Domján Mónika pszichológus, önismereti tréner

Sorsunk – esély vagy teher?

 

Ahogy a témáról gondolkodtam – mostanában inkább erre van lehetőségem,

mint hosszabban leülni a gép elé, így mire az írásig eljutok, már eléggé

kiforrott véleménnyel rendelkezem – feltűnt, hogy a sors, sorsfeladat

kapcsán csupa nehézség szenvedéssel teli kihívás jut eszembe. Továbbra is

úgy gondolom, hogy a visszatérő kemény témák, kétségbeesésbe kergető

helyzetek, sorsunk fontos részei, de ugyanígy részei a könnyen, magától

értetődően adódó készségek, tehetségek, lehetőségek is! Tehát úgy

gondolom, mindkét véglet hibás: ha csak a kihívásokra koncentrálunk, illetve

ha meg akarjuk kerüli azokat, és csupán az élet napos oldalán szeretnénk

járni. Node hogyan teremtsünk egyensúlyt a kettő között, és hogyan

ismerjük fel, mikor próbálunk megszökni a kihívás elől, illetve mikor

erőltetjük hiába a zsákutcában való előrejutást ahelyett, hogy erősségeinket

felismerve könnyedebb megoldást találnánk?

Egy barátnőmmel beszéltem telefonon a minap, aki beszámolt nagyobbik fia

iskolakezdésével kapcsolatos vívódásairól: az óvónők szerint ráférne még egy

év az oviban, mert mozgásában és szociálisan kissé elmarad ügyességben az

ekkor szokásostól, miközben édesanyja azt is észrevette, hogy különösen

érdeklődik a számok iránt. Elvitte egy tehetséggondozó szakemberhez, aki

megerősítette, hogy a számfogalom és a logikai gondolkodás területén

évekkel előzi meg a korát a kisfiú. Akkor vajon hogyan egyengeti jobban a

sorsát az édesanyja? Szerencsére olyan intézményről van szó, ahol

figyelemmel vannak a gyerekek egyéni szükségletei iránt, így meg lehetett

beszélni a sajátos helyzetet a leendő tanítóval, aki vállalta, hogy ennek

megfelelően bánik majd az újdonsült kisdiákkal.

Általában ritkán látunk tisztán sorsunk jelentős fordulópontjainál. Lehet,

hogy erős érzelmek visznek az egyik irányba, de az eszünk mást súg.

Esetleg az érzelmeink is zavarosak, sőt nyomós észérveket tudunk

felsorakoztatni mindkét (vagy három, négy, stb.) oldalon. Az a fontos, hogy

tudjuk, minek adunk elsőbbséget és miért, hiszen gyakorta értékek állnak

szemben értékekkel. Az egyéni szabadság a valahová tartozással, az

újdonság izgalma a megszokás biztonságával, a karrier építése a családdal

töltött idővel, az anyagi siker az egészséggel és még sorolhatnám. Sorsunkat

azzal körvonalazzuk, hogy a döntési helyzetekben mely értékeknek adunk

elsőbbséget. De mi alapján választunk? No, ehhez kell az önismeret. Amely

pedig a folyamatos visszanézéssel, döntéseink és saját változásunk, érésünk

nyomon követésével gazdagodik. Mit nyertem és mit veszítettem azzal, hogy

elfogadtam ezt az állást? Mit nyertem és mit veszítettem azzal, hogy benne

maradtam a házasságomban, pedig szenvedtem, mint a kutya? Milyen új

oldalait ismertem meg a helyzetnek, a másik embernek, és persze

önmagamnak ezáltal?

Nem hiszek abban, hogy előre megírt sors-úttal rendelkezünk. Még abban

sem, hogy van egy helyes, ideális út, amire rá kell találnunk. Abban hiszek,

hogy folyamatosan jönnek felénk az impulzusok, amelyekre reagálnunk kell,

és az a legfontosabb, hogy ezt hogyan tesszük. Igyekszünk-e felismerni

erényeinket, csiszolni azokat, illetve megtanulunk-e együttélni korlátainkkal

és bölcsen elfogadni, netán finoman tágítgatni őket?

Egy ideje sokkal kevésbé érdekel, honnan hozzuk a sorsunkat alakító

adottságainkat, mint az, hogy felismerjük-e őket és mihez kezdünk velük.

Genetika vagy nevelés, transzgenerációs átkok és minták, karmikus hozadék

– mindegyik megközelítés leírja a jelenség egyik vagy másik oldalát. Hasznos,

ha választunk egy, vagy akár több szimpatikus módszert, amellyel

magunkkal hozott csomagunkat bontogatjuk, aztán értelmezzük a tartalmát.

Ez utóbbit rendkívül fontosnak tartom: ha ugyanis megakadunk sebeink

nyalogatásánál, és zászlóként lobogtatjuk magunk előtt, hogy „naná, hogy

félek a felelősségvállalástól, mert az egyik előző életemben kivégeztek, mint

eretnek vallási vezetőt” és ezzel elintézzük a dolgot, azaz élünk tovább

felelőtlenül, attól nem vagyunk előrébb. A megismerés persze segít az

elfogadásban, de aztán mindenképp tovább kell lépni. Átélve a haragot, a

fájdalmat, a tehetetlenséget elszenvedett sérüléseinkkel, hozott

korlátainkkal kapcsolatban, s utána másfelé fordítani a tekintetünket: a

lehetőségeink irányába.

Klienseim és saját családállítás-élményeim alapján mondom, hogy az ilyenkor

átéltek alapos feldolgozása elengedhetetlen! Hozzáértő vezető segítségével

már a csoportban elindulhat az alany a feldolgozás felé, illetve sokan más

terápiás, segítő lehetőségeket is igénybe vesznek párhuzamosan, ahol tovább

emészthetik a kapott impulzusokat. Gyakori ugyanis, hogy a családállításhoz

hasonló katartikus módszerek esetén a személyiség még nem áll készen a

kapott információk befogadására. Ez nem mindig baj, sokszor egyszerűen az

idő segít, és évek múlva jut el oda az illető, hogy azt mondhatja, teljes

egészében beépítette a tanulságokat, „megfejlődte” a megfejlődni valót.

Labilisabb személyiség esetén azonban elzárkózással, értetlenséggel,

rosszabb esetben széteséssel reagálhat az ember egy ilyen élményre, és

egyáltalán nem biztos, hogy a javára tudja fordítani azt.

Felmerülhet a kérdés: nem része ez is a sorsának? Sőt, a kitérők, zsákutcák,

visszaesések úgy általában? De igen, azonban ettől még a segítő – vagy

bármilyen más szereplő - felelőssége ugyanúgy fennáll. Szülőként nem

mondhatom, hogy úgyis szüksége van a gyerekemnek egy pár sérülésre

ahhoz, hogy majd legyen mivel foglalkoznia felnőttként, ezért fölösleges

mérlegelnem, milyen hatással van az én viselkedésem őrá. Ha a lehető

legtöbbet próbálom kihozni magamból, akkor sem tudok minden hibát

elkerülni – de ettől még törekszem rá! Szóval mindenkinek a maga helyén

kell a lehetőségekből kihozni az aktuálisan kihozhatót. Hozott anyagból

dolgozunk – és csak abból tudunk gazdálkodni, amink van.

József Attila: A Dunánál című versének csupán záró sorait idézem végül, bár

legszívesebben az egész verset idézném, annyira gyönyörűen írja le az

emberi sorsok téren-időn túli összefonódását.

 

„A harcot, amelyet őseink vivtak,

békévé oldja az emlékezés

s rendezni végre közös dolgainkat,

ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

 

Domján Mónika

................................................................................................................... 

 

Domján Mónika pszichológus, önismereti tréner

Sors és Karma, vagy másképpen:  A Szerencse

 

Személyes asszociációim a Sorsra a következők:

• megoldandó feladat, feladatok néhány kiemelt életterületen
• a Boldogsághoz vezető út
• saját, igazi akaratom követése
• lehetőségeim legnagyobb mértékű kiteljesítése

 

Gál Judit asztrológus kolléganőmtől idézve: "a karma szankszrit szó,

jelentése tett. A többféle karma-tan – korántsem egységesen, de – úgy

tekinti, hogy sok életünk van, s tapasztalataink kvintesszenciáját a

tudattalanban visszük egyik életünkből a másikba, s a különböző

életek során, különböző szerepekben és színtereken megdolgozzuk azt a

feladat-csomagot, amit hoztunk magunkkal, ami tartalmazza mindazt, amit

eddig elértünk. Jelen életünkben ... tovább kell(ene) lépni, mert a mostani és

további életeinkben más fajta, új feladatot, karma-részt kell megdolgoznunk.

A karma tehát az ember aktuális sorsszerű feladataként is

megfogalmazható."

Mindannyian szembesülünk visszatérő helyzetekkel, témákkal,

nehezen leküzdhető félelmekkel, akadályokkal saját életünk egyes

területein, míg más területekre szinte figyelmet sem fordítunk, mégis

magától értetődően, gond nélkül elrendeződnek. Van, akinek mindig rendben

van az egészsége, más állandóan kisebb-nagyobb betegségekkel, testi

tünetekkel küszködik; egyikünk rendezett anyagi körülmények között él, és

ezt minden életszakaszban következetesen biztosítani tudja magának,

ráadásul különösebb erőfeszítés nélkül, míg mások képtelenek tartósan

egyensúlyba hozni magukat anyagi téren. Hogy aztán a párkapcsolat és

családi élet területét ne is említsem - vagy a hivatásbeli kérdéseket.

Szóval ha magunkba nézünk, felfedezhetjük azt a néhány markáns

helyzetet, feladatot, ahol bizony kihívás elé állít minket a Sors. A különböző

Karma-tanok abban nagyjából egyetértenek, hogy ahol a legnagyobb

nehézségekkel szembesülünk, ott fejlődhetünk a legtöbbet. Tehát

sorsunk mintegy figyelem-felhívó jelzésként dobálja elénk a nehézségeket.

Mit mond erről a kártya? A X. Szerencse névre hallgató Nagy Arkánumot

egy óriáskerék képe uralja, amely beszédesen utal a szerencse forgandó,

"egyszer fent, egyszer lent" természetére. Egyben az állandó

változás, teremtés-egyensúly-pusztulás körforgás, ciklus elfogadására

biztat, felhívja figyelmünket arra, hogy lehetetlen, sőt egészségtelen

egyfolytában a csúcson tartózkodni, a továbbhaladáshoz, fejlődéshez

feltétlenül szükség van a mélybeszállásra ahhoz, hogy újabb lendületet

vegyünk a következő csúcs meghódításához. A kártya tehát arra a

lehetőségre hívja fel a figyelmet a kérdéses élethelyzettel

kapcsolatban, hogy itt és most jó esélyünk van összhangba kerülni

sorsunkkal, felismerhetjük életfeladtunkat, és döntő lépést tehetünk annak

megoldása felé. Jellegzetes félreértést szeretnék eloszlatni a "szerencse" szó

értelmezésével kapcsolatban: általában csak pozitív, örömteli eseményekre

gondolunk e szó hallatán, pedig leggyakrabban a nehéz, kritikus

élethelyzetek, válságok kényszerítenek minket sorsunk elfogadására és saját

valóságunkkal való szembenézésre. Minél inkább halogatjuk a szembenézést,

annál kiélezettebb helyzetekre számíthatunk a Sors jóvoltából. Itt pedig

paradox módon visszaérkezünk kiindulópontunkhoz, hiszen egy magasabb

perspektívából szemlélve a Szerencse tényleg, minden esetben pozitív

fordulatot hoz számunkra, amennyiben megértjük üzenetét és

élünk a felkínált lehetőséggel.

No és mi a helyzet a szabad akarattal? Tényleg meg van írva sorsunk a

csillagokban, és egyetlen lehetőségünk, hogy ezt megfejtsük, elfogadjuk és

kövessük? Igen is meg nem is.

E kérdésben ismét Juditot idézem: "saját akaratunknak a legnagyobb

jelentősége abban van, hogy felvállaljuk-e egyáltalán azt a szerepet,

amit a mostani életünkben kell játszanunk – röviden: felvállaljuk-e

önmagunkat? Nagyon fontos az is, hogy ezt fogcsikorgatva, apatikusan

vagy derűsen tesszük. A feladat minimumát oldjuk meg fanyalogva, vagy

igyekszünk a maximuma felé. Másként fogalmazva: meglévő képességeinket

mire és hogyan használjuk, mennyire szemléljük reálisan magunkat,

megtaláljuk-e akkor is helyünket a világban, ha annak keretei az ábrándoktól

távolabb esnek. Tudomásul vesszük-e, ha azt kapjuk, amit magunk is

okoztunk másoknak, hogy a karma mindig kiegyenlít, s hogy a földi

viszonyok közepette tökéletességről nem lehet beszélni. Mindez első

pillantásra csekély mozgástérnek tűnik, valójában azonban igen nagy,

amelynek sokszor csak a töredékét használjuk fel. Az ok: annyira kötődünk

múltbeli beidegződéseinkhez, a régi szerephez, hogy észre sem vesszük az új

lehetőségeket! Nagy bátorságra van ahhoz szükség, hogy elengedjük ezeket

és ki merjünk próbálni egy olyan új szerepet, amelyben a (vélt) biztonsági

kapaszkodók hiányoznak!"

A magam részéről azt teszem hozzá, hogy amikor rátalálunk igazi

feladatunkra, az együttjár egy hatalmas megkönnyebbülés- és

ráismerés-érzéssel, hogy "Igen! Pontosan ezt akartam! Végre a helyemen

vagyok!" Tehát valójában nem is akarunk igazán olyasmit, ami nem része a

sorsunknak, ha pedig rátalálunk saját utunkra, akkor szinte repítenek előre a

külső-belső támogató erők. Mindaddig, amíg Egónk újra közbe nem szól, csak

hogy ne unatkozzunk annyira. És akkor újra indul a körforgás...

 

Domján Mónika

...................................................................................................................

 

Somogyi Péter lélekszerelő, hagyaték őrző

Sors

 

Olyan sokat hivatkozunk rá, hogy érdemes vele foglalkozni. Főleg

napjainkban jó tiszta vizet önteni a pohárba, mert mostanában az ezoterikus

szlogenek világát éljük. „Nincsenek véletlenek...” „Ennek így kellett lennie...”

„Csak úgy jött...” „Már rég elengedtem...” Sorolhatnánk.

Mondjuk ezeket, a legtöbbször anélkül, hogy végig gondolnánk, mit

jelentenek. Itt van például a véletlen kérdése. Az a VÉLETLEN, amit nem

véltünk előre. Nos, őszintén! Ebből van bőségesen. Akkor miért is hazudjuk,

hogy nincsenek véletlenek? Mert az idegent magyarra fordítva használunk

egy magyarul hibás fordítást. Mint látjuk véletlenek igenis vannak, csak ok

nélkül nem történik semmi. Ok nélkül! Ez az ok-okozat elmélete, amely a

fenti szlogennel ellentétben bizony igaz!

Így jutunk el oda, hogy minden okkal történik. Tehát megvan írva, a sors

rendezi! NEM! Az embernek van szabad akarata. Mit teszünk, ha a sorsra

bízzuk a döntést? Lemondunk az irányításról. Átadjuk azt a fentebb valónak.

De vajon miért tesszük ezt?

Ha azért, mert mi magunk már mindent megtettünk és ezzel felajánljuk az

Istennek, legyen a többi az ő akarata szerint, akkor helyesen járunk el,

hiszen teljesül a mondás: „Segíts magadon, az Isten is megsegít!”, vagy

ahogyan a Hagyaték mondja: „Ha megteszed a magadét, az Isten is

hozzáteszi a saját felét!” Ilyen esetekben biztosan tudhatod, ha alap

tévedések nincsenek benned, megvalósul amit szeretnél.

Sajnos azonban a többség, aki a sorsra hivatkozik nem így jár el. A sorsra

bízza a dolgot, hogy neki ne kelljen FELELŐSSÉGET VÁLLALNIA! Így aztán

kellemetlen kimenetel esetén a sorsot vagy Istent lehet hibáztatni az

eredményért. Pedig nem történik más, mint az, hogy a LUSTASÁG,  a

FELELŐSSÉG FEL NEM VÁLLALÁSA miatt, az irányítás, amelyről lemondtunk,

nem segíti a számunkra kedvező eredmény kialakulását.

„Az ennek így kellett lennie...” kifejezés a legtöbb esetben LUSTSÁGOT

takaró, a FELELŐSSÉGET nem vállaló ember mantrája.

SEGÍTS MAGADON AZ ISTEN IS MEGSEGÍT!

 

U.i.: Persze a szabad akarat mellett vannak olyan sorsszerű események,

amelyeket Te magad választottál a leszületésed előtt, amelyeket meg kell

élned, kivéve, ha előre megtanulod azokat a dolgokat, amelyek

megtanulásához ezekre az eseményekre szükséged volt.

 

Somogyi Péter

Oldal: 2015 júliusi írások Sors témában
Ezo Hírnök - © 2008 - 2024 - ezohirnok.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat