Böde István jógaoktató
A szerelem
Szerelem nélkül földi létünk színtelen és didergetően sivár lenne, mintha
sötétségben élnénk a monotóniában ismétlődő napjainkat. Amíg nem
találtunk Őreá, akit melengethetünk belső tüzünkkel - addig a belénk kódolt
remény éltet. Mert szeretnünk kell, nagyon kell, hogy szerethessünk, és
hogy viszont szeressenek bennünket...mert életünk éltető lángja a testünk
érzékiségéből újra és újra fakadó szerelem. No persze van még néhány
fontos dolog az életünkben, amely fűthet bennünket, hogy elérjük azt, de a
szerelem őrültségére szükségünk van, hogy teljes emberkét élhessünk.
A szerelem: a magunk választotta szeretet személy iránti vágyban és
odaadásban megnyilatkozó, nemi vonzalmon alapuló érzelem.
Valamikor kiszakadtunk Isten közvetlen fényéből és szeretetéből útra
bocsájtásunkkor, ezért visszavágyunk a legmagasabb rendű gyönyörbe, a
Fény - Hazánkba. Hasonlóképp vágyunk szerelmesen a társunkra, mert ő a
bennünket kiegészítő boldogságunk. A szerelem maga az önfeladás, az
önelvesztés. A legszebb földöntúlian földi őrület és varázslat.
Úgy vagyunk teremtve, hogy nem vagyunk egész-teljes lelkek. Ki kell
egészülnünk valamivel, valakivel: spirituális értelemben Istennel, emberi
sorsunkban a Földön, párunkkal. Aki egyedül éli életét, élhet ugyan teljes
életet, mert pl. elkötelezetten tudományos kutató, vagy a művészetnek,
gyógyításnak szenteli életét, akár apáca vagy szerzetes / Az én vőlegényem
Jézus Krisztus- mondta nekem egyszer egy apáca/. De aki legfeljebb
önmagával él szimbiózisban, így lassanként - besavanyodó vénlánnyá,
agglegénnyé válhat. No persze a páros magány sem jobb: amikor
kapcsolatuk csak úgy elhal...mint a hosszú ideje szomjazó növény, de azért
élnek egymás mellett /nem egymással/ illúzió vesztetten, unalomban, egyre
keserűbb lélekkel.
A szerelemben az ember ősi, predesztinált igénye, hogy megélje a teremtés
gyönyörteljes aktusát, ami a férfi és női energiák egymásra hatása nyomán
jön létre: a Teremtő egyenrangú társának érezhetjük magunkat.
A férfi és nő szerelmi aktusában, a kettévált isteni ős-vágy , két polaritás
egyesülése történik magas asztrális hőfokon...az önkívület örömteliségében.
A szeretkezésben való " megszűnésünk", az énünk izzó gyönyörben
feloldódása, némileg hasonló a misztikus istenélményhez - úgy gondolom, az
ember testi-lelki gyönyörre van teremtve.
A szerelem tanulandó életművészet, mert kötelességünk nem csak
boldognak lenni, hanem boldoggá tenni párunkat....Érdemes Irving Singer
gondolatait komolyan venni "Az emberi szexualitás "c művéből: "Nagyon
gyakori, hogy a nők olyan társra vágynak, aki abban az időben fog ejakulálni,
ami egybeesik saját orgazmusuk idejével - és a férfiak is így vannak vele. Ez
a fajta egybeesés érzelmi azonosságot jelent, bizonyítéka a kölcsönös
szeretetnek. Nyilvánvaló, hogy az ember jobban meg tudja édesíteni a
kéjérzet tetőfoka utáni elernyedést, ha a partnere teljesen kielégült,
megközelítőleg ugyanabban az időben"
Igaz baráttá válni, figyelmes szeretővé az erotikában, lelki közösségre
alkalmas "jóban-rosszban egymásért" társként élni változó sorshelyzetekben,
a szerelmen túl csak szeretetből lehet.
Szerelemittasan, a szeretett nőhöz írt egyik versemet nyújtom át a kedves
olvasónak:
Jöjj el bennem
Ó hányszor kerestem
létem legbenső magvát!
Hogy mi az igaz,
ősi bennem,
az időtlen és romlatlan-
mit nem érint
semmi emberi.
Milyen forrásból
árad szavam-tettem?
Felnőtt énjeim mögött
a gyermeki ént segíts megtalálni.
Légy szabadítóm: hűtsd lázam-
Otthonunk legyen oázis, házam
otthontalanságom, monoton dallam...
Téged keres minden
dadogó szavam.
Mint világtalan, ki ujjaival érint
félve, hogy hátrálsz-
némán tűrve a mindennapi kínt.
Már sejtjeimben voltál és vagy:
előző életemben
kromoszómáimba kódoltalak...
magányomban
mindig téged akartalak.
Te édes tünemény,
nincs végső kielégülés
-csak vágy és remény?
Talán ezért: terhemmel megraklak,
légy testvére sorsomnak.
Vetkőztess le: csontomig és tovább,
a lelkemig- ha teheted.
Találjon el hozzám
megmentő, tenyérmeleg szereteted.
Jöjj el bennem oda,
ahol csak fény van és együgyűség...
érted virágba borult hűség
isteni egyszerűség.
Baráti kéznyújtással: Böde István jógaoktató
email: bodeistvanjoga@gmail.com
T:210 09 64
jóga foglalkozások minden kedden 18.00-20.00
Elérhetőség: Bp., VIII. kerület, Práter utca 28 II. emelet balra
...................................................................................................................
Somogyi Péter lélekszerelő, Hagyaték őrző
A szerelem
Az alábbi idézetet az interneten találtam. Nehezen megfogalmazható dolgot
ír le szépen, érthetően. Sok esetben nem értik meg az emberek, hogy
hogyan is működik a szerelem. Milyen egy jó kapcsolat? Ki lehet az ideális,
igazi partner, a TÁRS egy életre!
Az emberek beszélnek kémiáról, kompromisszumokról és más hasonló
dologról, hogy az önbecsapásukat igazolják. Nem hiszik el, hogy lehet úgy is
boldog valaki a másikkal, ha tudja, nem ő az igazi, és a kapcsolat esetleg csak
egy ideig tart majd, nem egy életre szól (ezért kell mindenkire „igazit”
kiáltani, mindenkiről állítani: Ő AZ!). Viszont a felek tanulnak egymástól,
segítik egymást. Szeretetet, figyelmet, tiszteletet, gyengédséget adnak
egymásnak! Nem egy jövőbeni valamiért (együttélésért) cserébe, hanem
csak úgy egymás örömére. Megélve a jelent, az elvárás nélküli adás örömét!
És nem szorongva, előre sandítva, vajon hogy sikerül, meddig tarthat majd,
esetleg a jövőből örömet lopva, adják oda magukat egymásnak. Teszik ezt
azzal az elvárással, hogy ezzel az együttléttel megpecsételik a jövő
ismeretlen valóságát, hogy majd együtt maradnak…
A megteszem, mert majd… áldozata, a csalódás alapja, mert soha nem hozza
meg a várt eredményt. Mert nem ér az az áldozat semmit, amit valamiért
cserébe hoznak. Az inkább egy üzlet. Mert bár az áldozat valamiért történik,
de ha a végrehajtás csak és kizárólag az eredményért zajlik, nem hoz mást,
csak csalódást. Ha közben nem leli az ember örömét az áldozatban, nem éli
meg a tettet, ha nem tud lemondani az eredményről, akkor az nem
következik be! Ha az áldozathozatal közben nem a tevékenységre, hanem
előre sandítva, sóvárogva csak az eredményre koncentrál, akkor nem lesz
őszinte az áldozata és az hiába valóvá válik. Majd jön a szemrehányás, hogy
én ezt és ezt is megtettem, de a másik semmit. Mint a piacon! Kufárként!
Mindegy, hogy a számonkérés egy emberrel, vagy az Istennel kapcsolatos.
Pedig az őszinte áldozat meghozza az eredményt, ha megéljük a tettünket,
ha részt veszünk az áldozatban, úgy hogy az eredmény megvalósulását
rábízzuk az égiekre, lemondunk róla.
Az idézetet elolvasva mindenki eldöntheti, hogy milyen szerelemre vágyik.
Mit választ? Mi irányítsa a párválasztását, amely a mostanában divatos
elméletek ellenére szólhat egy egész életre.
"A szerelem szerintem kétféle lehet, az egyik a jó, normális szerelem, mikor
megismersz valakit, és megszereted, mert méltó rá. Arról ismered fel, hogy
nem kell kompromisszumot kötnöd, minden tetszik benne, jól érzed magad
vele bármilyen helyzetben. Persze idő kell ahhoz, hogy ennyire megismerj
valakit, ezért ez a szerelem általában nem villámcsapás-jellegű.
A másikat úgy nevezném, hogy lábfaragós, Hamupipőke mostohatestvérei
után. :-) Hordozod a szerelmed, mint a királyfi az üvegcipőt. Őrülten vágysz
arra, hogy valaki, aki nagyjából megfelel egy csomó feltételnek, amit
kitalálsz, szeressen, és te is szeretni akarod. Becsukod a szemed, nem akarod
észrevenni a hibáit. Próbálkozol fűvel-fával, hogy ráillik-e az üvegcipő a
lábára, ők pedig levágják a lábujjukat, vagy a sarkukat, hogy
belegyömöszöljék a lábukat az üvegcipőbe. Mindenki látja rajtad kívül, hogy
vér folyik a cipőből, csak te nem. Bizonygatod egy ideig mindről, hogy ő az
igazi, aztán vége, és kezded előről.. Na, ez az agyrém, önámítás, ez a
rosszfajta szerelem."
Somogyi Péter
Lélekszerelő, Hagyaték őrző