Böde István jóga tanár, szellemi tanító
Böde István,jógaoktató.
...................................................................................................................
Domján Mónka pszichológus, önismereti tréner
Mitől lesz Ember az ember?
Amikor ezt a cikket írom, éppen nagy port kavar a médiában Erőss Zsolt
hegymászó és társa, Kiss Péter eltűnése, emberi számítás szerint
bekövetkezett halála a Himalája Kancsendzönga nevű 8000-valahány
méteres csúcsa közelében.
Bevallom, engem is foglalkoztat a téma, és kutatom magamban,
pontosan mit mozdít meg bennem. Hiszen nem ismertem Erőss Zsoltot,
hegyet sem mászom, bár szeretem a természetet, és nem kerülöm el
mindenáron az erőivel való találkozást. Az embert próbáló
teljesítményekhez is vonzódom, produkáltam már néhányat eddigi
életem során. Nem annyira kirívóakat, hogy sokak figyelmét magamra
vonjam, de értem és érzem, mi a vonzereje ezeknek az önként vállalt
próbatételeknek.
Mindent összevetve szimpatizálok Erőss Zsolttal, illetve azzal a képpel,
ami róla kialakult bennem. Hiszen oly keveset tudok róla, és az a kevés
is csak mások prizmáinak sokszoros fénytörésén keresztül jutott el
hozzám! Olvasom a sokféle reakciót a halála kapcsán megjelent cikkek
után, az istenítőtől a mocskolódóig, és azon kapom magam, hogy a
legkülönfélébb, egymásnak homlokegyenest ellentmondó nézetekben
egyaránt találok igazságot. Nem kívánok állást foglalni, nem is tudnék.
Pusztán arról írok, hogy bennem mi rezonál az ő történetével
kapcsolatban.
Tetszik, hogy Erőss Zsolt vállalta és követte a szenvedélyét. Nem
gondolom, hogy dacolt a veszéllyel – számára éppen a veszély volt
lényeg!
Azt kellett megélnie, hogy a halállal találkozik minden pillanatban.
Elhittem neki, hogy nem a nyilvánosság előtti sikerre hajt, hanem a halál
legyőzésének belső élménye mozgatja. Amiért mindent megtesz és
mindent feláldoz, ha kell. Tudta, hogy előbb-utóbb úgyis a halál győz –
talán annyira félt tőle, hogy inkább elébe ment. Mindenesetre nyíltan
csinálta, amit csinált. A veszteség fájdalmas a családja számára, mint
ahogy minden veszteség az. És a veszteség az élet része, akármennyire
szeretnénk elkerülni! Ugyanilyen fájdalmas, ha egy szülő – legyen
ugyanígy az apa – bár fizikailag jelen van a családban, érzelmileg
elérhetetlen a gyerekei számára. Egyik sem jobb vagy rosszabb - azt
szeretném ezzel hangsúlyozni, hogy ez a fajta „veszteség” sokkal
gyakrabban megesik a hétköznapokban, mint gondolnánk. Amiért
természetesen mindenki felelősséggel tartozik, aki ehhez tudatosan
vagy tudattalanul hozzájárul.
A magam részéről igyekszem őt nem isteníteni és nem degradálni:
Embernek tekintem, aki követte a sorsát. Szélsőséges utat választott,
amely kevesek számára járható - neki az volt. Elfogadta, hogy a
hegymászás a dolga – és ezért csak tisztelni tudom. Számomra ez az
üzenet, amit tőle kaptam: találjam meg és kövessem azt az utat, amely
éppen nekem járható! Akkor is, ha küzdelmes, akkor is, ha kevéssé
dicsőséges. Vagy éppen sokaknak nem tetszik majd. Ha nem értenek,
ha lesajnálnak, ha irigyelnek, ha istenítenek miatta, vagy egyszerűen
csak közömbösen tudomásul veszik. Nekem belülről kell tudnom
eldönteni, hogy ez az én utam! Nem érdemes összehasonlítani
másokéval a teljesítményemet, hiszen nem is lehet. Egyébként is - mivel
mérjem? A megkeresett pénz összegével? A fizikai fáradtsággal? A
megtett távolsággal? A leírt szavak számával? A másoktól kapott dicsérő
szavakkal? Asszem, a lényeg így is, úgy is elsikkad...
Mindenki, aki megtalálja és beteljesíti a hivatását, a maximumot nyújtja.
Nem az számít, hogy 8000 méteres csúcsokat hódít-e meg, gyerekeket
gyógyít, verseket ír, szépen énekel vagy kenyeret süt. Az számít, hogy
hozzáteszi-e a magáét a nagy egészhez. Azt, amit csak ő tud, úgy,
ahogy csak ő tudja. Számomra ettől lesz az emberből Ember.
Domján Mónika
pszichológus, önismereti tréner
..................................................................................................................
Kéri Mónika jógaterápia és harmónia gyógyítás
Emberség
Az emberség számomra valamiféle ítéletmentesség. Szeretet feltétel
nélküli állapota. Jelenlét. Minden pillanatban ítélkezünk, a többiek
megjelenése felől, megnyilvánulásaik felől, mások élethelyzete felől.
Múltban megélt tapasztalatainkat, a jónak vagy rossznak minősített
dolgokat húzzuk rá a jelen pillanataira. Ha a minősítés elmarad, s teljes
figyelmünkkel a jelen pillanatban zajló eseményekre koncentrálunk,
anélkül, hogy minősítenénk, egy olyan eleven, figyelmes, szeretetteli tér
születik meg, ahol minden reagálás szeretetteli és emberséges lesz.
Ahol a cselekvés belső sugallatra történik, ahol megszűnik az ego
akarása, mások felé való kerekedés vágya, vagy a jóság, nagyság,
többet tudás álszent magamutogató táplálkozása. Ilyenkor a cselekvés
elvárás nélküli, békés s mindkét félben, a segítőben és az elfogadóban
is a belső nyugalom, béke érzetét - s ha a helyzet nem oly súlyos - még
az öröm érzetét is kelti. Mondok egy életből vett példát: kimegyek egy
veszekedésekkel terhelt helyzethez, ahol a lakástulajdonos veszekszik
az albérlővel, aki enyhén alkoholos, áll a koszos, rendetlen lakásban, s
pénzen vitáznak. A régi minta, hogy egyből ítéletet hozok az albérlőről,
hogy megérdemli, miért iszik, miért nem rak rendet, igaza van a tulajnak.
Most azonban ítéletmentesen figyelek, meghallgatva mindkét felet, főleg
a tulajdonost, mert a másik fél gyermeki létben leledzik, nem
beszámítható. Eredmény, tulajdonos a helyzethez képest nyugodtan,
elégedetten távozik a pénzével, bérlő kap egy hónapot a lakás
rendezésére, vagy mehet. Ott maradok a lakában, nem tartok kis
előadást, hogy mit, hogy kellene csinálnia, ahhoz, hogy menjenek a
dolgai. Az a belső érzésem támadt, hogy ez az ember még
megmenthető, és érdemes tenni érte, felajánlani a szeretetet neki,
hiszen ő már lemondott saját magáról, s ilyenkor, ha valaki bizalmat
szavaz, lehetősége van, hogy újból talpra álljon, elkezdje értékelni
magát, bízzon magában, s az életében. Vagy lesüllyed, s a végén az
utcára kerül. Csöndben elkezdek pakolni, rendet rakni, nem minősíteni,
figyelek a pakolásra, még dúdolni is elkezdtem. Emberünk sírva fakad,
hogy ő nem méltó, utálja ezt a rendetlen lakást, magát stb… Átölelem,
sír, hogy ő nem érdemli meg… Elalszik, kicsit még pakolok, eljövök…
Eredmény: azóta szépen alakul a lakás, saját maga
rakja rendbe, nem iszik, s a jövője pozitív tervezésével van elfoglalva.
Természetesen, ha a kezdő lökés és szeretetteljes elfogadás hatására
sem változtatott volna, hagytam volna, a sorsát én nem akarom
megmenteni, tiszteletben tartottam volna azt a választását is, hogy már
annyira elszakadt az Élettől, szeretetreméltóságától, hogy már nem
képes változtatni.
Kéri Mónika
keri.moni@nardo.hu
..................................................................................................................
Somogyi Péter lélekszerelő, hagyaték őrző
Istenség... Emberség...
Van sok olyan gondolat, amely az emberségről szól. Az emberségről, az
emberiességről nyilatkozik. Talán ideje egy másik megközelítést is
alkalmazni.
Egy másik távlatból figyelve a következőket állapíthatjuk meg.
Itt vagyunk mi emberek. Itt vagyunk, de vajon miért és hogyan alakult
ez így? Mit jelent, hogy emberek vagyunk? A teremtés rendje szerint, a
világon minden Istenből való. Minden az Ő teremtménye. Tehát mi
emberek is Istenből valók vagyunk. A földi valónkban, a megjelenésünk
4 részből áll.
Van egy Isteni énünk, egy asztráltestünk, egy étertestünk és egy fizikai
testünk. Ez a 4, együtt, egyben az amit mások látnak rólunk, vagy mi
látunk másról, másból. Ime az ember, az energiák szempontjából.
Bizonyos elméletek szerint, az égi hierarchiában van 9 angyali rend. Ők
bizony a olyan segítői a létnek, akik pozitívan befolyásolják, segítik az
életünket. Ugyan ebben a relációban van még 3 ördögi rendünk is, akik
viszont kizárólag ártani tudnak nekünk. Jól látszik, a két rendben van
valami közös. Mégpedig az, hogy kizárólag egy típusú dolgot képesek
tenni. Az angyalok segítenek, az ördögök ártanak. Csak ezt az egy féle
tevékenységet végezhetik. A kettő között viszont itt vagyunk mi
emberek, akik minkettőt tehetjük. Cselekedhetünk pozitívan és
negatívan, segítő és ártó módon. Amolyan átjáró vagyunk a két világ
között. Sőt, képesek vagyunk magunkba fogadni a rosszat és jóvá
alakítani, mint a megbocsájtás alkalmával. Rendelkezünk a szabad
akarattal, ami megkülönböztet minket a két rendtől, valamint a
szerepünket is kijelöli. Emberként, a rosszat kell jóvá konvertálnunk!
A Wass Albert, Hagyaték szerint, viszont nincs is olyan, mint gonosz,
vagy rossz. Hiszen az Isten nem teremtett olyat, csak és kizárólag jót.
Mint ahogyan a sötétség sem létezik, csakis a fény hiánya. Nos, akkor mi
a helyzet? Nincsen rossz, nincsen mit jóvá tenni! Nincs mit átalakítani.
Vagy mégis? Ha az Isten nem teremtett rosszat, akkor vajon mivel van
baj, mi az ami ezt a sok gondot okozza? A tékozló fiú esete azt mondja,
hogy a vagyonát kikérő fiú, elhagyja az atyai házat és szerencsét
próbál. Elveri az örökséget, elszegényedik, olyannyira, hogy már a
disznókkal él. Kizárólag, eszik, iszik, alszik... Mi történik vele? A vagyonát
elszórva, teljesen az anyag fogságába kerül. Az anyag, határozza meg
az életét. Ez az anyagi lét teljesen spiritualitás mentes, lelketlen,
kizárólag a testi igények kielégítése a cél. (Érdekes a szimbólika is,
hiszen a disznó, az ember árnyoldala, az alantas énjének a szimbóluma.
Pont ezért töri a szombati disznótor az adventi böjtöt a magyar
hagyományban, hiszen ilyenkor a rosszabbik énünktől szabadulunk
meg.) Nos, éppen mint a többség napjainkban, a fiú az anyag
fogságában él. Mi lehet itt egy nemes feladat?
Az anyagnak fénnyel való átitatása és ezzel az Isten felé mozdítása.
Éppen úgy, ahogyan a fiú, dönt, felhagy a disznó élettel és bánva hibás
viselkedését, visszatér apjához, aki megbocsájt neki és visszahelyezi az
örökségbe, nagyobb becsben, mint az otthon maradott testvér. Hiszen a
tékozló, saját akaratából, megismerve mindkét oldalt, választja a JÓT!
A teremtés könyve szerint a 6. Napon az Isten embert teremt a saját
hasonlatosságára, hogy uralkodjék a világ felett. Pontosan tudjuk, hogy
ez az ember nem férfi és nem nő. Hiszen az, hogy Ádámnak nevezik sem
bizonyítja férfi létét, mert az Ádám név jelentése, csupán EMBER. Szóval,
a világot irányítani képes, 6. napi ember, nem férfi és nem nő. A történet
szerint (Enoch könyve) a 8. napon az Isten ketté szakítja az embert,
férfivá és nővé. Mi magyarok tudjuk, hogy ez igaz, hiszen a férj-nek, aki
egy fél, fele-sége van. A két fél pedig egy egész, maga a TELJESSÉG! A
kettészakítás után, magunkon tapasztajuk, hogy elindul egy keresés,
amikor a másik felünket keressük. Azért, hogy vele az igaz szerelemben
egyesülve, elérjük az EGY-séget, a TELJESSÉGET, ami a 6. napi
teremtésnek felel meg, amely egy Istenhez közelebbi állapot, mint a
különállásunk, sőt ebben az EGY-ség állapotban, a TELJESSÉGBEN,
uralkodni is képesek vagyunk az világon.
Hogyan történik mindez? Ebben a közösségben, van egy férfink, aki a
nap képviselője, a fény hordozója. Ugyan ebben a közösségben van
még egy nő is. Egy nő, aki szülés után anyává válik. Anya, anyag. Az ő
teste és vére adja a leszülető lélek testét, így joggal mondhatjuk, a nő,
a szüléssel az anyag urává válik. Nos, a fény hordozója és az anyag ura,
bizony képes az anyagot fénnyel átitatni és az Isten felé, a spirituális
úton mozgatni.
Mindezek mellett, a legtöbb alkalommal, azt hívjuk emberséges
viselkedésnek, ha az emberhez méltó élet, emberi szabályai szerint él
valaki. Mindez persze kis vizsgálódás után, úgy módosul, hogy az
emberséges viselkedés az amikor az Isten természetét figyelembe véve,
az ő szabályai szerint élünk. Persze ezt a gőgös ember,
felfuvalkodottságában már nem Isteni, hanem emberi mértéknek hívja.
Az EMBERSÉG, egy olyan létezés, amelyben a szabad akaratot
használva, az anyagot fénnyel átitatva, az Isten felé haladunk, az Isteni
törvényeknek megfelelően, a férfi és a nő teljességében, tanulva és
tapasztalva, a 4 test egységéből adódó lehetőségek szerint!
Somogyi Péter
Lélekszerelő, hagyaték őrző