Ezo Hírnök

www.ezohirnok.hupont.hu

 

 

 

anubis.jpg

 

Az elkövetkezendő időszak tendenciáiról 2020.11.05.

 

Kérem Anubisz, a Felettes Énem, a Föld, Imhotep, Jézus, Mária Magdolna, Máriaanya, Mihály arkangyal védelmét a teljes energiarendszeremre, beleértve a fizikai testemet, a helyre, ahol tartózkodom, az olvasás, értelmezés teljes ideje alatt, mely áthatolhatatlan, minden tisztátalan, ártó energia, tisztátalan, ártó lény számára. Kérem Jézust és Merlint, vigyék el gyógyító helyére, arról a helyről, ahol tartózkodom, mindazt a tisztátalan szándékú, szélsőséges, manipulativ, ártó energiát, tisztátalan, ártó lényt, mely a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása, és az egészségem megőrzése mellett elvihető gyógyító helyükre. Kérem Jézust és Merlint, a lenyomatok gyógyítására mind magamnál, mind másoknál, mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása mellett lehetséges.  Kérem, elfogadom, engedem magamon keresztül átáramolni: az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet, pártatlanság energiákat.

 

A magyar emberek többségét, köztudati szinten, jelenleg az foglalkoztatja,

meddig tart a járvány, mikor lesz vakcina, leállítja-e a magyar kormány a

"gazdaságot", ha igen, annak mik lesznek a következményei stb. A

magyarországi járvány statisztika adatainak ismeretében, igen jelentős

aggodalmak, félelmek, bizonytalanságok vannak jelen köztudati szinten,

jelenleg igen nagy az esélye annak, néhány héten belül, sor kerül egy

tavaszi időszakhoz hasonló, "nagyobb korlátozásra". Nincs pontos

információm arról, mekkora napi esetszám esetében fog bekövetkezni a

"lezárás", nekem a napi 6000-8000 megbetegedés jön "számilag", de lehet,

hogy tévedek (2020.11.06.-án írtam az anyaghoz ezt a mondatot). 

Mindeközben, közelednek a karácsonyi ünnepek, a decemberi ünnepi

készülődés, mely lelkileg, járvány nélkül is "nehezen kezelhető" időszak

egyesek számára. Tavaly óta, csak nőttek a feladatok, aki tavaly sem

tanult tettei következményeiből, annak valószínűleg idén sem lesz

könnyebb dolga.

Ami ismert, idén elmaradnak a tömegeket "vonzó" rendezvények, vásárok,

fesztiválok. A bevásárlóközpontok ünnepek előtti "nyüzsgése", valószínűleg

szabályozva lesz, elmaradnak a nagyobb céges bulik, mikulás ünnepségek,

nagy eséllyel a szilveszteri mulatságok is. Mivel az ünnepek alatt, többen

részesítik előnyben a wellness szállók adta lehetőségeket, nagyon úgy

tűnik, idén másfajta megoldásokat érdemes az embereknek választaniuk,

ahogyan az is valószínű, többen nem fogják tudni "családi körben"

megünnepelni a karácsonyt, nem jutnak el a szentmisékre, vagy csak

maszkban, betartva a 1,5 méteres távolságot. Sokan szembesülhetnek

azzal, idén nem kapnak bónuszt, vagy nem akkorát, amekkorára

számítottak.

Az év végi időszak, sokak számára összegzéssel és lezárással ér véget, mit

sikerült felismerniük, elérniük, megtanulniuk, elengedniük az aktuális évben

stb., új tervek, célok felvázolásával zárul az év, melyeket az ember meg

szeretne valósítani, el szeretne érni a következő évben. Idén, többen úgy

érzékelhetik, lezárás nélkül, egyfajta "felemás" tudatállapotban mennek át

az új évbe. A "nem tudok tervezni, nem tudom mi lesz, minden olyan

zavaros" programok, nagyobb számban fordulhatnak elő köztudati szinten.

Eme "felemás" tudatállapot mögött, több helyen az a program állhat, mely

szerint "minden jobbra fordul, ha meglesz a vakcina".

A Föld rezgésszintje emelkedik, egyre inkább bomlanak fel a harmadik

dimenziós, hatalom és hála hitrendszere szerinti működések, nem bölcs

dolog a vakcina meglététől függővé tenni az ember életének minőségét.

Most éppen a járvány "borzolja a kedélyeket", később más fogja, ilyen

formában mindig lesz valami, amitől függ az egyén boldogsága, az "itt és

most boldog vagyok" tudatállapota helyett, folyamatosan elódázódik a cél.

Bizonyos nézőpontból, a járvány amúgysem az oka, annál inkább okozata,

az "emberiség" aktuális megértési és rezgésszintjének. Magasabb

megértési és rezgésszintről nézve a dolgokat, a klímaváltozás, valójában a

Föld rezgésszintjének emelkedése, a járvány pedig, a tisztulási folyamatok

során, a tudattalanokból előkerülő, alacsony rezgésű asztrál és mentál

programok, fizikai szinten is megnyilvánuló formája.

Jelenleg, egyszerre van jelen a Földön a hatalom/hála, és a feltétel nélküli

szeretet és elfogadás hitrendszere is, megértési és rezgésszint kérdése, ki,

mit lát a világ aktuális eseményeiben. Egészen mást jelent, ha valaki

"tagadja" a járvány létezését, és egészen mást, ha elfogadja annak létét,

megtesz minden tőle telhetőt megelőzés "terén", nem foglalkozik ezzel a

témával napi szinten, "ha kell, ha sem", hanem legjobb tudása szerint teszi

a dolgát, éli életét. Egyelőre, a Föld nem rezeg 5.-ik dimenziós szinten, s

ember sem él, szabad szemmel is látható sűrű fizikai testben, aki napi 24-

ben Felettes Énje szintjén működik. Járvány tehát, egyelőre van a Föld

jelenlegi rezgésszintjén, az 5d-ben pedig nem lesz.

Hitrendszert váltani, csak tudatosan lehet, a tudatosság pedig befelé

figyelést, az egyén testi, leki, szellemi folyamatainak átlátását igényli.

Befelé figyelés hiányában, az ember nem fogja tudni feltétel nélkül szeretni

és elfogadni sem önmagát, sem más embereket.

A Föld rezgésszintje emelkedik, minden egyes ember eldöntheti, megtanul

eme emelkedő rezgésszinttel együttműködni, megtanul befelé figyelni,

uralni testi, lelki, szellemi folyamatait, vagy továbbra is más emberek

életenergiájából táplálkozva, függőségben, alá/fölérendeltségben éli életét,

miközben éppen eme működések bomlanak fel lépésről-lépésre. Van, aki

tisztában van a Földön zajló energetikai folyamatokkal, önállóan és szabad

akaratából teszi meg azokat a lépéseket, melyek segítségével megértési és

rezgésszintje nő, fényteste erősödik, van akinek nem megy a befelé

figyelés, így aztán nincs is tudatában annak, mi zajlik benne, körülötte. Az

ily módon működő egyént, a külső körülmények, a "külső korlátok" fogják

szembesíteni az "irányváltás" fontosságával. Manapság szembetűnő a

"külső korlátok, korlátozások meglétének" jelensége, vagyis sok embernek

van szüksége kívülről jövő "korlátozásokra" ahhoz, hogy befelé figyelést

tanuljanak. A "korlátokat", az egyén megélheti bűntetésként, vagy

lehetőségként is a befelé figyelésre.

Van, aki Szenteste, egy gyertya előtt ülve, békében, nyugalomban,

örömben éli meg az egyedüllétben lévő lehetőségeket, szeretettel gondolva

szeretteire, tudva, a fizikai távolság "ellenére is átmegy" a szeretet, s van,

akit az állandó jövés-menés, s az őt körülvevő emberek sokasága sem

zökkenti ki a magány tudatállapotából.

Ami segíthet az elkövetkezendő időszakban. Rengeteg alacsony minőségű

érzés, gondolat kering most köztudati szinten, melyek jelentős része,

egyéni szinteken, nincs tudatosítva. Az úgynevezett "pozitív gondolkodás",

mely szerint "hamarosan minden rendben lesz, kijön a vakcina és minden

visszaáll a helyére, csak egy kicsit kell kibírni stb.", önmagában, nem sokat

ér. Amennyiben az ember nem tudatosítja a mögöttes tartalmat, azt, hogy

a tudattalanban félelmek, aggódások, kilátástalanságok stb. vannak, s

csupán "lelki szintentartás" céljából alkalmazza a megerősítéseket, attól

tartva, azok hiányában nem lesz ereje folytatni tevékenységeit, könnyen

csalódhat. A működés mögött, hasonló esetekben, önerőszak áll, a valódi

érzések, gondolatok elfojtása, ragaszkodás ahhoz a "forgatókönyvhöz",

melyet az egyén meg akar valósítani az életében. A Föld emelkedő

rezgésszintjén, ezek a történetek könnyen a visszájukra fordulhatnak, olyan

helyzeteket eredményezhetnek, melyekben az egyén "kénytelen"

szembenézni fájdalmaival.

A rugalmasság, a helyzetek spontán megközelítése és a kreativitás, igen

sokat tud segíteni, amennyiben az egyén értékrendje és céljai,

összhangban vannak a Földön zajló energetikai folyamatokkal. A közös

együttlétekhez való ragaszkodás helyett, célszerű az egyén értékrendjének

első helyére az egészséget tenni és azt, hogy örömben, békében,

nyugalomban töltse az ünnepeket, már ha valóban fontosak számára eme

értékek. Milyen formában fog ez megvalósulni, azt a Felettes Én jobban

tudja.

"Asztrológiai körökben", manapság több olyan információ hallható, melyek

szerint "nagyon nehéz lesz fényszögileg" a december végi időszak, a

következő év eleje.

Mivel a Föld rezgésszintje folyamatában emelkedik, folyamatában bomlanak

fel a harmadik dimenziós működések, nyilván azok számára, akik egyre

inkább ellenállnak a változásoknak, nem lesz könnyebb dolguk sem az év

végén, sem később.

Annak az embernek, aki minden évben alig várja, hogy süssön-főzzön a

családjának karácsonyra, ragaszkodása van eme tevékenységhez, amikor

hírtelen kiderül, a család nem tud összegyűlni, valószínűleg nem lesz

könnyű dolga elengednie ragaszkodásait. Aki megszokta, hogy év végén,

hatalmas bónusz összegekkel távozik a munkahelyéről, s ragaszkodik eme

bónuszokhoz, valószínűleg nem lesz könnyű dolga elengednie a

ragaszkodásait, amikor kiderül, idén nem kap bónuszt. Aki megszokta,

hogy jó előre tudja, mi fog történni vele két hónap múlva, aprólékos

terveket, kimutatásokat készít, az az ember könnyen szembesülhet azzal,

fogalma sincsen, mi lesz vele az elkövetkezendő évben. Kinél-hol vannak

még ragaszkodások, idejétmúlt programok, ellenállások, bizony könnyen

felszínre kerülhetnek az ünnepek tájékán, egy energetikailag amúgy is

felfokozottabb időszakban, fokozottabb mértékben.

Befelé figyelés, az előjövő, alacsony rezgésű programok elvitelének kérése

nélkül gyógyító helyükre, ezek a programok, mind a köztudatba áramolnak,

mivel idén kiemelten sok az elvitelre nem kért, alacsony rezgésű program,

valószínűleg a köztudat sem lesz "túl jó" állapotban karácsonykor. A

köztudatról való lecsatlakozások, így aztán azok számára is kisebb-nagyobb

nehézségeket okozhatnak, akik napi szinten foglalkoznak önismerettel,

lehet tanulni, gyakorolni, a szeretet magasabb minőségére csatlakozni.

Lehet, hogy a köztudat nem lesz "túl jó" állapotban az ünnepek alatt,

ugyanakkor energetikailag felfokozott időszak lévén, sok az energetikai

segítség is ahhoz, hogy az ember, a béke, nyugalom, öröm, elfogadás stb.

energiák magasabb minőségeire tudjon csatlakozni.

A "mikor lesz vakcina" programja helyett, lehet pl. azzal foglalkozni, miért

érdekli ez az embert, miért várja a csodát, miért fél, miért mondja azt,

hogy nem fél, s egyáltalán, hogyan is szeretné "szíve mélyén" élni az életét

a továbbiakban.

Elnézve a lassan egy éve tartó "maszk mizériát", valószínűsíthető, a

vakcina kapcsán is rengeteg gondolat, érzés fog előkerülni a

tudattalanokból, amikor valamelyik kormány, központi szerv kihírdeti,

"megvan az ellenszer". Idő, mire letisztulnak történetek, mire kiderül,

valóban hatásos-e egy-egy szer, nem lesz azonnali megoldás az aktuális

helyzetre. Mai hír, "jön az orosz vakcina". Vajon hányan oltatják be

magukat teljes bizalommal e szerrel "önként és dalolva"? Szóval,

valószínűleg "nem fogunk unatkozni az elkövetkezendő időszakban".

Elnézve az aktuális geopolitikai eseményeket, az USA-ban nagyon úgy néz

ki, választási csalás történt Biden részéről, amennyiben ő nyer, a

történetnek komoly következményei lesznek. Nem is olyan régen,

Belorussziában is hasonló történt, a következményeket még mindig

"nyögik" az érintettek. Oroszországban szinte mindennaposak a kormány

elleni tüntetések, s ez még csak a kezdet. Az egész világon recsegnek-

ropognak a hatalom és hála hitrendszere szerinti működések, a "járvány

súlya alatt".

Aki még nem kezdte el, annak célszerű már most elkezdenie folyamatában

tanulni az aktuális eseményekből, elsősorban saját élete aktuális

eseményeiből, mert egyre több dolog "lesz egyszerre terítéken", aki pedig

"egy dolgot is nehezen bír el, hogyan akar megbírkózni a sokasággal"? 

A dolgok előbb-utóbb letisztulnak, "helyükre kerülnek", s az "emberiség"

ismételten közelebb kerül a feltétel nélküli szeretet és elfogadás

hitrendszere szerinti működéshez. Akkor is, "sőt és pláne", ha ennek olykor,

éppen a fordítottja látszik megvalósulni.



írta: Serrano-Correcher Maria-Luisa

2020.11.05.


Kérem Jézust és Merlint, vigyék el gyógyító helyükre, arról a helyről, ahol tartózkodom, mindazokat az ártó, tisztátalan energiákat, lényeket, melyek akár az olvasás, értelmezés alatt, az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet, pártatlanság, őszinteség, érdeklődés, belátás, türelem, szelídség, felelősségvállalás, egészség, derű, elismerés, elégedettség, életöröm, életkedv, figyelem, tisztelet, tudatosság, nyitottság, tisztánlátás, hiánya, csekély, illetve túlzott volta miatt, a Föld energiarendszerébe kerültek, és a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása és az egészségem megőrzése mellett, itt és most, elvihetők gyógyító helyükre. Kérem Jézust és Merlint, a lenyomatok gyógyítására, mind magamnál, mind másoknál, mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása mellett lehetséges. Kérem, elfogadom és engedem magamon keresztül szabadon átáramolni: az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet, pártatlanság energiákat.

 anubis_saci.jpg

 
 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 245
Tegnapi: 525
Heti: 1 161
Havi: 3 140
Össz.: 976 514

Látogatottság növelés
Oldal: Az elkövetkezendő időszak tendenciáiról 2020.11.05.
Ezo Hírnök - © 2008 - 2024 - ezohirnok.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »