Gondolatok az elkövetkezendő időszakról 2020.06.30.
Kérem Anubisz, a Felettes Énem, a Föld, Imhotep, Jézus, Mária Magdolna, Máriaanya, Mihály arkangyal védelmét a teljes energiarendszeremre, beleértve a fizikai testemet, a helyre, ahol tartózkodom, az olvasás, értelmezés teljes ideje alatt, mely áthatolhatatlan, minden tisztátalan, ártó energia, tisztátalan, ártó lény számára. Kérem Jézust és Merlint, vigyék el gyógyító helyére, arról a helyről, ahol tartózkodom, mindazt a tisztátalan szándékú, szélsőséges, manipulativ, ártó energiát, tisztátalan, ártó lényt, mely a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása, és az egészségem megőrzése mellett elvihető gyógyító helyükre. Kérem Jézust és Merlint, a lenyomatok gyógyítására mind magamnál, mind másoknál, mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása mellett lehetséges. Kérem, elfogadom, engedem magamon keresztül átáramolni: az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség,szeretet,pártatlanság energiákat.
Az egyéni, "személyreszabott" félelmek mellett, jelenleg, két, alapvető
félelem (csomag) van jelen erőteljesebben, Magyarország köztudati
szintjén.
Az egyik arról szól, “a járvány ismét és jelentősebb mértékben “lángol fel”
hazánkban, a kormány újra bevezeti a karantén intézkedéseket, azok a
munkaadók is tömeges létszámleépítésekbe kezdenek, vagy csődöt
jelentenek, amelyek eddig, úgy-ahogy “átvészelték” az elmúlt hónapokat, a
munka nélkül maradt tömegek pedig, sem új munkahelyet nem fognak
tudni találni, sem anyagi támogatásra nem számíthatnak a kormány
részéről.”
A másik félelem(csomag) arról szól, “egy újabb járványhullám esetében,
nem kerülnek bevezetésre újabb korlátozások, mert azokba a magyar
gazdaság beleroppanna, így aztán a járványnak, az eddigieknél jóval több
áldozata lesz."
Létezik még egy félelem(csomag), melyről szót ejtek, mivel igen erőteljes
tisztuláson megy keresztül az atlantiszi karma (nem először).
Ismert, a vakcinázást, chippek segítségével tervezik megoldani egyesek,
világszinten, mivel a fiolák gyártása, ekkora mennyiségben, nem
megoldott. Többen félnek jelenleg, a minden ember számára kötelezővé
váló, vagy eleinte " erősen ajánlott" chippesítéstől, a chippek 5G-s
rendszerekbe való bekötésétől, mint a "totális kontroll" kormányok részéről
történő megvalósításától, az egyének felett.
Ennek fényében érthető, köztudati szinten, rengeteg most a
bizonytalansággal, szorongással, depresszióval, kilátástalansággal
kapcsolatos érzelem, gondolat, hiszen az emberek jelentős része nem tudja
pontosan, "mire számítson az elkövetkezendő időszakban".
Az egzisztenciális és egészségügyi vonatkozású félelmek tehát egyszerre,
egymást erősítve vannak jelen köztudati szinten, az eme félelmekre
rácsatlakozó egyéneknél, olykor igen beszűkült tudatállapotokat
eredményezve.
A gondolatnak, főleg, ha “érzelmi töltettel” van megtámogatva,
teremtőereje van, mivel pedig többen gondolják azt, hogy lesz "második
hullám" Magyarországon, ennek valószínűsége is jelentős.
Lehet persze ezt másképpen is csinálni, kérni elvitelre gyógyító helyükre a
félelmeket, bízni önmagukban, abban, ha lesz "második hullám", ha sem,
meg tudjuk oldani a felmerülő helyzeteket, adott esetekben, segítséget
kérve az ÉgiFöldi Segítőktől és a Felettes Éntől. Lehet kérni azt is, az ember
egészségben, nyugalomban, örömben, stabilan jó, és növekvő anyagi
helyzetben élje meg az elkövetkezendő időszakot. Ki, mit választ, a saját
felelőssége.
Gyakran lehetett mostanában találkozni olyan gondolatokkal, melyek arról
szóltak, a vírus nem létezik. Bizonyára van az a megértési és rezgésszint,
melyen az embert nem éri el a vírus, pontosabban, már az sem “érinti
meg”, ám vajon hány ember él a Földön, aki hasonló megértési és
rezgésszinten működik?
Június végén írom ezt az anyagot, amikor azért ott van köztudati szinten
egyfajta “hurrá optimizmus”. Többen gondolják jelenleg, “túl vagyunk a
nehezén”, “lassan, de biztosan újraindul a gazdaság”, még akkor is, ha
világszinten, aktuálisan jóval több a regisztrált fertőzött, mint az elmúlt
hónapokban bármikor. A bizalom, remény fontos energiaminőségek, ám
vajon az egyén tudattalanjában is ezek vannak-e jelen, vagy csak pozitív
gondolkodással írja felül a félelmeit, anélkül, hogy szembenézne velük?
Hány ember gondolja azt, azok közül, akik asztrológiával foglalkoznak, a
bolygóállások felelősek nehezebb élethelyzeteikért? Annyi minden lett
rápakolva az idők folyamán pl. a Szaturnuszra és a Plútóra, hogy azok
"nem győznek mosakodni".
Egyeseknek, az elkövetkezendő félév bolygóállásai, aggodalomra adhatnak
okot, másoknak okot a szembenézésre, az aggodalmak elvitelének kérésére
gyógyító helyükre. Van, akit eleve nem is érdekel az asztrológia, van, aki
retteg pl. a Szaturnusz, vagy a Plútó egyes fényszögeitől, “előre borítékolva
magának” a negatív életeseményeket, és van, aki mély tiszteletet és
örömet érez a bolygók neve hallatán, mert tudja, ismét tanulhat valami
újat magáról.
Egy kedves barátnőm például, olyannyira “jóban van a Plútóval”, hogy plútó
érdekeltségű kvadrátok, szembenállások időszakaiban, érzi igazán
elemében magát.
Másik ismerősöm, múltkoriban mesélte vidáman, elfeledkezett az aktuális,
napi diszharmónikus szaturnusz fényszögről, beverte fejét a szekrénybe,
ám, mint mondta, örül, hogy ennyivel megúszta, mert akár karambollal is
végződhetett volna a figyelmetlensége.
A pénzre, mint eszközre is rengeteg minden "lett rápakolva" az idők
folyamán, éppen itt az ideje a magasabb minőségében értelmezett
"pénzmosásnak".
Ami a magyar kormány vezetésével, "gazdaság kifehérítése" címszó alatt
zajlik, az bizonyos nézőpontból, annak éppen a visszája. Elmélyíteni a
függőségeket, a Föld emelkedő rezgésszintjén, nem bölcs dolog. Minél több
ember van bekötve a "pénzügyi/gazdasági/politikai rendszerbe", ha akarja,
ha sem, minél több ember gondolja, "a pénzt bármi áron elő kell
teremtenie", annál több alacsony minőségű erőszak energia tapad a
pénzhez is, mint eszközhöz.
Aki a hiteleit fizeti hosszú évtizedekre lekötve, “bekötve” magát a
(bank)rendszerbe, annak az embernek “életbevágó lehet”, hogy legyen
stabil munkája, stabilan jó fizetése, aki albérletben lakik, úgy vélheti, “ha
esik, ha fúj, elő kell teremtenie az albérlet összegét”, aki nem akar kikerülni
a magyar egészségügyi rendszerből, annak “kötelező havonta befizetnie az
egységes tb járulékot, ha van munkája, ha sem”, aki enni akar, annak
“pénzre van szüksége az élelemre”, akinek gyerekei vannak, “elő kell
teremtenie a pénzt a nevelésükhöz” stb. Ameddig stabil a gazdaság,
stabilan jó az egyén pénzügyi helyzete, nagyobb a bevétele, mint a
költségei, a nyereséget számára fontos dolgokra tudja fordítani, az erőszak
energia is szelídebben nyilvánulhat meg, amint "fordul a kocka", a szelídség
is elillanhat. A "meg kell szereznem" program mellé, betársulhatnak a
"bármi áron" és a "pénzre van szükségem az életbenmaradáshoz"
programok, a maguk egyre alacsonyabb minőségű mögöttes tartalmaival.
Amennyiben ez az úgynevezett "életbenmaradás" veszélybe kerül, a cél
könnyen szentesítheti az eszközt, a bármi áron történő pénzszerzés, egyre
inkább “teret hódíthat” az ember életében. Az, hogy ez a fajta szemlélet,
mekkora károkat okoz az egyén lelki és mentális működésében, bizonyos
megértési és rezgésszint alatt, nem valószínű, hogy érdekelni fogja az
embert, miért is érdekelné, amikor hite szerint a pénz= az élettel
(megélhetés). Köztudati szinten, manapság is tartja magát a program,
mely szerint, "ha van pénzed, te vagy az úr, ha nincs, semmit sem érsz",
szégyellnivalónak számít, ha valaki nem tudja anyagilag eltartani magát,
szinte mindegy, milyen okból kifolyólag, miközben kimagasló anyagi
körülmények között élő, lelkileg, szellemileg "magukat önállóan eltartani
nem tudó" emberek, ezrek példaképei. Ezek a történetek is letisztulnak
egyszer.
Nem véletlen, sokan tudatosan, vagy tudat alatt, rettegnek egy újabb
gazdasági válságtól, a pénzügyi helyzetüket esetleg negatívan érintő
történésektől. A félelmeket fel lehet ismerni és kezelni, vagy ennek
hiányában, az egyént egyre inkább a félelmei irányíthatják.
Amennyiben egyik pillanatról a másikra megszűnne a pénz, ami
valószínűleg nem fog megtörténni, olyan mértékű hitrendszerösszeomlást
szenvedne el az emberiség, amibe nagyon sokan belehalnának. Lépésről-
lépésre javasolt tehát haladni, továbbra is.
Ami okán az elkövetkezendő időszakot nehezebben élhetik meg egyesek, az
az, hogy a pénzzel összefüggő hiedelmek, hozzáállások mérettetnek meg
alapjaiban. A pénzzel kapcsolatos programok, nagyon mélyen, zsigeri
szinten rögzülhettek egyesekben, bizonyos esetekben óriási ellenállások
akadályozhatják felszínre kerülésüket, az egyénnek “esze ágában sincs
változtatnia hozzáállásán.” Mivel az idők folyamán, erős összefonódás
alakult ki a pénz és a hatalom témakörében, az elkövetkezendő időszak,
alkalmas lehet arra is, az ember szembenézzen, milyen a viszonya a
hatalommal. Kezében tartja-e élete irányítását, milyen a viszonya az
apjával, főnökével, a kormánnyal stb., olyan emberekkel, akik a hatalmat
képviselik az életében. Magasabb megértési és rezgésszinten, milyen az
ember kapcsolata a saját Felettes Énjével.
Egyéni/köztudati szinteken, rengeteg elvárás kerülhet felszínre, melyek sok
esetben, nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, következményeik,
csalódások az embernek önmagában, másokban. Ezeket mind-mind lehet,
sőt erősen ajánlott kérni elvitelre gyógyító helyükre, főleg azon oknál
fogva, mert alapvető értékrend és hozzáállás váltás nélkül, a helyzetek
tovább mélyülhetnek.
Annyi szó esik ezen a fórumon is az egyenrangúság, együttműködés
megvalósításának fontosságáról. Minél inkább emelkedik a Föld
rezgésszintje, annál kevésbé fognak tudni működni az alá/fölérendeltségre
és együtt nem működésre épülő történetek is. Így aztán, ha lesz az
elkövetkezendő időszakban úgynevezett "második hullám", ha sem, a
gazdasági következmények hosszútávú kezelése, egyszerűen nem fog tudni
működni, olyan formában, ahogyan azt például a magyar kormány jelenleg
kezeli.
A "társadalom perifériájára" nagyon egyszerű kerülni. Elegendő hozzá pl.
az, ha az egyén elveszíti a munkáját, bepánikol, nem talál új munkát, és
nem tudja fizetni a hiteleit, az egységes tb járulékát stb. Innen nagyon
könnyen "le lehet csúszni" egy olyan tudatállapotba, ahonnan csak
segítséggel lehet talpra állni, olykor azzal sem.
Egy "második hullám" esetében, szinte borítékolható, sok olyan cég
kényszerülne tömeges elbocsátásokra, bezárásokra, akik az elmúlt
hónapokat, úgy-ahogy átvészelték. Mentálisan, lelkileg kezelni egy hasonló
történetet, olykor nagyon nem egyszerű, figyelembevéve a magyar
emberek nagy részének aktuális lelki és mentális állapotát pedig,
halmozottan nem egyszerű.
A félelem, pánik tudatállapotában, józanul nem lehetséges
gondolkodni, hiszen az nem egy józan tudatállapot. Ki fog segíteni a
hasonló helyzetbe kerülő embereknek? Fog-e egyáltalán valaki segíteni
nekik? Nemcsak anyagilag, hanem elsősorban lelkileg és mentálisan.
A magyar kormány továbbra is csak a vállalkozói szférát támogatja
nagyrészt, a "bajba jutott kisembert" nem, az erre hivatott
önkormányzatok költségvetését pedig jelentősen megkurtította.
1-2 hónap múlva, könnyen előfordulhat, több lesz a "bajba jutott
kisember", mint ahogy azt ma valaki is gondolná, amennyiben a kormány
hozzáállása ezekhez az emberekhez nem változik, bizony komoly
következményekre lehet számítani.
Lehetne persze ezt másképpen is csinálni, erőszak helyett, valamifajta
egyenrangúság, együttműködés felé haladva, mely együttműködés
egyáltalán nem arról szól, "ha azt csinálod amit én akarok, akkor
együttműködöm veled".
A gyakorlati segítségeken kívül, szinte "fájóan" hiányzik jelenleg köztudati
szintről, az a fajta gondolkodás és lelkiség, mely arról szól:
"Nincs semmi baj, lazán megoldod a helyzeteket, van, segítséged, minden
rendben van és lesz".
Márpedig ez az irány, akár a kormány hozzáállásában a tömegekhez, akár
az egyes cégeken, családon belül, ez az a hozzáállás, mely előbbre viszi az
egyes embert is önmagához, az elkövetkezendő időszakban.
Pusztán gazdasági szempontból, az elkövetkezendő fél évet nem lehetséges
hatékonyan kezelni, a törvények, rendelkezések, szigorítások ugyanis,
egyre inkább a visszájukra sülnek. Bizalom, egymás igényeinek
figyelembevétele, kreativitás, és az a bizonyos egyenrangúság és
együttműködés, mint irányvonal, annál inkább segít.
írta: Serrano-Correcher Maria-Luisa
2020.06.30.
Kérem Jézust és Merlint, vigyék el gyógyító helyükre, arról a helyről, ahol tartózkodom, mindazokat az ártó, tisztátalan energiákat, lényeket, melyek akár az olvasás, értelmezés alatt, az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet, pártatlanság, őszinteség, érdeklődés, belátás, türelem, szelídség, felelősségvállalás, egészség, derű, elismerés, elégedettség, életöröm, életkedv, figyelem, tisztelet, tudatosság, nyitottság, tisztánlátás, hiánya, csekély, illetve túlzott volta miatt, a Föld energiarendszerébe kerültek, és a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása és az egészségem megőrzése mellett, itt és most, elvihetők gyógyító helyükre. Kérem Jézust és Merlint, a lenyomatok gyógyítására, mind magamnál, mind másoknál, mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása mellett lehetséges. Kérem, elfogadom és engedem magamon keresztül szabadon átáramolni: az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet, pártatlanság energiákat.