Ezo Hírnök

www.ezohirnok.hupont.hu

 

 masa_foto_2023.03.21..jpg

 

Serrano-Correcher Maria-Luisa-nak hívnak, ismerőseim, barátaim,

Másának szólítanak. 1971-ben születtem Moszkvában, édesapám spanyol,

édesanyám orosz származású.  Szüleim válása után, édesanyám újra férjhez

ment, így magyar nevelőapám révén, aki tanulmányait végezte

Moszkvában, 1975-ben Magyarországra jöttünk. 1987-ig Szolnokon éltünk,

majd Budapestre költöztünk.

1993-ban diplomáztam a budapesti Külkereskedelmi Főiskola áruforgalmi 

szakán, 1994-ben a Komlósi Oktatási Stúdió média tagozatán. Két évig

dolgoztam a médiában műsorvezetőként, szerkesztő-riporterként,

újságíróként, később a filmiparban, szervezőként, egy casting cégnél. 2002-től

szabadúszóként a szinkronrendezés, újságírás, kiállítás-szervezés és

show műsorok szervezése lett a "fő profilom". 

2005-ben, egy életem több területét érintő válságnak és az

azt követő súlyos, majdnem végzetes következményekkel járó

betegségnek köszönhetően fordult befelé a figyelmem, és kezdtem el

önismeretet tanulni.

Úgynevezett útkeresésem során, kaptam beavatásokat a reiki I.-II.-be, a

prananadi I.-be, az Aroló I.-II.-be és a kriya jógába is. Az elmúlt 10 évben, a

spirituális egó hitrendszere szerinti működéseim lebontásával foglalkoztam, a

hatalom és hála hitrendszere szerinti működésről történő átállással, a feltétel

nélküli szeretet és elfogadás hitrendszere szerinti működésre, éppen ezért,

jelenleg, egyik fentebb felsorolt rendszert sem gyakorolom.

2006-ban fejeztem be tanulmányaimat a Szintézis Szabadegyetem Alternatív

Pszichológiai és Parapszichológiai szakán, 2008 nyarán, az Éden Központ

által szervezett akkreditált felnőttképzés keretein belül kaptam meg Bach-

virágterápia tanácsadói, OKJ-s végzettségemet. 2008-ban kerültem

kapcsolatba a kristálykoponyákkal, külföldi koponyaőrzők (Joshua Shapiro,

Sue Kitts, Kathleen Murray) magyarországi terápiáit szerveztem a Fényudvar

Természetgyógyászati és Spirituális Központban. Szerkesztettem a Napfonat

Spirituális Programajánló Magazint, 2008-tól rendszeresen publikáltam az Ezo

Tér Magazinban, több alkalommal jelent meg írásom a Természetgyógyász

Magazinban, jelenleg is publikálok ott.

2009 elején elkezdtem az egyéni, személyre szabott Bach-virágterápia

tanácsadást, melyet immáron 13 éve folytatok. Az Ezoporta Programajánló

Magazin alapító tagjaként, melyet Klein Csabával indítottunk el, a

magyarországi spirituális közösségek és csoportok közötti összefogás

megteremtésén dolgoztam, e célból szerveztem társaimmal a 2010. december

11-12.-én megrendezésre került I. Ezoporta Fényváró Fesztivált, és a

2011 november 19.-én megtartott II. Ezoporta Fényváró Fesztivált. Az

Ezoporta Programajánló Magazint, 2011 december végéig szerkesztettem.

A www.ezohirnok.hupont.hu honlap, 2012 februárjában indult.

Kijelentem, hogy sem nekem, sem az általam szerkesztett honlapnak,

semmiféle/fajta összefogási, egyesítési, csatlakoztatási szándéka nincs

és a jövőben sem lesz.  Minden, az oldalon megtalálható írás,

mindenkinek az egyéni fejlődéséhez szándékozik segítséget nyújtani, akinek

segítségre van szüksége mert pl. elakadt, azt szívesen várom egyéni,  Bach-

-virágterápiás tanácsadásomra.


Serrano-Correcher Maria-Luisa 

 Elérhetőségeim:

                                           Mobil: +36/20/9 362 411  

E-mail: masaserrano@gmail.com

Weboldal: www.bekeveled.hupont.hu

www.ezohirnok.hupont.hu 

 

 

 

saci_kaldeus.gif

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 265
Tegnapi: 525
Heti: 1 181
Havi: 3 160
Össz.: 976 534

Látogatottság növelés
Oldal: Magamról
Ezo Hírnök - © 2008 - 2024 - ezohirnok.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »