fenékig tejfel: állandó rettegés a hatalom elvesztésétől, folyamatos kétségbeesett erőlködés saját kivételezett helyzetük elfogadhatósága és az ehhez kapcsolódó szélsőséges, sokszor brutális tettek igazolása érdekében. Nagyon messze van ám ez a boldogságtól! Tehát ebben a felállásban mindenki veszít. Világvége vagy sem: itt az idő egy élhetőbb, emberibb, magasabb szintű egyensúly megteremtésének, amelyre olyan régóta vágyunk már, mi emberek.

Domján Mónika

pszichológus, önismereti tréner

Bejelentkezés: domjanmoni@gmail.com

Szakmai közösség: www.napszikra.hu

Honlap: www.tavaszpont.com

Blog: www.monikaesatarot.blog.hu

.....................................................................................................................

Dr. Márton Csilla orvos, pszichoanalitikus, légzésterapeuta

PÁRTATLANSÁG

Úgy érzem, tudatában vagyok felelősségemnek ezért óvatosan és pártatlanul élek.

Kezdhetném akár így is mondanivalóm.

Pártatlanság: senki Veled, senki ellened vagy senki sem ellenséged, senki sem barátod.

Erről a pártatlanságról szeretnék írni, ami a saját munkámon belüli pártatlanságot reprezentálja és abba az élménybe részesít, hogy megéljem a pártatlanság nagy mágikus misztériumát, mint egység a Létben.

"Általában borzasztó dolog a zene, írja Tolsztoj – mi is az tulajdonképpen? Én nem tudom. Mi a zene? Mit csinál? Azt mondják, a zene hat, borzasztóan hat, de egyáltalán nem lélekemelő módon. Nem lelket felemelő módon, vagy lealacsonyító módon, hanem lelket felizgató módon hat. A zene hatása alatt úgy látszik, valamit értek, amit nem értek, hogy képes vagyok valamire, amire pedig nem vagyok képes."

Tolsztoj ezekkel a szavakkal Beethoven mágikus zenéjét jellemzi. A zene lelket felizgató módon hat. Nem lelket felemelő, vagy lealacsonyító, hanem felizgató módon. A beethoveni zene, idéző zene. Mágikus zene, mint ahogy Dosztojevszkij írása mágikus írás. Ez a lelket felizgató művészet, szemben a lelket megfékező művészettel, a mágikus művészet, amikor képes vagyok valamire, amire pedig nem vagyok képes, amikor értek valamit, amit nem értek.

Ez a mágia. Ez a mámor és az imagináció és az entuziazmus!

Mindent a helyére tesz, kiegyensúlyoz, fegyelmez és felemeli a lelket.

A mágikus művészet a mélységet felidéző és az egyensúlyt felbontó művészet, amely lelket felizgató módon hat, mint a Faust, vagy egy Beethoven-szonáta, vagy egy Van Gogh-kép, vagy egy kései Michelangelo-szobor és eljuttat a mindenségbe egy örvényen keresztül. Vagyis az alkotás készül, kezdődik az élet, de az ember nem tudja, hogy mi lesz...

Pártatlan, csak ott van, figyeli, szemléli, kontemplálja, nem azonosul… Tudatára ébred! Megérti, hogy minden energia és információ. Ugyanaz az energia hordozza, mint a pozitív, mint a negatív információt és akkor vagy pártatlan, amikor tudatában vagy ennek az energiának.

Ennek alapelve:

„ Uralkodik rajtunk minden, amivel azonosulunk,

  De mi uralunk mindent, amivel nem azonosulunk. „

A realitás megismeréséhez tudást meghaladó ismeret kell.

A költők, festők, misztikusok, filozófusok, zeneszerzők, tudósok mind, mind megsejtették ennek igazát. Mind, mind földi szintű példákból indultak el, emberi érzelmekkel telve, kibontakoztatták és elengedték, hogy meghaladva önmagukat, művűket, kiteljesedve beteljesüljenek!

Mindehhez egy szemlélődő, kontempláló állapotra volt szükségük, ahol csak vannak.

Ekkor megérkezik az ember arra a területre, amely rendszerint a tudatfeletti tartománya és ennek élő, valós jegyei a következőek:

megvilágosodás, fény (vagy általánosságban, vagy egy-egy problémával kapcsolatban)

béke

harmónia és szépség

öröm és üdvözült állapot

hatalom, a szellem hatalma, nagysága,

egyetemesség, örökkévalóság.

Ezek a tartalmak nem különülnek el, hanem áthatják egymást, így létrejön a nagy alkotás, a világhírű, egyedi mű.

Most már rátérhetnék, a saját munkámon belüli pártatlanságot reprezentáló témakörre, melynek feladata: A tudat éber állapotba való hozatala, kitágítása: a belső tudattalan világ felfedezése, meghódítása, felemelése a tudatfeletti szintekhez és kiteljesedés az Univerzumban.

Mindez a Jungi pszichoanalízis és a transzperszonális pszichológia segítségével.

Az emberiség napjainkban komoly kollektív és egyéni krízis állapotában van: általános érzés a mindennapi élettel való elégedetlenség. Kétféleképpen fejeződik ki a mindennapi valóság elleni lázadás:

a külső világról szerzett tudás növelése (űrkutatás, a természet erőinek igába fogása, nukleáris energia stb.)

a belső világ megismerése (növekvő érdeklődés a pszichológia iránt).

A tudat kitágítása három irányba történhet:

1. lefelé: ez a tudattalan (tudatalatti) felfedezésének és tudatosításának az útja, ami némi hasznot hozhat, de mindig ott leselkedik a mélység vonzása (pszichoanalízis).
2. vízszintesen: másokkal, a természettel és a dolgokkal való azonosulás, részesedés belőlük. Van egy hajtóerő, amely a kollektív tudat felé hajtja az embert, hogy szökjön meg saját tudata elől.

3. felfelé: kétféleképpen: a tudatközpont (az én) emelése vagy megnyílás, hogy a felsőbb energiákat be tudjuk fogadni. Növekvő interakció alakul ki tehát a tudatos én és a tudatfeletti szintek között, a legmagasabb ponton pedig kapcsolat épül ki a transzperszonális Selffel.

Minden egyes tudat más és más elégedetlenséggel áll szemben. Feladatom, felhozni a tudatos mezőbe és utána a tudatos énnel átadva a felsőbb énnek különféle lehetőségeket kínálva pártatlanul megengedjem, hogy megélje Önmagát.

A kezelt személyiségben mélyreható változások mennek végbe (fokozatosan stabilizálódik a személyes tudat központja, a rendes tudat felemelkedik a középső és a felső tudattalant elválasztó mezsgyéhez, aminek következtében a személy bizonyos mértékig folyamatosan megvilágosodott lesz).

A legmagasabb elérhető állapot a személyes, tudatos Én és a Self egyesülése, amely egyszerre individuális és univerzális, vagyis a vele való egyesülés „ablak” a világ egyetemességére, a transzcendens Valóságra.

A pártatlanság feladata az én személyemben az, hogy mint szemlélődő vagyok jelen a Jelenben.

Ha ezt elérte az ember, utána kisugározza a környezetére, és ha sok ilyen ember összefog, akkor előbb-utóbb sikerül létrehozni egy új civilizációt, amelyben az embereknek sikerülni fog megvalósítani a bennük rejlő lehetőségeket.

Ami úgy-e nem más, mint világra szóló egyedi műalkotás!

Dr. Márton Csilla

......................................................................................................................

Ferencz Anikó, Identity önismereti játék- klubvezető

Pártatlanság

…nekem ítéletnélküliség.

Nehéz.

Gyakorolom.

Nem a „szenté-avatás”om miatt -az sosem leszek! Emberből vagyok.

Azt gondolom, ha kategorizálom embertársaim, magam zárom magam korlátok közé.

…idővel aztán egyre szűkebb térben engedek magamnak mozgást, választási lehetőséget.

Lehet, Józsi hasonlít külsőleg Robira. Tán még megmozdulásaiban is van hasonlóság…

Ahogy hozzálát egy feladathoz, ahogy a problémákat kezeli…DE LÁM: ahogy egyre többet beszélünk,kiderül róla, hogy szereti Rembrandtot, az impresszionistákat…a kedvenc nasija neki is a csokis palacsinta…és már látom is – kezdem meglátni : sokkal nyitottabb, mint Józsi volt –a felmerülő problémákat megnyugtató nyugalommal kezeli….

Még most is érzem a hasonlóságot, de már egészen másként tekintek rá. Érzem a különbözőségét, a másságát – ez az emberi sokszínűség gyönyörködtet.

Kiderült, hogy milyen segítőkész adóbevallás ügyben.

Jó, most sokan mondhatnák: ő férfi, én meg nő vagyok. Igen. Ez is benne van.

… már körültekintőbb, türelmesebb vagyok. TALÁN-REMÉLEM! Rájöttem, ha eddigi tapasztalataim kliséit húzom másokra –nem fogom megtudni, mert nem is látom, milyen emberrel van dolgom, esetleg egy lehetőséget is elhalasztok általa, mind munka, mind privát ügyben. Arról nem is beszélve, hogy ahogy én tekintek rá, ahogy kezelem, amilyen ENERGIÁKAT közlök felé, ő is öntudatlanul az eredendő bizalmatlanságom fogja visszaigazolni.

Fogalmam sincs HOL TARTOK.

Csak érzem „tudok” dolgokat, gyakorlom. Ha kinyitom a szám, újra és újra ezeket a téziseket foglalom össze magam számára. Másoknak úgy tűnhet, „okoskodom”, kiselőadást tartok.

Ezért néha hangsúlyozom is, hogy MAGAMBÓL indulok ki és elsősorban ezek nekem fontosak. Hiszen csak a magam tapasztalatából tudok beszélni, véleményt alkotni. A magam szemével látok, amit az én agyam irányít – ezért azt látom, ami nekem fontos, ami nekem kell utam bejárásához, vagy amit én akarok látni.

Így eleve „magamhoz húz a kezem”. Nem vagyok „pártatlan”- egyre inkább a „saját pártomat fogom” – Ki képviseljen, ha én magam nem képviselem?

Képes vagyok beleérezni más helyzetébe magam –ilyenkor megértve az ő látásmódját, akár magammal szemben is igazat tudok adni másnak. Megértve, de nem biztos, hogy elfogadva.

Hisz ha egy hajóban ketten vagyunk, jó, ha egyeztetjük nézeteinket.

Próbálkozom. Bár Yoda állítólag azt mondta:”Tedd, vagy ne tedd, de ne próbálkozz!”

Akkor gyakorolok, illeszkedek, boldogulok. Magam és mások hasznára – igyekszem.

A saját pártomat fogva, de már legalább nem tagadom-megengedem magamnak, hogy magamat képviseljem.

Ferencz Anikó

.....................................................................................................................

Gál Judit asztrológus

A szabadság kockázata

Az önálló gondolkodás fáradságos munka. Folytonos figyelem, önkontroll, mérlegelés, törlés, javítás, kiegészítés szükségeltetik hozzá.

            Világlátásunk, egyéni életszemléletünk alapkészletét részben hozzuk magunkkal, részben pedig a környezettől kapjuk. Először nyilván a család közvetít egy rendszert, homogén vagy heterogén formában. Ha eleve egységes a családtagok véleménye vagy van egy erős hangadó, akit a többiek követnek, akkor megvan az esély arra, hogy a famíliába beleszülető kicsi ember kritika nélkül, természetesként elfogadja azt, különösen, ha nem lázadó alkat. Ha lázadó, még onnan is két fő irányba fordulhat: az értékrendet elfogadja, és csak azzal helyezkedik szembe, ami szabadságában, önbizalmában, törekvéseiben – tehát legszemélyesebb ügyeiben – sérti, vagy pedig mindennel.

            Bármely csoporthoz is tartozzék az egyén, a későbbiekben külső hatások özöne éri attól a perctől, ahogy nagyobb közösségbe kerül. Innentől ismét az a kérdés, hogy mennyire befolyásolható valaki vagy az ellenkezője, mennyire szilárd a meggyőződése illetve mennyire tudja alátámasztani saját igazát. A hit alapú meggyőződést itt nem érintem, mert az nem igényel semmiféle alátámasztást. Ugyanide tartozik az érzelmi kötődés is, ami rokon a hittel. Arról a meggyőződésről beszélek, amely azon alapszik, hogy az illető két, illetve tulajdonképpen sok pont közül kiválasztja azt, amelyhez viszonyít más pontokat. Megint csak alkati kérdés, mennyire kötődik saját kiinduló pontjához az egyén, vagy mennyire képes attól távolabb tekinteni és rugalmasan módosítani véleményét, amennyiben kiderül, hogy az igazság mégsem biztos, hogy ott van, ahol ő megtalálni vélte.

            A legnehezebb kérdések egyike az, mennyire merünk eltávolodni az egyéni origótól. Nagyon sokan semennyire, aminek a hátterében rendszerint igen egyszerű önvédelmi motivációk rejlenek. Ha ugyanis az embernek meg kellene változtatni valamiben a véleményét, azzal elismerné, hogy előzőleg tévedett, nem látott minden körülményt, nem szemlélte reálisan a világot. Ilyen esetben meginoghat az önbizalom, annál inkább, mert az önismerettel éppúgy hadilábon állhat, mint bármely más dolog józan mérlegelésével, ismeretével. Egyszerűbb tehát a struccpolitika: nem veszek észre mást, mint ami a világképemmel kompatibilis, s akkor nem lehet baj. Innentől kezdve már ez a meggyőződés is kezd hasonlítani a hit, vagy szimpátia alapú véleményalkotásra. A legmakacsabban a fix jegyek (Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő) ragaszkodnak saját meggyőződésükhöz, az ő számukra jelent biztonságot és bizonyos kényelmet, ha nem kell folyton felülvizsgálni mindenféle álláspontot és összevissza módosítani.

            A másik véglet a kontroll és önkontroll nélküli ide- odacsapódás különféle eszmék, nézetek, ideológiák között. Az ilyen magatartás is többféle indítékból fakad. Alapeset az úgynevezett befolyásolható személyiség, akinél tényleg tetten érhető, hogy annak ad igazat, akivel utoljára beszél és annak az impulzusnak enged, ami legutóbb érte. Ez alkati kérdés és nagyon nehéz rajta változtatni – ha az egyáltalán szükséges. Tipikusan a labil jegyeknél (Ikrek, Szűz, Nyilas, Halak) fordul elő a jelenség, persze általában nem ennyire szembeszökő formában, de valamilyen mértékben feltétlenül. Mindennek van előnye és hátránya. Ebben az esetben hátrány lehet a környezet számára legalábbis, hogy nem tudnak igazodni az aktuális labil állásponthoz. Előny pedig – mindenki számára – az, hogy ha nem elfajult „kaméleon-alkat” akiről beszélünk, akkor egészségesen rugalmas, képes megteremteni a hidat két álláspont között és nem ragad bele valami megmerevedett struktúrába.

            Más formában már utaltam ilyesmire: egyik jegy sem jobb vagy rosszabb a másiknál, hiszen kivétel nélkül mindegyiknek megvan a maga funkciója, összes alaptulajdonságával együtt. A józan mérlegelés, a szélsőségektől való tartózkodás, mások szempontjainak figyelembe vétele és megértése viszont olyan értékek, amelyek rendkívül nagy mértékben segítik az együttélést, ennek következtében a saját és mások életének harmonikusabbá válását. Ehhez pedig arra van szükség, hogy merjünk előremozdulni és visszakozni, merjük átértékelni álláspontunkat, s merjünk kitartani mellette ha, úgy diktálják a körülmények. Mindeközben pedig merjünk tükörbe nézni és fenntartani önbecsülésünket. Csakis így érhetjük el, hogy nem kötődünk sem saját rögeszmerendszerünkhöz, sem bárki másnak a véleményéhez – így érhetjük el a szabadságot.

Gál Judit

Asztrológus

www.karmaasztrologia.com

Tel. 06-30-896-6069

Oldal: 2012 februári írások Pártatlanság témában I.
Ezo Hírnök - © 2008 - 2024 - ezohirnok.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat