Böde István jóga tanár, szellemi tanító

A Bátorság

 

A bátorság definiciója annyit jelent: aki veszélyben vagy veszélyes

következmények tudatában is félelem nélkül legjobb megggyöződése

szereint cselekszik.  Igen, mert van hatékony pozitiv irányultságú

irányultsága, motiváltsága,rendelkezik egy minden nehézségen átsegitő

célképzettel, hittel.

És amikor ez nincs bennünk? Számos embernek nincs előremozdító

életcélja.  Akár a hivő embernek hitéletében lehetnek dagályt követő

apály korszakai, mikor sötétségben találja magát, amolyan

"megfáradtam a hitben" érzés... Ehhez még hozzájárulhat a bennünk

ólálkodó kisértés,a félelem. 

Ez lehet tudatalattinkból felbukkanó egzisztenciális, a semmitől való

félelem- félelmünk a haláltól /ez a legjelentősebb "ismeretlen"/, félunk a

holnaptól, életünk ködbevesző jövendőjétől.

Az Élet Misztériuma arra tanít bennünket, hogy maradék

reménykedésünk késztetésével mozduljunk: ha csak kevés

bátorságunkkal elszánjuk magunkat az új, újabb útra...ezzel új

életfolyamatok élednek föl bennünk.

Ha pusztán "csak" az utunkon maradunk, ezzel is aktivizáljuk

önkibontakoztatási erőforrásainkat.  Amikor nem hadakozunk szemben a

sötétség erőivel, hanem gyertyát gyújtunk - mert a fénynek van ereje,a

sötétségnek nem.

Hogy van,aki hitében elfáradt,és kiszáradt?  Egy ismerősőm elmondta, a

Szentírást akkor is , csakazértis rendszeresen olvassa ,igenis a napját

imával kezdi...a monoton olvasás vagy beszélgetés Istennel-eközben

egyszercsak feltöltődik valami vibráló,lelkét melengető életteliséggel,

feléledő reményteliséggel.

A hús-vér ember esendő és bátorításra van szüksége.

Ezért kéznyújtással azt üzenem: ha van, mikor nem hallod Isten suttogó

hangját- de Ő mindig hall téged, csak soha ne add fel, te szólitsd meg

először imáidban.

Minden jóra való törekvés túlélésre, kezdetben az első lépések

megtétele, a bátorság iskolája.

Akkor eljön a döntő pillanat, mikor az ember keresőként nem csavarog,

futkos össze-vissza, hanem már vándorol-célegyenest.  Mert vezetés

alatt van: Isten ihletése, útmutatása kíséri csöndes vándorútján.

Nemes céljainkért /ha kell/ életünket naponta, újra és újra kell

kezdenünk,ehhez bizony a bátorság és kitartás erényét kell

megőriznünk.

Szükségünk van a "mégis" lelkületre: minden utunkról eltérítő ördögi

szándék, csapda és kisértés ellenére, mégis az életösvényünkön

maradunk rendületlenül.

Jó dolog hinni szüleinkben, barátainkban,nemzetben és pártban,

ezoterikában és modern tudományban, szellemi vezetőnkben,a jó

győzelmében a rossz felett- de ha eddig nem hittem igazán

önmagamban, ezért nem jutok el sehova.  Helyben maradok.

Aki bölcsen tudja szeretni  önmagát, kimeríthetetlen életerővel

rendelkezik. Az maga az álságos, álszeretet mákonya, mikor valaki azt

kivánja elhitetni magáról, hogy az egész emberiséget magához ölelve

mindenkit egyforma hevülettel szeret. Nos ,aki mindenkit igy szeret / ami

elég könnyü/ az nem szeret senkit sem.

Valakit teljes szívemmel szeretni, vagy azokat,akikkel naponta dolgom

van: ez már a szeretet-bátorságom jele.

Vajon mennyire tudom őt, őket szeretetemmel szívem melegében

tartani,akkor is ha gyakran nem szeretetreméltóak, ha idegeimre

mennek korlátoltságaikkal, sokszor idegenszerűségükkel......legyen szó

a párunkról,szüleinkről, gyermekünkről, barátainkról. Úgy sejtem hogy a

teljes elfogadó szeretet képessége isteni kegyelem adománya is. 

Más: a hétmilliárdnyi lélekszámú emberiség tulnyomó többségének

verbális megnyilvánulása korlátlanul felelőtlen, meggondolatlan. A

kimondott szónak mágikus hatása van: nemcsak vígasztalni, erőt

adni,gyógyítani képes- hanem ártani, lelket sorvasztani, ölni is képes. 

Az ősi keleti kultúra tanítása szerint akkor érdemes megszólalni, ha

biztosak vagyunk benne, hogy amit mondani akarunk, az lényeges , igaz

és jóindulatunkat fejezi ki.  Bátor emberekre vall, hogy ott, ahol mások

ártékony módon fecsegnek,szitkozódnak,-ő inkább hallgat, nem

csatlakozik a felszínes emberek kórusához.

" Az igazi mondanivaló nélkül beszélni,igazi

szomjúság nélkül inni, vagy igazi vágy nélkül lefeküdni valakivel- ez a

három halálos bűn, amit az emberek többsége elkövet"  

Gide                         

Böde István, jógaoktató

email: bodeistvanjoga@gmail.com

T:210 09 64

jóga foglalkozások minden kedden 18.00-20.00 

Elérhetőség: Bp., VIII. kerület, Práter utca 28  II. emelet balra 

 ..................................................................................................................

 

 

Domján Mónka pszichológus, önismereti tréner

Mihez kell a bátorság?

 

Amitől nem félünk, hogy megtegyük, ahhoz nem kell bátornak lennünk.

Még akkor sem, ha kívülről nézve nagyon bátor tettnek tűnik, amit

véghez visz- ha az, aki cselekszik, nem fél közben, bátornak sem

nevezhető. Furcsa lehet ebből a szempontból végiggondolni a bátorság

fogalmát, hiszen általában azokat nevezzük bátornak, akik valamilyen 

számunkra félelmetes dolgot művelnek. Lehet, hogy részükről ez már rég

nem igényel bátorságot, sőt, rutinszerű és megszokott tevékenység!

Mondjuk a pilótának, aki nap mint nap repülőgépet vezet, vagy a

színésznek, aki minden este több száz fős közönség előtt szerepel.

Ugyanakkor gyakran nem vesszük észre, mekkora bátorság kell apró,

pici lépések megtételéhez: bocsánatot kérni, bevallani, hogy valami nem

megy, kimondani, hogy a másik megbántott, valaminek véget vetni,

valami mást elkezdeni.

A médiában szép számmal látunk olyan hősöket, akik inkább napi

szinten életveszélynek teszik ki magukat, például félelmetes

hegycsúcsokat hódítanak meg, rendkívüli sportteljesítményeket, vagy

üzleti sikereket tesznek le az asztalra, bizonyítva ezzel bátorságukat és

erejüket – de a lélek mélyre mégsem merészkednek. Vagy már csak

akkor, amikor belátják, akármekkora produkciót nyújtanak a külvilágban,

a végső feladat elől így sem térhetnek ki –  amely nem más, mint az

önmagukkal való találkozás.

Akik igazán bátrak, egy idő után szembenéznek valódi motivációikkal, és

bevallják maguknak, hogy kiemelkedő sikereikben legalább akkora része

volt a legmélyebb félelmük elöli menekülésnek, mint az

értékteremtésnek, amely az „eladható” fedőtörténet alapjául szolgált.

 

Az első lépés mindig az, hogy be merjem vallani: félek. Félek olyasmiktől,

amelyek másoknak (látszólag!) semmilyen gondot nem okoznak,

mondjuk idegenekkel szóba elegyedni, angolul megszólalni, eligazodni

egy ismeretlen városban, szóvá tenni, ha valami nem esett jól, vagy

éppen teljes mértékben elköteleződni. Félek bevallani, hogy félek, mert

ettől gyengének látszom. Mégis, azokat nevezzük bátornak, akik

képesek együttmaradni a félelmükkel, és hajlandók megközelíteni

félelmük tárgyát.

A hősies történetek is erről szólnak: „annyira be voltam sz*rva, mégis

kiugrottam a repülőből ejtőernyővel!” Tehát féltem, de legyőztem a

félelmemet.

 

A valódi bátorság ott kezdődik, amikor már nem pusztán a külvilág

fenyegető helyzeteiben akarunk helytállni, hanem megkeressük

magunkban a legmélyebb félelmeket. Sokszor persze a fenyegetőnek

megélt külső helyzetek vezetnek el a belső félelmekhez – amennyiben

hajlandóak vagyunk belegondolni, miért félünk tőlük, és nemcsak

automatikusan elkerüljük, vagy éppen túlkompenzálással elfedjük

magunkban a félelmet. Nincs baj ezekkel az önvédelmi

mechanizmusokkal, ha idővel leleplezzük és meghaladjuk őket.

 

Mély tiszteletet érzek azok iránt a klienseim iránt, akik újra és újra

megteszik ezt a lépést önmaguk felé, leküzdve saját ellenállásukat. Van,

aki igyekszik mindent és mindenkit kontrollálni maga körül,  az erő és

tévedhetetlenség álarcát viselve – amelyet minduntalan letép

beszélgetéseink során, bevallva, hogy valójában rettenetesen fél attól,

hogy megalázzák és áldozattá, kiszolgáltatottá válik. Más inkább a saját

vérnyomását emeli meg ahelyett, hogy dühét nyíltan kifejezné, kikérné

magának, hogy semmibe veszik az igényeit, és elkezdené megtenni

azokat a dolgokat, amelyekre vágyik. Lassan hajlandó segítséget kérni

és elfogadni, s talán egyszer képes lesz megmutatni magát olyannak,

amilyen, bízva abban, hogy értékes és szerethető, igényei pedig

jogosak és normálisak.

 

Az én szememben azok az emberek a legbátrabbak, akik képesek

ránézni a félelmeikre, elfogadják azokat, majd kitartó munkával

felszabadítják magukat alóluk azáltal, hogy átalakítják a félelem

energiáját szeretetté, elfogadássá és alkotóerővé.

 

Domján Mónika

pszichológus, önismereti tréner 

Bejelentkezés: domjanmoni@gmail.com

...................................................................................................................

 

Kolontár Elvira természetgyógyász, spirituális tanácsadó

Bátorság – az új kor kulcsszava

 

Az új energia újabb és újabb hullámai áramlanak be folyamatosan, 2012.

decembere óta egyre növekvő intenzitással. A hosszúra nyúlt tél

folyamán a Lélek szintjén sorra vettük számos beidegződésünket,

mintánkat és régóta futtatott programjainkat, és rengeteget sikerült is

elengednünk. A téli hónapok alatt zajló átalakító munka kicsit

hosszabbra sikerült, mint azt talán szerettük volna, de mégis

megérkezett a várva várt tavasz, az újjászületés és az újrakezdés ideje.

 

Az Új Energia korában élünk, most már visszavonhatatlanul megtörtént

a nagy váltás, és ehhez az új energiához kezd szépen lassan minden

hozzáidomulni, s ennek megfelelően megnyilvánulni a fizikai szinteken is.

Sokszor úgy érzem magam, mint aki elindult egy olyan utazásra, amelyet

minden sejtjével és idegszálával vágyott, mégis azzal a felemás érzéssel

vágott bele, hogy végső soron fogalma sincs, hova is vezet ez az út.

Most, mintha kiléptünk volna a hajóinkból egy eleddig ismeretlen sziget

partjaira, ami nem szerepelt a térképeinken, ami annyira újonnan

bukkant fel az észlelésünkben, hogy egyelőre nem tudjuk, mihez is

kezdjünk ezen a vidéken.

 

Ugyanakkor már most szédítő sebességgel teremtjük az új energiákat

tükröző és megvalósító új világunkat, minden pillanatban, minden egyes

döntésünkkel, minden szívbéli szándékunkkal hozzájárulunk ahhoz, amit

régóta elterveztünk: hogy megteremtsük a mennyországot itt, a Földön.

Aki járatos az asztrológiában és ismeri a Föld precessziós ciklusainak

elméletét, tudja, hogy kb. 13000 évig a Földön megélhető energiáknak

megvolt egy sajátos, határozott, elsősorban férfias és duális karaktere –

minden megélésünket, tapasztalatunkat ez a mostanihoz képest jóval

nehezebb, sűrűbb és fájdalmasabb energia tette lehetővé. A

fejlődésünk iránya, igazodva a ciklusok változásához, nemrégiben végre

új irányt vett, és a közös szándékaink, a felsőbb szintekről érkező

segítségek és a kozmikus ciklusok összjátékának köszönhetően

vagyunk most éppen itt, frissen átlépve a „régiből” az „újba”.

 

Az új energiák egyelőre megfoghatatlannak is tűnhetnek, mert annyira

régen nem dolgoztunk velük ezen a fizikai síkon, mintha újra meg

kellene szoknunk ennek a minőségnek a természetét. Az előző ciklus

minőségéhez képest ez egy jóval lágyabb és megengedőbb, ugyanakkor

valódi erővel felruházott energia. A feltétel nélküli szeretet hatja át az

egészet, benne a nyitottság, finomság, optimizmus, egyediség, az élet

értékének mindenek felett való tisztelete, a szeretetre és elfogadásra

épülő kapcsolatok, az őszinteség, a megbecsülés és a könnyedség

értékeivel.

 

Sokkal gyorsabban és könnyebben megvalósul mindaz, amit tiszta

szívből, (belső) ellenállás nélkül teremtünk, ugyanakkor a felgyorsult

energiák következtében hamarabb megvalósulnak természetesen a

„negatív” gondolataink, félelmeink is. Sokkal hamarabb lehetőségünk

nyílik arra, hogy egy-egy még gyógyulásra, elfogadásra váró, kevésbé

fényes részünkkel szembenézzünk. A gyorsaság egyúttal kemény

leckéket tanít a pillanatról is, az itt és most megélésének, a valódi

Jelenlétnek a fontosságáról is.

 

Mindez előhívja belőlünk a kezdeményezőkészség, a bátorság, az

őszinteség, a könnyedén való előrehaladás és önmagunk ítélkezés,

kritika nélküli felvállalásának igényét is. Kristálytisztán tudnunk kell, kik

vagyunk, hová tartunk és mit akarunk – hiszen az élet pillanatok alatt

valóra váltja a szándékainkat, megmutatva, hol is állunk éppen. Úgy

érzem, most már nincs idő arra, hogy bárhol is hazudjunk önmagunknak,

mert azok a területek, ahol nem vagyunk teljesen őszinték saját

magunkhoz, nagyon hamar megmutatkoznak, kaotikus formát véve fel. 

 

A bátorság alapbeállítottságunkká kell, hogy váljon, sokkal inkább, mint

a korábbi korokban bármikor. A magasabb frekvenciáknak, a saját és a

kollektív fejlődésünknek köszönhetően egyre jobban működő teremtő,

manifesztációs képességek birtokába kerülünk. Mindannyiónkat a saját

élete tanít meg arra, hogy mekkora erővel is rendelkezünk és egyéni

leckéken és beavatásokon megyünk keresztül – ezekben az egyik

kulcselem a bátorság. Bátorság kell ahhoz, hogy a végletekig őszintén

szembenézzünk önmagunkkal és felmérjük, hol is tartunk. Bátorság kell

ahhoz, hogy lépjünk akár azonnal, ha lépni kell, hogy elengedjünk tiszta

és nyitott szívvel, bízva abban, hogy az Univerzum a legjobbat akarja és

hozza is el nekünk. Ahhoz, hogy merjünk változtatni, ha arra van

szükség, de merjünk megállapodni is egy helyzetben hittel és

türelemmel, ha arra van szükség. Ahhoz, hogy nyitva merjük tartani a

szívünket a megélhető legteljesebb gyönyörnek és mély fájdalomnak is.

 

Mert az új energiák nem a fájdalmak vagy úgynevezett nehézségek

megszűnését hozzák el, hanem a magas szintű megértését annak, hogy

végső soron Minden Egy. Egy olyan újfajta szemléletet, aminek

birtokában képesek vagyunk megélni egy teljes érzelmi skálát a

mélységektől a magasságokig, majd elengedni minden tapasztalatunkat

békében, megpihenni önmagunk teljességében és a szerető

Univerzumba vetett hitünkben. Egy olyan újfajta szemléletet, hogy mi

magunk vagyunk az életünk teremtői, képesek vagyunk a

körülményeinket úgy alakítani, ahogy az számunkra a legjobb – egy

olyan életben, ami a kiteljesedésünket, fejlődésünket és

boldogságunkat egyszerre szolgálja.

 

Bátorság kell ahhoz, hogy el merd magad kötelezni mindezek mellett,

önmagad mellett, hogy merj hinni egy olyan valóságban, ami még

épphogy csak elkezdett testet ölteni.

 

Kolontár Elvira

természetgyógyász, spirituális tanácsadó

www.hazateres.net

...................................................................................................................

 

Somogyi Péter lélekszerelő, hagyaték őrző

A legfőbb erény...

 

Jó kérdés. Vajon mi a legfőbb erény? A szeretet, az áldozat, az

elfogadás, a tolerancia, az együttérzés, vagy szolidaritás, a türelem?

Szinte hallom a tippeket. De vajon melyik az? A legerősebbnek ezek

közül a szeretet tűnik. A szeretet, hiszen az Isten ajándéka, az Ő

nyelve, az Ő ereje. Látszólag meg is fejtettük a kérdést. Mégis, azt

javaslom, vizsgáljuk csak meg közelebbről.

 

Azt már beszéltük egy korábbi, teremtéssel kapcsolatos cikkben, hogy a

teremtés hármasa, a gondolat - szó - tett. Ennek következtében azt

állapítottuk meg, hogy a probléma kimondása egyben a megoldás

kezdete is, hiszen eljutunk általa a gondolat - szó kettőséig, amely már

több mint 50%. Ez a "többség" éppen elég ahhoz, hogy az adott

probléma megoldódjon. Természetesen, ha teszünk is érte, sokkal

gyorsabb a folyamat és előbb jutunk a megoldáshoz. Így aztán, a

kimondás után nem kell mást tennünk, mint minden esetben, ha

észrevesszük, hogy a rossz irányba indulnánk, a jó irányba mutató

döntés meghozatala. De hamar kiderül, bár mindent megteszünk,

mégsem sikerül maradéktalanul a változtatás. Változnak a dolgok, de

nem eléggé. Nem teljes az eredmény. Úgy 15-20%-ban hibázik a

megoldás, így nem is sikerül felszámolni a gondot okozó bajt. De vajon

hol a hiba? Nos, azt hiszem, a megszokásaink a baj forrásai. Ugyanis,

abban az esetben, amikor jelen vagyunk és észleljük, hogy rossz

irányba indulnánk, akkor a döntésünk érdekében szinte könnyedén

dönthetünk a helyes módon. De csak, ha észleljük azt, hogy rossz

irányba megyünk. HA ÉSZLELJÜK! A megszokások azt nehezítik meg,

hogy észrevegyük, miben vagyunk éppen. Ugyanis a megszokások által

irányított tevékenységeink szinte öntudatlanok. Vagyis, úgy tudjuk, hogy

elvégzésük, minden esetben pozitív eredményt hoz a számunkra. Tehát

olyan dolgok, amelyek megtétele gondolkodás nélkül is a megfelelő

eredményt hozza. Olyat, amit várunk, elvárunk.

 

Mit mondtunk? Azt, hogy szinte ÖNTUDATLANUL, rutinosan cselekszünk.

Biztosan tudva, de legalábbis hittel, hogy jól járunk. A tapasztalataink,

vagy az őseink tapasztalatai, esetleg az emberiség tapasztalatai,

manapság a média, adják meg nekünk ilyenkor a választ, ahelyett, hogy

mi magunk döntenénk, a jelen helyzet függvényében.

 

Vannak olyan estek, amikor az ősi tapasztalat figyelembe vétele

hasznos lehet. Például, az olyan eseteknél, amelyek megoldásához nem

elegendő egy élet tapasztalata. Ilyenkor egy nagyobb távlatból kell

szemlélnünk az eseményeket. Az ilyen esetekben, jó ha az ősök tudását

is figyelembe vesszük és támaszkodunk rá. Így lehetőségünk nyílik egy

jobb döntés meghozatalára.

 

Nos rendben, vannak ilyen esetek, de vajon mitől helyes az ilyenkor

hozott döntés és miben tér el az általunk akadálynak nevezett

szokásoktól? A jelenlét a különbség. Nem is kicsi. Ha az ézszázadok

alatti szokások szerint cselekszünk, akkor sok esetben, tudatosan

választjuk az ősi bölcsességet. Nem öntudatlan, rutinos, figyelmetlen

módon, hanem odafigyelve tudatosan, remélve, hogy az összegyűjtött

tudás most is segít majd rajtunk. Tehát tudatosan döntünk, jelen

vagyunk, a döntésünk meggondolt, vagy megfigyelt megérzés

eredménye. NEM ÖNTUDATLAN.

 

Vajon életünk mekkora százaléka telik öntudatlan állapotban? Nos, ez

azon múlik, ki mennyire tudatosan él. Pontosítsunk. Aki tudatosan él, az

jelen van. Pontosan tudja, milyen helyzetben van, neki mi a jó, illetve

rossz és ezek figylembe vételével dönt. Nem jót vagy rosszat, hanem

"csak" dönt, úgy hogy tudatában van a döntéseinek a lehetséges

következményeivel. Ennek a tudásnak a birtokában hozza meg a

döntéseit. Ez a tudatos lét természetesen csak azok számára

lehetséges, akik őszinték. Őszinték máshoz és magukhoz is. Az

önbecsapás az végzetes a tudatosság szempontjából. Ha nem vagyunk

tisztában a döntéseink lehetséges következményeivel, akkor nem is

dönthetünk tudatosan. Persze nem azt kell ilyenkor gondolnunk, hogy

mindent pontosan tudunk előre. Csak annyit tudunk, hogy a számunkra

helyes döntést hozzuk vagy, ha nem is a helyeset döntjük, akkor is

látjuk azokat az előnyöket, amelyek miatt a döntésünket meghozzuk. Ez

a tudatosság. Nem több, de nem is kevesebb.

 

Megállapítottuk, hogy a tudatosság hiánya, a jelenlét hiánya, egy olyan

öntudatlan állapot, amikor csak megrögzötten teszünk valamit, amiről

azt hisszük, helyes. Azt hisszük, a tett javunkat szolgálja. A mai világunk

tele van hasonló dolgokkal. Például, minden nap mosunk fogat, sőt

tisztálkodunk. Tesszük, mert ismereteink szerint ez kívánatos,

számunkra hasznos.

 

Vajon elgondolkodtunk-e már azon, hogy mi történne, ha a médiában

elkezdenének arról beszélni, hogy a fogmosás, szájdaganatot, rákot

okoz. Óvatosan csinálnák, eleinte csak felröppenne a rémhír, majd egyre

több forrás igazolná a tézist. Vajon egy fél éven belül, hányan mosnának

fogat? Esetleg hányan tisztálkodnának? Valószínűleg nem sokan.

Mondhatjuk, ez a média hatalma. De miért? Mert hagyjuk, hogy így

legyen. Elhisszük nekik, ha kell azt is, hogy a fogmosás rákot okoz.

Pedig magunk is megvizsgálhatnánk a kérdést. Lehetnének

megérzéseink, tapasztalataink, önálló saját véleményünk. De mindezen

esetekben már jelen lennénk, tudatosan döntenénk. Döntenénk arról,

hogy mosunk-e fogat és ezáltal meghallhatunk vagy élhetünk. Nekünk

kellene vállalnunk a felelősséget. Felelősséget kellene vállalnunk

magunkért, a döntéseinkért. Ehhez bizony bátorságra van szükségünk.

