Ezo Hírnök

www.ezohirnok.hupont.hu

 

lotusz_kep15.jpg 

 

Arkan, az ametiszt kristálykoponya üzenete 2013.01.01

 arany_om2.jpg

Üdvözöllek benneteket, Arkan vagyok. Először is szólnék pár szót az

elmúlt hetek eseményeiről. Bizonyára többen érezhettétek úgy, hogy az

idei karácsony “kicsit” más volt, mint az eddigiek, úgy is fogalmazhatnék,

nem nagyon volt “karácsonyi hangulata”. Nos, ennek több oka is

lehetett. A karácsonyi időszak energiái, igen erősek, ezt az erre

érzékeny emberek eddig is érzékelhették. Ami idén más lehetett, az

egyrészt a bolygótok jelenlegi rezgésszintje és az időszak energiái

közötti “szintkülönbség” csökkenése, másrészt pedig az igen

szennyezett köztudatotok hatása eme időszakra. A gyakorlatban ez úgy

nézhetett ki, hogy azok, akik már évek óta “járják a tudatosulás  útját”

és aktív belső munkát végeznek, valószínűleg hasonló békés, nyugodt

együttléteket élhettek meg családjukkal, mint az év bármelyik

szakaszában, csupán az ünnepi hangulatot “hiányolhatták”. Azok

számára pedig, akik ezt nem tették meg, egy igen “frusztráló”,

nyugtalan időszak lehetett ez.

Mivel többeteknél a karácsonyhoz társulhat az a tévhit, miszerint a

“szeretet ünnepén nem illik kiönteni a bilit”, ezért többen hajlamosak

lehettetek elfolytani frusztrációitokat ahelyett, hogy élve jelen időszak

energetikai segítségeivel, végre tisztázhassátok esetleges

problémáitokat szeretteitekkel.

Köztudatotok jelen helyzetéhez hozzájárultak az elmúlt hónapok

politikai, gazdasági eseményei, továbbá a média sok esetben igen

“agresszív” tevékenysége ezen események közvetítésében. Évekig

elegendő lehetett nem bekapcsolni a televíziót, rádiót, internetes

hírkeresőket ahhoz, hogy nyugodtabb életfeltételeket teremthessetek

magatoknak, ám idén sokatoknál előfordulhatott, hogy még Szenteste is

a politika lehetett a beszédtéma az asztalnál, már azoknál, akiknek

sikerült a köztudatra felcsatlakozniuk, a Feltétel Nélküli Szeretet és

Elfogadás hitrendszere helyett.

Megismétlem azt, amit már többször jeleztem ezen a fórumon. Bolygótok

rezgésszintjének emelkedésével, egyre többen válhattok képessé olyan

“csatornák” vételére, melyek a “médián túl mutatnak”. Mivel egyáltalán

nem mindegy, sem a saját, sem mások szempontjából, ki, mire

csatlakozik fel és kezd el a szerint működni, rendkívüli jelentősége van

az aktuális működések tudatosításának. A nem tudatos működések

“extrém” példáival többször találkozhattatok az elmúlt évben a híradók

bűnügyi beszámolóiban, szabad akaratotokban áll a tudatosulást

választanotok.

A köztudatra való öntudatlan felcsatlakozást idén sokan megtettétek a

"karácsonyi időszakban" is, “nehezítve” ezzel sok esetben azok

helyzetét, akik a Feltétel Nélküli Szeretet és Elfogadás energiáira

akartak felcsatlakozni.

Ezeket a "nehéz energiákat" érezhettétek többen, melyek lehetséges,

hogy fizikai tünetekkel is járhattak. Tompa fejfájással, izületi

fájdalmakkal, nehézlégzéssel, hőhullámokkal. Szeretnélek megnyugtatni

benneteket, hogy ezek a tünetek többeteknél előfordulhattak és a

változások velejárói, úgyhogy érdemes elfogadással viszonyulnatok

feléjük. Többen érezhettétek, hogy idegrendszeretek “nehezebben”

viseli a változást, “idegeitek pattanásig feszültek”. Nekik javaslom a

citromfű tea fogyasztását és a B vitamin rendszeres szedését, melyek

nagyszerűen kiegészíthetik azokat az alternatív módszereket, melyekkel

éltek jelen időszakban. 

A rendszeres, lehetőleg napi szintű tértisztítások, a sós fürdő

alkalmazása továbbra is erősen javasolt, és lehetőleg olyan ételeket

igyekezzetek fogyasztani, melyeket ti készítetek el odafigyeléssel,

szívből.

Bár többen ünnepi hangulatban élhettétek meg 2012 december 21.-ét,

javaslom tudatosítani, hogy a váltás nem azonnali és időponthoz

“kötött”, így egy folyamatnak a részesei lehettek, mely tart és nem

“feltétlenül” hozhat azonnali eredményeket, sőt. Ugyan az Ezo Hírnök

weboldala 2012 elején lett létrehozva és “2012 a váltás éve”

folyamatainak megértését célozta meg, ezek a folyamatok továbbra is

tartanak, így az oldal koncepciója is marad az, ami.

Pár szót az évkezdetről. Amire érdemes odafigyelnetek az az, hogy ha

2012-ben “mozgásteretek szűküléseként” élhettétek meg életeteket, ez

a tendencia 2013-ban folytatódhat, óriási lehetőségeket adva

számotokra a fejlődésre. Bizonyára hallottatok már olyan rabokról, akik

a börtönben világosodtak meg. Nos, a szabályok, korlátozások igen

kellemetlenek lehetnek egy “szabad léthez” szokott embernek, ám

bizonyos szabályokkal csak a testet lehet “bekorlátozni”, a lelket,

szellemet nem. Mindemellett mivel többen

közületek fejlődésetek azon szakaszában tarthattok, mikor úgy

gondolhatjátok, "nektek mindent szabad", a szabályok, azok

betartásának megtanulása jelentősen hozzájárulhat a

Felelősségvállalás jelentőségének mélyebb megértéséhez. Szabadság

és szabadosság között, nagy a különbség.

Amiért ezt fontosnak tartom jelezni az többek között az is, hogy az 5.-ik

dimenziós működésben, melyben gondolataitok azonnal

materializálódhatnak, nagyon is világos, és konkrét szabályok léteznek,

melyeket ha valaki nem tart be, azonnal rádőlhet a teremtménye, amit

valószínűleg nem akarhattok. Másrészt szeretnék "szétoszlatni" egy

tévhitet. Az 5.-ik dimenziós működés nem azonos a Feltétel Nélküli

Szeretet és Elfogadás hitrendszere szerinti működéssel, csupán egy

"lépcsőfok odáig", így valószínűleg "magasabb rezgésszinten" is igen

világos és konkrét szabályok léteznek, melyeket vagy betart valaki, vagy

nem, mindkét választásnak meglesznek a maguk következményei.

Az oldalon megjelenő írásokkal kapcsolatban, többen is jeleztétek, hogy

alkalomadtán "nehezebben megy az írás", vagy “nem akaródzik”

írnotok. Nos, ez “természetes” velejárója lehet annak a munkának,

melyet végzünk.

Mivel jelen időszakban tudatalattitok igen aktív tisztulási folyamatokon

mehet keresztül, előfordulhat, hogy a belőletek amúgy is bőségesen

kiáramló asztrális és mentális szennyeződések mellett, nem szívesen

“vállaltok be új feladatokat”. Érdemes lehet odafigyelnetek arra,

“mennyit bírtok el”, egy adott időszak segítheti-e a folyamataitokat,

vagy akadályozhatja, illetve ha az időszak alkalmas erre a

tevékenységre, akkor ezt képesek legyetek felismerni és ellenállásaitok

tudatosításával, megtegyétek a szükséges lépéseket.

Mivel a karácsonyi időszak többeteknél arról a tévhitről is szólhatott,

hogy “végre nem kell napi szinten szembesülni a problémákkal”, ez a

fajta “szemellenzős” hozzáállás jelentősen nehezíthette

elmélyüléseteket bizonyos témákban. Ezek a tévhitek

a köztudatotokban lehetnek, egyéni szinten pedig akkor, ha valaki

ezekre csatlakozik rá.

Nos, ennyit előljáróban. Az Ezo Hírnök januári témája, a Pénz és

Spiritualitás. Meglátjuk, mire juttok a témával kapcsolatban az

elkövetkezendő napokban.

Jó munkát és Szeretettel Teli Új Esztendőt Nektek! Arkan voltam.

 

2012.01.01

 

Arkan, üzenete alapján leírta: Serrano-Correcher Maria-Luisa

tenyérelemzés, Bach-virágterápia

+36/20/9 362 411

masaserrano@gmail.com

www.ezohirnok.hupont.hu

www.bekeveled.hupont.hu

 

 

 

 rafael3.jpg

 

 

 

 

 

 

saci_kaldeus.gif

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 316
Tegnapi: 525
Heti: 1 232
Havi: 3 211
Össz.: 976 585

Látogatottság növelés
Oldal: Arkan, az ametiszt kristálykoponya üzenete a karácsonyi ünnepekről 2013.01.01
Ezo Hírnök - © 2008 - 2024 - ezohirnok.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »