és célszerű emberi termelőtevékenység. Az állatnak is van munkavégző
képessége, ha az ember irányítása alatt áll.
gyönyörködtetőt, vagy akár praktikusan használhatót. Amikor alkotunk: a
képességünk, hiszen tökéletességének része vagyunk.
értelmessé életemet.
válhat követendő példaként.
csak két dolgot említsek.
érzem, egy téves eszme. Mert az állandó takarítás munkájának a görcse,
valójában menekülés a belső /fontosabb/ nagytakarítás elől.
A másik: a munka szenvedély. Az igaz, hogy olyan világban élünk, amikor
illetően. Jó ideje ismert már a munka alkoholizmus fogalma, angol
pszichológusok szerint ez: workalcoholic.
szívvel tudunk örülni annak, amit becsületes munkával elértünk. Isten
egyedül.
megjelent bármelyik cikkemmel kapcsolatban.
...................................................................................................................
Domján Mónika pszichológus, önismereti tréner
Női munka, férfi munka
Általában hányingerem van a női-férfi szerepek megújulásáról szóló, vagy
éppen ultrakonzervatív, régi szép időket visszasíró patetikus, megmondós, és
éppen ezért roppant felszínes cikkekből, amelyeknek most nagy divatja
van -ennek ellenére vállalkozom a címben előrevetített összehasonlításra.
A jelenlegi élethelyzetemben – most 9 hónapos a kisfiam – éppen rengeteg
munkám van. Miközben egy másik értelmezés szerint épp nem dolgozom.
Hogy is van ez? Egy csecsemő ellátása nem attól fárasztó, hogy olyan
rengeteg teendővel járna, hanem az állandó készenléttől, figyelemtől, a
tervezett feladatok állandó félbehagyásátől és átszervezésétől. Amitől pedig
leginkább el tudok keseredni, ha nem koncentrálok eléggé, hogy nincs
azonnali, kézelfogható eredménye a munkámnak. Nem készül el egy
"alkotás", amiért valamiféle "jutalmat" kapok, hanem egyszerűen csak
mennek tovább rendben a dolgok. A baba eszik, alszik, játszik, jókedvű vagy
nem, és persze nő, mint a gomba. Napról napra ügyesedik, okosodik, egyre
gazdagabb a kapcsolatunk – ez azért szép eredmény, vagy mégsem? Nagyon
vigyázok arra, hogy ne tulajdonítsam mindezt a saját sikeremnek, hiszen
nem én csinálom, hanem ő! Az én részem benne "mindössze" annyi, hogy a
megfelelő hátteret biztosítom a fejlődő emberpalánta kibontakozásához.
Ezt végiggondolva fogalmazódott meg bennem a "női munka" és a "férfi
munka" közti különbség: a női típusú tevékenységek általában hosszú távú
eredménnyel kecsegtető, ciklikusan ismétlődő feladatokból álló, hátteret
biztosító és háttérben maradó tevékenységek. Tudtommal nem nagyon
rendeznek mosogató- vagy porszívózó világbajnokságot, mint ahogy a
kötöttfogású szoptatás vagy hosszútávú csípőnhordozás rekordere sem
világhíresség. Más kérdés, hogy az anyukák közötti versengés számtalan
kismamafórumon, vagy személyes beszélgetésben tettenérhető – és bár
abszolút érthető, mégis teljesen félrecsúszott és frusztráló hatású. Pontosan
azért, mert összekeverik a női munkát a férfi munkával.
A férfi munka ugyanis eredménycentrikus, amely eredmény lehetőleg
mérhető, összehasonlítható, megfogható legyen. Sikerre, méghozzá rövid
távú – vagy legalábbis belátható időn belül megvalósuló - sikerre törekvő,
jutalmat, elismerést hozó. Ilyen például egy befejezett projekt – átadott
épület, lebonyolított rendezvény, megkötött üzleti megállapodás – de egy
művészi alkotás vagy a teljesített túra, dobogós helyezésű sporteredmény is
ebbe a kategóriába sorolható. Így aztán a versengés természetes velejárója a
férfimunkának, még akkor is, ha nyíltan nincs szó versenyről: kié a nagyobb,
gyorsabb, szebb, drágább...
Gondolom, mostanra egyértelművé vált, hogy nem csak férfiak végeznek
férfimunkát, és – bár azért ez még mindig kevésbé jellemző – nemcsak nők
végeznek női munkát. Véleményem szerint mindenkinek jót tesz, ha
mindkétféle tevékenység szerepel az életében, a kettő aránya azonban
sokmindentől függ: személyiségtől, életkörülményektől, életszakasztól, és
persze a felvett nemi szereptől (amely, mint tudjuk, nem mindig azonos a
biológiai nemmel). Ahogy azt Jung bölcsen megállapította, ha tudatosítjuk és
megéljük az ellenkező nemű személyiségrészünket – Animusunkat vagy
Animánkat – akkor nagyot lépünk előre az individuáció, azaz a teljesebb
személyiséggé válás útján. Rugalmasabbak leszünk, egymástól nagyon
különböző, váratlan helyzetekben is feltaláljuk magunkat, és sokféle
emberrel, sokféle módon tudunk együttműködni.
Leginkább az ellenkező neműek megértésében segít mindez, persze, tehát
párkapcsolatunk is harmonikusabbá válik, ha saját bőrünkön tapasztaljuk
meg, mivel küzd nap mint nap a párunk. Ez a tudás különösen olyan
életszakaszokban jön jól, amikor élesen polarizálódik a férfi és a nő
munkamegosztása – kisgyerekes családban hagyományosan a női viszi a
háztartást és gondozza a kicsiket, a férfi vállán nyugszik a kenyérkereset és
általában az egzisztenciális, technikai problémák megoldása (házépítés,
lakásfelújítás, elromlott berendezések megszerelése, autó karbantartása.
Saját bőrömön érzem, mennyire vágyok időnként egy kis szakmai kihívásra
(szerencsére meg tudom oldani, hogy egy-egy kliensemet időnként az
otthonomban fogadjam), mennyire felüdít egy-egy ilyen cikk megírása, és a
heti 2-3 alkalommal végzett futás (babakocsival és babával egyébként) úgy
kell, mint a falat kenyér.
Fontosnak tartom, hogy mindig tudatában legyünk annak, éppen milyen
üzemmódban vagyunk. Ha női munkát végzünk, legyünk türelmesek, ne
várjunk gyors eredményt, azonnali visszajelzést, értékeljük viszont a
monotonitás, ciklikusság biztonságát, kiszámíthatóságát. Ne nagyon
hasonlítgassuk tevékenységünk sikerét másokéhoz, hiszen könnyen lehet,
hogy hosszútávon sokkal gyümölcsözőbb a mostani, időnként hiábavalónak
tűnő erőfeszítésünk, mint mások jelenlegi, látszólag könnyed és
problémamentes élete. Ha hajlandó vagyok intenzívebben együtt lenni a
kisbabámmal a nyűgös napjain, félretéve minden más teendőmet, annak
eredménye valószínűleg évekkel később jelentkezik majd, és akkor sem
tudom majd pontosan megmondani, hogy tényleg azért magabiztosabb-e
és pontosan mennyivel magabiztosabb - mert akkor régen vele voltam.
Valószínűleg van hozzá köze, de annyi más tényező befolyásolja, hogy
lehetetlenség szétválogatni. Csak az érzéseimre támaszkodhatok, ami
megint tipikusan női működés. Vagy ahogy egy, a kötődő nevelésről szóló
roppant józan cikkben olvastam, leginkább azért érdemes így nevelni, mert
nincs pofám máshoz. Sírni hagyni, például, vagy megbüntetni, mert leszedi a
tárgyakat a polcról, amikor egyszerűen most a felfedezés a legerősebb
késztetése. Inkább elpakolom, amit nem szeretném, hogy tönkretegyen,
vagy veszélyes lehet számára.
Férfias tevékenység közben pedig engedjük meg magunknak a pörgést, a
harciasságot, tűzzünk ki határidőt, adjunk meg mérhető sikerkritériumokat,
és ésszel – a saját haladásunk lemérése érdekében - nyugodtan
összehasonlíthatjuk eredményeinket másokkal. Ha készen vagyunk,
élvezzük megérdemelt jutalmunkat, és ne feledkezzünk meg a feltöltődésről,
pihenésről, a nyugalmi szintre való visszatérésről sem! Mint ahogy a női
munkáért is joggal várhatunk megbecsülést.
Domján Mónika
...................................................................................................................
Domján Mónika pszichológus, önismereti tréner
Munka-kényszer vagy öröm?
Arról írok, ami miatt már lassan két hete nem írtam a blogra: a munkáról.
Egyrészt elborított, másrészt belevetettem magam, harmadrészt a legutóbbi
trénigjeimen, sőt a mai órámon is előkerült a téma, és ha mindez nem lenne
elég, 2-3 naponta ki is húztam a Korongok 3-as, Munka című lapot. Nem
mintha a blogírást nem tekinteném munkának - akkor hogy is van ez?
Mit nevezek én munkának? Szerintem mást, mint amire először gondolnál:
számomra a munka egy meghatározott cél elérésére irányuló
tevékenységsorozat, amely minden esetben tudatos erőfeszítést
igényel, ugyanakkor az erőfeszítéssel együtt, az öröm érzését is
átélem. Minimálisan az eredmény elérése által, maximálisan pedig már a
folyamat, az út maga is örömet okoz, valamint az az átalakulás, ami bennem
végbemegy ezalatt. Ilyen értelemben munka az, ha gyakorolok a
hangszeremen, ha kitakarítok vagy kertészkedek, gyereket szülök és
felnevelem, megbeszélem az aktuális konfliktusomat a szerelmememmel, és
persze munka az is, amiért pénzt kapok.
Ilymódon számomra értelmetlenné vált egy ideje az a kérdés, hogy vajon a
munka szükséges rossz-e, ami fárasztó és lélekölő dolog, és az élet
igazán kellemes dolgaitól veszi el az időt. Hiszen ez az élet maga! És amikor
a munkánkról döntünk, voltaképpen a saját magunk iránti tiszteletet,
szeretetet fejezzük ki azáltal, hogy milyen tevékenységeket
választunk: olyanokat, amelyeket értelmesnek és örömtelinek érzünk, de
legalábbis megtesszük azt az erőfeszítést, hogy meglássuk benne a
szépséget, és folyamatosan haladjunk afelé, ami még nagyobb
kiteljesededést hozhat számunkra. Vagy hagyjuk, hogy monotóniába,
gépiességbe süllyedjünk, egy könnyű, erőfeszítés nélküli életről álmodozva...
Persze az sem mindegy, hogy az erőfeszítés-öröm-eredmény hogyan
aránylanak egymáshoz. Az is egyfajta munka, hogy folyamatosan
felülvizsgáljuk ezt a hármas arányosságot, és változtassunk, ha kell. Nem
könnyű meghozni azokat a döntéseket sem, hogy egy célért folytatott
küzdelmeben meddig érdemes kitartani egy bizonyos módon, eldönteni, hogy
a várva várt eredmény türelmetlenségünk vagy éppen helytelen
irányválasztásunk miatt nem mutatkozik meg még előttünk.
Ha már emlegettem, nézzük meg a Crowley tarot Korongok Hármasa mit
tesz hozzá a témához! Hullámzó tenger, forgó kerekek, háromszög alakú,
stabil alapon piramis forma, amely szintén a stabilitás érzését kelti - vagyis
mozgás és stabilitás egy képben ábrázolva. Folyamatos, kitartó, apró
lépések egymás után, amelyek előbb-utóbb biztosan eredményre
vezetnek, és megmutatkoznak a kézzelfogható valóságban is- lévén a
Korongok az anyagi világ, a Föld elem princípiumához tartoznak, ez a kártya
fő üzenete. És mi dönti el, hogy jó irányban haladunk-e, erőfeszítéseink nem
bizonyulnak hasztalannak? Nos, a válasz most is a szeretet. Ha
szeretettel végezzük tevékenységünket, bármi légyen is az, jutalmunk az
öröm és a megelégedettség lesz, igaz, gyakran nem ott és nem abban
formában tapasztaljuk meg, ahogy arra számítunk. De ha valódi
szeretettel cselekszünk, jutalmunk nem marad el, ebben bizton
hihetünk. Ne feledjük: a valódi szeretet esetében a saját magunk és
mások iránti szeretet egymástól eláválaszthatatlan! Tehát a
mártíromsággal járó önfeláldozás a munka oltárán nem valódi
szeretet, és ne csodálkozzunk, ha környezetünk egyáltalán nem értékeli
erőfeszítéseinket, és egyre többet követel tőlünk, miközben viszonzást nem
kapunk.
Kérdések: Mit jelent számodra a munkád? Mennyire élsz át örömöt,
szeretetet a munka által? Erőfeszítéseid arányban vannak-e az elért
eredményekkel, és az örömmel, amit a munkavégzés során átélsz? Azt
csinálod-e, amit valóban szeretsz, vagy haladsz-e afelé? Képes vagy-e
minden tevékenységedben felfedezni a szépséget és az öröm pillanatait?
Tudsz-e hinni abban, hogy a kitartóan, egymás után megtett céltudatos
lépések elvezetnek célodig.
Domján Mónika
...................................................................................................................
Somogyi Péter lélekszerelő, hagyaték őrző
Munka
Munka, tevékenység...
Aki nem dolgozik, ne is egyen...
Voltak idők és többségében így volt, amikor a munka kiemelt szerepű
tevékenység. Vajon ez ma is igaz? Vanak túlzások is?
Egy mostanában igen elterjedt tévedéssel kezdeném. „Az eredményért
keményen meg kell dolgozni!” Nos, ez egy igen népszerű gondolat. Nagyon
sokan a szüleinktől, nagyszüleinktől tanultuk. Voltak idők, amire a mai kor
embere nem nagyon emlékszik. Ez az az idő volt, amikor mindenki azért
dolgozott, kevés kivétellel, hogy étel kerüljön az asztalra. Sokszor ezért éjt
nappallá téve kellett dolgozni, vagy a kevés vagy a rossz minőségű föld miatt.
Sokszor háborúságok súlytották az embert és a halandóság is gyakoribb volt.
Mégis az életért küzdve megtermeltük a mindennapra valót. Valószínűleg
innen ered ez a mondás, amikor az élelem megtermelése bizony kemény
mindennapos fizikai munkát kívánt.
Mindezek mellett persze az okosabb gazda, tudással, tudta javítani az
esélyeket és könnyíteni a dolgát. A vetésforgó, az egyes növények egymás
mellé telepítése, a többféle termény termelése, amellyel a természeti
csapások kárai kompenzálhatók, mind ilyen nehézséget könnyítő tudás. De
ettől függetlenül a fizikai munka megkerülhetetlen volt. KEMÉNYEN KELLETT
DOLGOZNI! A technikai fejlődés persze aztán a fizikai munka egy részét
kiváltotta. Ma nem a fizikai teljesítmény az eredményesség alapja. Mégis
mintha lett volna valami nagyszerű a fizikai munkában. Ma azt látjuk, hogy
amíg régen fizettek egy vagon kipakolásáért, ma mi fizetünk azért, hogy
vagonnyi súlyt emelgessünk súlyként, hogy végre fizikailag is lefáradjunk.
Viccesnek tartom, amikor egy menő fitness centrum látogatói a futópadról
nézik a parkot és úgy futnak, amikor a parkban is tehenék ezt, kint a friss
levegőn, a fák között, energetikailag is töltődve. Persze van erre is
magyarázat, hogy a terhelés..., meg...
Közben azt sem felejtem, hogy a nyomdámban időnként bementem a
kötészetre és lehajtogattam 500 meghívót. A kötészem kérdezte is, miért
teszem. „Mert, látod, ezt az 500 db-ot én készítettem.” Szóval, azonnal
látszott a munkám eredménye. Szellemi munkát végzőknél ez sokszor
hiányzik. Mi lenne a tanulság? Amennyiben a szívedből jövő munkát végzed,
ha elfáradsz is, nem érzed azt nagy bajnak, sőt jó érzés tölt el közben. Tehát
elmondható, nem kell keményen megdolgoznod mindenért. Pontosabban, ha
látod a célt amiért teszed és az jó érzéssel tölt el, akkor az nem is olyan
nehéz. Miközben minden olyan dolog igaz a munkára is, amelyek a cél
megvalósításhoz elengedhetetlenek. Kitűzöd a célt, majd teszel is érte, elég
sokáig, mindaddig amíg el nem éred a célt. Jó, ha a munkának az
eszközkeresésen kívül is saját célja van. Mondjuk 500 szépen hajtott
meghívó.
Somogyi Péter, Lélekszerelő, Hagyatékőrző