Felvállalni azt, hogy nem másra mutogatunk.

 

Bátorság kell a felelősségvállaláshoz! A jelenben töltött élethez és a

tudatossághoz is.

 

Hányan vannak, akik nem mernek szeretni, mert félnek attól, hogy a

másik visszél vele? Félnek, hogy az érzelmeik kimutatása következtében

kiszolgáltatottá válnak. Félnek szeretni, félnek élni. Félnek változtatni,

dönteni, tovább lépni. Félnek mindentől. Igaz a világunk is erre van

kihegyezve. Köss életbiztosítást, válassz magánnyugdíj pénztárat,

takarékoskodj! Ha megkérdezem, ugyan miért, arra a válasz: "Mi lesz,

ha nem lesz ..., vagy nem lesz elég ... Nem fél ..., hogy munkaképtelen

lesz, lebegetszik, megöregszik..." Nem rémes? Félsz? Ha nem, majd

elmondják, miért kellene félned. Ezzel aztán létre is hozzák az

önbeteljesítő jóslatot, ugyanis amitől félsz az be is következik.

Emlékszünk a felelni nagyon nem akaró osztálytársunkra? Felelt!

Megkapta a maga egyesét! Bevonzotta, létrehozta, megteremtette,

kieszközölte... Hát ezt teszik velünk, EZT TESSZÜK MAGUNKKAL!

 

Rutinból, szokások szerint élünk, már oda se figyelve a pillanatra,

amelyben vagyunk. Így persze a szép dolgok is elkerülik a figyelmünket,

amellyel a legkönnyeb boldogságforrásról mondunk le. De vajon miért

tesszük? Csak nem félünk a felelősségtől, a döntéstől, ...? FÉLÜNK?

FÉLÜNK!

A félelem ellentéte?

A BÁTORSÁG!

Itt az ideje, annak, hogy a BÁTORSÁGOT válasszuk! Legyünk bátrak!

 

Kezdetben, egy - két hétig figyeljük meg, mit tettünk a nap folyamán

rutinból. Mi az amit csak azért teszünk így vagy úgy, mert azt hisszük,

számunkra ez az üdvözítő megoldás. Gyűjtsük össze ezeket és

megdöbbenünk majd, hogy mennyi minden megy automatikusan az

életünkben, anélkül, hogy figyelnénk rá, vagy tudatában lennénk.

Hányszor fordul elő, hogy nem vagyunk jelen. A megdöbbenés után

vizsgáljuk meg az eseteket. Ha ezek az automatizmusok egy korábbi

körültekintő döntésünk eredményei, akkor ezek a jó szokások. De azért

ezeknek a pillanatnyi megfigyelése is kívánatos, hiszen a világunk

folyamatosan változik, így lehet, hogy ezeken is változtatnunk kell. A

többi esetben, kötelező a jövőben, a jelenlét és a tudatos döntés.

Amihez bátorság kell. A tapasztalatunk azt mutatja majd, hogy nem

kevesebbet állíthatunk, hogy minden nap, BÁTORSÁGRA van szükségünk,

már ahhoz is, hogy felkejünk egyáltalán! Természetesen ahhoz is, hogy

végig vigyük a napunkat, elébe álljunk a kihívásoknak, amelyek a nap

során várva, vagy váratlanul, érnek, érhetnek minket.

A fenti kérdésre egyértelmű a válasz:

"Péter, jól jegyezd meg! A legfőbb erény a BÁTORSÁG!" - Árva Vince

atya, az utolsó magyar Pálos szerezetes mondta ezt nekem.

 

Somogyi Péter

Lélekszerelő, hagyaték őrző

www.lelekszereles.blog.hu

www.lelekszerelo.hu

https://www.facebook.com/groups/istentenyeren/

 

 

 

 

 

Oldal: 2013 májusi írások Bátorság témában
Ezo Hírnök - © 2008 - 2024 - ezohirnok.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat