Ezo Hírnök

www.ezohirnok.hupont.hu

 

 

saci_lotusz3.jpg

 

Kérem Anubisz, Jézus, a Felettes Énem, és a Föld védelmét a teljes

energiarendszeremre, beleértve a fizikai testemet is, és a helyre, ahol

tartózkodom, az írás, olvasás, értelmezés teljes ideje alatt, mely

áthatolhatatlan, minden tisztátalan szándékú, manipulativ, tisztátalan, ártó

energia, tisztátalan, ártó lény számára. Kérem Jézust és Merlint, vigye el

gyógyító helyére, arról a helyről, ahol tartózkodom, minden tisztátalan

szándékú, manipulativ, ártó energiát, tisztátalan, ártó lényt, mely a szabad

akarat törvényének tiszteletben tartása és az egészségem megőrzése mellett

elvihető gyógyító helyükre. Kérem Jézust és Merlint a lenyomatok

gyógyítására mind magamnál, mind másoknál, mindazoknál, akiknél ez a

szabad akarat törvényének tiszteletben tartása mellett lehetséges.                                                                                          

 

Az ügyeletes felelős: a Sors.

 

Ismereteim és mai megértési szintem szerint, minden Lénynek joga a maga

által választott utat járni, bármi is az. Minden Lénynek joga van választani,

szabad akarat lévén, ismereteim szerint, nem lévén előre elrendelt, kötelező

út. A választás mennyire tudatos vagy tudattalan, az egy másik kérdés. A

determináció létezik egy bizonyos rezgésszinten, bizonyos körülmények

között, bizonyos elképzelések közepette, de alapjaiban ez is változó. Még ha

nem is látványos a változás, vagy nem azt az eredményt „adja”, amit az

ebben a hitben élők várnak, valamiért, valamilyen ok miatt ragaszkodnak az

elrendeltséghez, tehetik, hiszen van szabad akaratuk. Az eleve

elrendeltségben hinni, és csak ebben hinni, lehetséges, ez is rendben van, ez

is egy megértési szint, ezt is „szabad”, ez sem tilos, lehet az ily módon

működést, választani, ez is az egyén szabad választása. Mennyire tudatos ez

a döntés, és milyen eredménye, következménye lesz az egyén éltére, az egy

másik kérdés. Több féle megoldása van minden helyzetnek, több

szempontból vizsgálva egy kérdést, más válaszokat kapunk. Bizonyos

természeti törvények, az adott rezgés-, megértési szinten élők számára,

igazak és működnek is, más kérdés, hogy azért-e, mert ebben hisznek, vagy,

mert azon a szinten ez a működés van. Figyelmen kívül hagyni, az ok,

okozat törvényét, szintén elcsúszáshoz vezet. Küldetéstudatba,

kiválasztottságba „kapaszkodni”, bizonyos szempontból kényelmes, hiszen az

egyénnek, ebben az elképzelésben nincs választása. Hivatkozni lehet rá,

hogy, ezt várják tőle, ez a karmája, a szó eredeti jelentését figyelmen kívül

hagyva, ezt az Ég küldte, vagy mérte rá, ezt kell, kellett tennie,

ezt mérte rá, a sors, az Isten, és így a felelősség máris másé, a sorsé, a

szomszédé, Istené, a választóké, stb. Elrendelt valaki, valamit, ki az, aki

elrendelte? Az eleve elrendeltség szemben áll a szabad akarat törvényével, és

az önrendelkezési joggal. Ezen jogok, elidegeníthetetlen alapjogok,

nemcsak a Földön, nemcsak egy dimenzión belül, nemcsak egy Létforma

számára. Ezek a jogok vannak, nem kell őket megszavazni, igaz, lehet úgy

tenni, mintha ez nem így lenne, ez viszont kevés bölcsességre vall. Ezek az

alapjogok sérülnek nap, mint nap, amikor erőszakhoz, befolyásoláshoz,

manipulációhoz folyamodik valaki, akár fizikai, asztrál, akár mentál szinten,

esetenként tudatosan alkalmaz mágikus praxist is, céljai elérése érdekében,

visszaélve tudással, hatalommal, végig nem gondolva önmagára nézve,

tettei következményeit. Ki, mikor ismeri fel, látja be, hogy tévedett, ez

egyéni és egyedül az egyénen múlik. A Mindent Átható Szeretet, hívhatjuk

bárhogy, a Felettes Ének, az ÉgiFöldi Segítők, és a Föld sem avatkozik bele,

és nem sürgetik az egyént, hogy döntsön már másképp, mint eddig, hiszen,

ezáltal a szabad akarat törvényét és az önrendelkezéshez való jogot

sértenék. Így, kérni, bizony nekünk szükséges a segítséget, akár a döntések

meghozatalához is, hogy a segítség nem mindig úgy érkezik, olyan

formában, ahogy szeretnénk, igen, van ilyen. Előfordul, hogy,

ilyenkor nem ismerjük fel az „álruhás” lehetőséget, szidjuk a segítőinket, a

mindenséget, annak urát, sok mindent és mindenkit, elcsüggedünk,

vádolunk, csak azt nem gondoljuk végig, hogy nekünk, mi a szerepünk a

történtekben. A hatalom és hála hitrendszerén belül, a mindenségnek is ura,

parancsolója van. A megértési szintek változóak, így fordul elő, hogy

esetenként, azt a kérdést is felteszik, hogy miért hagyja ezt vagy azt, a

Mindenható, végig nem gondolva, hogy akkor mi a helyzet a szabad akarattal

és az önrendelkezési alapelvekkel, jogokkal. A Mindent Átható Szeretet,

nevezzük bármilyen néven, nem avatkozik bele senki akaratába, döntésébe,

bármi légyen is az. A megoldás, az elfogadás, tiszta szándék energia

magasabb minőségeinek, és a feltétel nélküli szeretet energia „használata”, a

hitrendszer váltás, mely váltás mellett bárki, bármikor dönthet. Felelősséget

vállalva az élete alakulásáért, bárki visszaveheti a hatalmát, az irányítást a

saját élete, ha úgy tetszik, saját sorsa felett.                                                            

2015-07-02.                                                                       Gaál Sarolta.

 

Kérem Jézust és Merlint, vigyék el gyógyító helyükre, arról a helyről, ahol

tartózkodom, mindazokat a tisztátalan, ártó, akár jószándékból, befolyásoló-,

manipulativ szándékú, ártó, tisztátalan energiákat, lényeket, melyek az

olvasás, értelmezés, tudatos vagy tudattalan, hatalmi harc, játszma,

befolyás, manipuláció, hatalommal való visszaélés, azaz, az elfogadás, tiszta

szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség,

nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés,

jóság, bölcsesség, szeretet, pártatlanság csekély mértéke, esetleg hiánya

révén kerültek a Föld energiarendszerébe, és a szabad akarat törvényének

tiszteletben tartása és az egészségem megőrzése mellett, elvihetők gyógyító

helyükre. Kérem Jézust és Merlint a lenyomatok gyógyítására, mind

magamnál, mind másoknál, mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat

törvényének tiszteletben tartása mellett lehetséges. Kérem, elfogadom és

engedem magamon keresztül szabadon átáramolni a Föld középpontjába:

az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom,

béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség,

együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet, pártatlanság energiákat.

 

2015-07-02.                                                      Gaál Sarolta.                                                                            

 

 betlehem_szuletes_temploma.jpg

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 135
Tegnapi: 525
Heti: 1 051
Havi: 3 030
Össz.: 976 404

Látogatottság növelés
Oldal: Az ügyeletes felelős: a Sors 2015.07.02
Ezo Hírnök - © 2008 - 2024 - ezohirnok.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »