Böde István jógaoktató

Az önuralom

 

Mindannyian-már  a fogantatásunk pillanatától számítva- meghatározott

testi-lelki habitussal születtünk...de nem az önuralom képességével. Azt

tanulnunk, gyakorolnunk és fejlesztenünk kell,mint ahogy a koncentráció

képességét is.

Maga az önuralom fogalma, egyfajta ellenőrzést irányítást jelent,melyet

az egyén saját érzelmei, impulzusai és cselekvései felett gyakorol. Az

önkontrollal élő ember uralni tudja ösztönös reakcióit, negatív érzelmeit,

vagy helytelen irányba kísértő motivációit.

Habár a szívünket, vérmérsékletünket nem változtathatjuk meg, és ha

ezt tudomásul vesszük: ez már az önelfogadás életművészete. Ennek

keretében azonban minden embernek van a döntési szabadsága, a

választás hatalma- amellyel ha nem él kellően,akkor ez számtalan

fájdalmas tapasztalattal jár,ez a karmában rejlő pedagógia.

A tudatosság kezdeti szintjén tisztáznunk kell: mi a célunk, mit akarunk

megvalósítani magunkban,vagy életünk külső területein. Ez egyrészt

lehet pl. önismereti kurzuson részvételünk, vagy káros szokásunk

elhagyásával cserébe új, pozitív szokást alakítunk ki az életünkben.

Másrészt a tanulás vagy a sikerekkel járó sport tevékenységünk, a

munkahelyi helytállásunk a cél, akár egészséges /mert vannak

megbetegítő változatai is/ fogyókúrába kezdünk, más esetben

hitéletünket akarjuk rendezni mindennapos Istent kereső

imádságainkkal... Bármilyen fejlődésünket segítő életösvényen

haladunk,az lemondásokkal, áldozattal jár nap, mint nap az önuralmunk

igénybevételével.  Mindeközben /kezdetben észre sem vesszük/ az

önlegyőzéseink során mágikus erők birtokába jutunk.

Csakhogy a még nem látható célba érkezés előtt az emberek jelentős

része elveszíti a haladáshoz szükséges szenvedélyességét,hitehagyottá

válik- ez a próbatétel  legnagyobb csapdája. Hol van már a

vándorutunkon szükséges önuralmunk?  Valahol elveszítettük, mint

ahogy a pénztárcáját elhagyja az ember.

Lehet, mielőtt a ragyogó fénybe érünk, legnagyobb a sötétség az

életünkben. Mindenki önmagához képest mérhető és értékelhető.

Amit az egyik ember könnyedén, "zsigerből" megtesz, komoly

önlegyőzéssel járó erőfeszítés nélkül megtartja nyugalmát, addig egy

másik ember tudatosan össze kell hogy szedje magát, hogy megőrizze

hidegvérét.

Kolerikus, indulatos, forradalmár lelki alkatomat örököltem előző

életemből. Ezért ha hasonlóval találkozom / ekkor szembesülök

magammal/ a rám fröccsenő dühöngést, vállon veregető lekezelő sértő

szavakat megőrzött nyugalommal fogadom többnyire. A "szállj szembe,

harcolj- vagy menekülj" pszichológiai törvénynek van egy köztese, ha a

középúton maradok: nem reagálok. Figyelemmel fordulok szembe a

támadómmal, szemkontaktusban maradok vele, nem hátrálok meg/

érdekes ez a kutyákkal szemben is beválik/. Aztán kilépek az adott

helyzetből /mondjuk a ringből/ és odébb állok.

Emlékszem fiatalabb koromban olyan mentális gyakorlatokat végeztem

türelem fejlesztésem céljából, melyeket a mágia tudományából tanultam.

Nevetségesnek tűnik,nekem beváltak a nem-szeretem tevékenységek.

Például több maréknyi babot, lencsét-borsót összeöntöttem, és fél-egy

óra alatt szétválogattam,egy összegabalyodott spárga gombolyagot

kibogoztam, szándékosan kerestem olyan embereket, akik

viselkedésükkel vagy verbálisan az idegeimre mennek,hogy

találkozásaink során megtanuljam kezelni őket. Már nem keresem az

ilyen helyzeteket, mert akaratlanul is felbukkannak az életemben.  Ma

már tudom: nem őket kell kezelni tudnom, hanem magamat. Ha rendben

tartom a belső világomat, a külvilág hozzám viszonyulva harmonizálódik

a számomra. Azért ne legyünk önteltek, hogy nekünk az önuralom

gyakorlása nem komoly feladat.

Popper Péter idézi egy könyvében /Az önmagába térő ösvény/ egy

kétméteres szerzetes tanár barátjának vallomását:

"1945-ben mikor épp hogy megindultak a villamosok, hatalmas tömeg

dulakodott...azt mondja nekem nagy termetű,kissé beszeszelt

fiatalember:

-           Mit akarsz itt te csuhás?

-           Fel akarok szállni fiam.

-           Ne vedd el a dolgozóktól a helyet, halálmadár!

De azért csak felszálltam, egyfolytában gyalázott, úgy behergelte

magát,hogy lekevert nekem egy nagy pofont. Azt mondtam: 

Meg vagyon írva: aki megüti a jobb orcádat, tartsd neki oda a balt is... A

fickó nem volt szívbajos, lehúzta nekem a másodikat is. 

Erre fejembe szállt a vér, és elbődültem:

Eddig a Krisztus, most jön dr. Szentember Szilárd! - és úgy megvertem,

hogy azóta is szégyellem."

Ha szabad tanácsolnom a kedves olvasónak, hogy olyan emberekkel

tartsuk a kapcsolatot, keressük velük a barátságot,akik kedvelik,szeretik

önt.   Az ilyen emberek pozitívan fogják befolyásolni, erőt adnak, és

olyan konstruktív hajlamokat ébresztgetnek önben, melyek még

szunnyadoznak. Minden más esemény, feladat,és emberek az

önuralmunk gyakorlásának színterei,lehetőségei-hogy ez által többek

lehessünk ma, mint voltunk tegnap.

                              

Baráti kéznyujtással: Böde István jógaoktató

...................................................................................................................

 

TündérAnya RaSu spirituális tanító író, költő

Önuralom

 

...nno, ez az, amire antiszociális hozzáállással képtelen az ember.

Uralkodom önmagamon, habár ettől függetlenül bizonyos szenvedélyek

még mindig uralnak minket, ahelyett, hogy mi uralnánk őket, és bizony,

ide tartozik a politikai gyűlölködéstől - amely családi, baráti

megosztottságokhoz, szakításokhoz vezetnek- kezdve, a dohányzáson

keresztül a gyilkos indulatokig, amellyel ma már tele van a világháló.

Ha én uralkodni tudok önmagamon, akkor uralni tudlak téged is - ne

hökkenj meg, hiszen ez az alapja minden önvédelmi küzdősportnak.

 …dühből még problémát soha nem oldottak meg... 

...a meditálók, a harcművészetek gyakorlói, a sikeres üzletemberek, az

emberekkel foglalkozók - és mi mindannyian tudjuk, hogy a düh ugyebár

rossz tanácsadó... 

Amikor dühösek vagyunk, akkor a düh alkotta vörös köd elfelhőzi a

tisztánlátásunkat, és ebből az állapotból döntést hozva bizony a

sikertelenségünket írjuk alá... 

Dühből káromkodunk, mondunk ocsmányságokat, visszahallgatva bele is

pirulunk, -tessék kipróbálni-, mert bizony:

...a düh HANGOS... 

...a Szeretet HALK... 

Mindig... igaz ez mindkettőre... 

Nem tudod azt üvöltve simogatni, akit szeretsz... csak ütni... 

A Szeretés mindig halk... lágy, puha, óvón áldó... 

...és TE ébreszted föl mások irányából... 

A düh viszont mindig valamilyen emóció elnyomásából fakadó

indulatkitörés... 

...és ha túl sokat vagy dühös, akkor gondolkodj el azon, hogy hol, ki

által, miben vagy elnyomva... és cselekedj... változtass... 

Kívánok Neked csillagom, Ki most olvasod e sorokat; halk szeretést....és:

 

Önuralom az, ha meg tudod állni;

*hogy a Tiéd legyen az utolsó szó...

*hogy ne sértődj meg, ezzel vonulva ki a problémából,és oldja meg a

másik,ahogy akarja...

*hogy este bármiért is van harag a szívedben, nem viszed magaddal;

megbékélsz...

*hogy nem fojtod meg a főnöködet, pedig nagyon szeretnéd...

*hogy nem ütöd arcul a gyermekedet, pedig kutyául megérdemelné...

*hogy nem üvöltesz azzal, aki üvölt veled...

*hogy nem vitázol azzal, aki tulajdonképp nem is vitapartner a

részedre...

*hogy nem rivalizálsz, hanem elgondolkodsz; mit tegyek én ezért az

eredményért...

*hogy ütésre lendülő kezed megáll... és simogatássá szelídül a

mozdulat...

*hogy a pletykát meg sem hallgatod, hiszen az három embert bánt meg:

aki mondja,akiről mondják,aki meghallgatja...

*hogy ne rohanj olyan szekér után, amelyik semmi szín alatt nem venne

fel...

...és akkor aránylag egészen normális napjaid lehetnek...

 

Álljon itt Neked szentem egy bőség meditáció, aminek a

vizualizálásához, bizony-bizony; önuralomra is szükséged van, hogy ne

hagyd elkalandozni a gondolataidat;  megtanulsz közben fókuszálni.

 

BŐSÉG-MEDITÁCIÓ

...képzeld el, hogy van egy szobád... telis-tele csőpostával... ott ülsz egy

asztalnál, a csőposták végei oda érnek... nézd meg őket... MIND LE VAN

ZÁRVA... egyetlen egyet hagytál nyitva, amin a fizetésed, a nyugdíjad,

valamilyen pici apanázsod érkezik... 

...és van egy csomó csőpostád... nyisd ki a legközelebbit... aztán még

egyet... és még egyet... és még egyet... és TUDD, hogy a küldemény

megérkezik... ha legközelebb bemégy a szobádba, ott lesznek a 

küldemények... amik Életedben mint lehetőségek, segítségek,

személyek, pénzösszegek nyilvánulnak meg... de csak akkor, ha a

Tudatodban ott van a bizonyosság, hogy ez így történik...

Használd önmagad és mások javára a fentieket szentem.

Tudod, mindannyian elérkezünk önnön leg lényegünkhöz előbb-utóbb,

és akkor már valahogy az önuralom föl sem merül, hiszen olyan

természetes, mint a léleKzés. 

 

TündérAnya RaSu

...................................................................................................................

 

Domján Mónka pszichológus, önismereti tréner

Régi minták kontrollja

 

Hadd kezdjem egy kis „szakmaival”: a freudi pszichoanalitikus elmélet

szerint van egy ösztönénünk, amely az örömelv szerint működik, tehát

feltámadó ösztönkésztetéseinket szeretné azonnal, és lehetőleg

maradéktalanul kielégíteni. Ez a személyiségrész veleszületett, a

csecsemő viselkedését kezdetben „ő” irányítja. Mivel kiderül, hogy az

azonnali szükségletkielégítés egyre gyakrabban ütközik akadályokba, a

környezet nem mindig adja meg (s főleg nem azonnal), amit a csecsemő,

később kisgyermek szeretne, létrejön egy alkalmazkodó-szerv a

személyiségben, amely nem más, mint az ego. Az ego felel tehát a

szükségletkielégítés reális módjának megtalálásáért. De itt még mindig

nincs vége a fejlődésnek: a szülői (később társadalmi) tiltások,

elvárások rendszere is fokozatosan beépül ám a személyiségünkbe –

ezek tárolóhelyét Freud szuperegónak nevezte el. Egyszerűen szólva

hívhatjuk őt lelkiismeretnek, erkölcsi érzéknek, értékrendnek is.

 

A fentiekből következően az önkontroll – azaz az ösztönkésztetéseink

automatikus kielégítését gátló, szabályozó képességünk egyrészt az

egónknak, másrészt a szuperegónknak köszönhető. Számomra

fontosabb azonban, hogy mit kezdünk ezekkel a gyerekkorunkban

jórészt öntudatlanul beépített, átvett szabályokkal, alkalmazkodási

stratégiákkal?

Hiszen felnőttként már nem a szüleinktől függ, hogy megkapjuk-e, amit

szeretnénk. Sokkal nagyobb ráhatásunk van környezetünk alakítására,

és számtalan döntési lehetőség áll előttünk atekintetben, hogyan

reagálunk környezetünk jelenbeli szereplőire: párunkra, főnökünkre,

kollégánkra, gyermekünkre. Ha egyszerűen behelyettesítjük őket

szüleink helyére, és korai módszereinket alkalmazzuk rajtuk, ráadásul

továbbra is szüleink értékrendje szerint élünk, fokozatosan egyre

távolabb kerülünk saját jelenidejű valóságunktól és nem használjuk ki a

rendelkezésünkre álló lehetőségeket sem.

 

Ezért úgy gondolom, hogy az önuralom igazán fejlett formája az, amikor

képesek vagyunk felülvizsgálni automatikus reakcióinkat egy-egy

helyzetben, és azt a reakciót választjuk, amelyik itt és most leginkább

megfelel a saját valóságunknak, és a lehető legnagyobb kiteljesedést

teszi lehetővé. Félreértés ne essék: nem az ösztönén uralmának

visszaállítására biztatlak! Igenis fontos a reális korlátok és mások

érdekeinek figyelembevétele, de ugyanilyen fontos saját igényeink

felvállalása és az összeegyeztetés tudatos végiggondolása. Egy olyan

ember esetében, aki családjában annak idején az alárendelődésért és

vágyainak háttérbe szorításáért kapott elismerést (vagy ilyenkor

legalább nem kapott büntetést), felnőttként az jelenti az önuralom

gyakorlását, ha egy konfliktushelyzetben kiáll a maga igazáért, nem rejti

véka alá, ha sérti őt a másik viselkedése, és nyíltan kifejezi, kéri, amit

szeretne. Tehát az ő esetében nem az „iszonyú dühös voltam rá, de

uralkodtam magamon, és nem mondtam el, mit gondolok róla valójában”

típusú reakcióért jár vállveregetés, hanem azért, ha a visszautasítástól,

konfrontációtól való félelme ellenére is kifejezi nemtetszését, egyet nem

értését.

Természetesen nem várható, hogy környezetünk minden esetben

azonnal elfogadja és támogassa igényeink kielégítését, de nem is ez a

cél. Hanem annak a módnak a fokozatos megtalálása, ahogy a

számunkra fontos dolgokat - például harmonikus párkapcsolat, család,

megélhetést biztosító értelmes munka, feltöltődést jelentő szabadidős

tevékenységek – életünk részévé tudjuk tenni. S ehhez bizony gyakran

uralkodnunk kell saját berögzült, már idejétmúlt érzelmi szokásainkon, s

érdemes új reakciómódokat, viselkedésmintákat elsajátítanunk.

Domján Mónika

...................................................................................................................

 

Somogyi Péter hagyományőrző, lélekszerelő 

Ön-Uralom

 

Nem bonyolult kifejezés.

Rövid és velős mondanivalóval. Amikor uralkodunk, önmagunkon! Van

ilyen? Kellene, hogy legyen.

 

Vajon mi kell ahhoz, hogy képesek legyünk uralkodni magunkon? Ha

uralkodunk magunkon, akkor azt tesszük, hogy megfigyeljük, mit

gondolunk, mit tennénk és amikor ezt felismertük, az általunk helyesnek

vélt irányba indulunk. Arra megyünk, akár olyan áron is, hogy

kontrolláljuk az érzéseinket, a gondolatinkat és akár a cselekedeteinket

is.

 

Ez nagyon hasonlít egyébként a tudatos létezéshez. Ugyanis megállunk,

megvizsgáljuk, éppen hol tartunk, mi történik velünk és döntést hozunk

a következő lépésünket illetően, attól függetlenül, hogy ez gondolat,

érzés, vagy tett. Mégis mi lehet a különbség?

 

Akkor amikor az önuralmat gyakoroljuk, akkor ugyan tudatosan,

megfigyelve jelenlegi helyzetünket hozzuk meg a döntést, de van ami

mégsem történik meg. Ilyenkor sokszor a döntésünk alapja egy szokás,

egy elvárás, vélt „helyes” megoldás. Ez pedig abban különbözik a

tudatosságtól, hogy ott nem csak uralkodunk azon amit tenni fogunk,

hanem a helyzet megvizsgálásával azt is felismerjük, hogy mi az a

döntés, tett, érzet, amelyik belső Isteni énünk inspirációja szerint a

legjobb nekünk és azt tesszük.

 

Megállapíthatjuk, hogy tudatos élet, önuralom nélkül elképzelhetetlen,

hiszen nem engedhetjük, hogy minden ránk rakódó, szokás, hiedelem,

hozott elvárás által elragadtatva döntsünk, lépjünk tovább.  Hiszen

akkor nem valósul meg a tudatosság. De amellett, hogy uralkodunk

magunkon, meg kell engednünk magunknak, hogy felismerjük a zajló

folyamatokat is és ne csak rutinból válaszoljunk az élet kihívásaira. Nem

elég, ha a helyzetet mérjük fel, hanem a folyamatokat, a kiváltó okokat

is fel kell ismerni, tudatosítani, majd ezek után uralkodva magunkon, „jó”

döntést hozva, lépni.

 

Természetesen az önuralomra, a tudatossá válás során, eleinte sokkal

nagyobb szükség van, hiszen amikor már lételmünkké válik ez a

viselkedés, akkor már nem önuralomnak, hanem szinte „rutinnak” éljük

meg a folyamatot.

 

Sokan gondolhatják, hogy az önuralomhoz vezető út igen rögös, nehéz.

Nos, nem könnyű, de lépésenként is el lehet érni azt, hogy erényünkké

váljon. Aki rendszeresen sportol, ismeri az önmagunk legyőzésének

élményét, ahol az önuralom kezdődik. Nagyon ajánlom a böjtöt is, amely

véghezvitele, szintén egy győzelem magunk felett és elindít minket az

önuralom megszerzésének az útján. Annál is inkább aktuális ez most,

mert a magyar hagyományban a húsvéti nagyböjt mellett van a

karácsony előtti „kis” böjt. Ez a hagyomány szerint az advent, a

várakozás része. Igaz, eredetileg nem Szent András ünnepétől, hanem

Szent Márton (november 11.) ünnepétől kezdődött. Ilyenkor szerda,

péntek és szombat volt böjtös.

Ezt a böjtöt törte a szombati disznótor, amikor az ember az általa nevelt

disznóval együtt a rosszabbik énjét is „levágta”.

 

Mindenkit arra bíztatok, hogy induljon el az önuralom megszerzésének

az útján, amely belépő a tudatos élethez, kezdje, akár spottal, akár

böjettel, vagy más lemondással!

 

Somogyi Péter 

 

Oldal: 2013 novemberi írások Önuralom témában
Ezo Hírnök - © 2008 - 2024 - ezohirnok.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat