Böde István jógaoktató

Az őszinteség

 

Az őszinteség fogalmi definíciójához hozzátartozik, hogy igazán

átérzett, nem tettetett érzelem megnyilatkozásáról van szó. Másrészt

az őszinte ember az érzéseit,és gondolatait nyíltan, kertelés nélkül közli

másokkal...ugyanakkor egyetlen szava sem ferdíti a valóságot amikor

kommunikál.

Az ősi keleti tanítás pedig radikálisan azt a verbális mintát állítja elénk

mércéül: amikor megszólalsz, szavaid legyenek őszinték és igazak,

mindig a lényeget mondd,és mondandód legyen telve jóindulattal.   Ha

csak az egyik elem hiányzik ebből, akkor inkább meg se szólalj.

Nos , az a gond ezzel az emberfeletti mércével, hogy teljesíthetetlennek

tűnik-mindhármat egyszerre teljesítenünk a beszédünkben-igy alig

hallatszana szó a földkerekségen.

Bevallom, ami a legnehezebb számomra /is/  hogy arra törekedjek

szűntelen: őszinte szavaimban legyen jóindulat, a szeretet

segítőkészsége, mert különben többet ártok, mint használok

felebarátaimnak.

De ha nem lennének önkifejezési,erkölcsi mércéim, mihez igazítanám

magamat hogy elősegítsem jobbá válásomat,igazabb emberré

fejlődésemet.

Az őszinteségemnek másik próbatétele az volt gyakran, hogyan tudok

megválni hazug önáltatásaimtól. Mert amikor az ember önmagát csapja

be,hamis érzések, érzelmek kábulatába ringatja magát-már tévúton él,

és mire visszajut igaz önmagához...nehezebben tud ujra szárnyalni

törött szárnyaival.

Mint jógaoktató,felelősséggel állítom: a jóga sokkal több annál, mint

amit a testi gyakorlatok kizárólagos fejlesztése jelent.

A jógának van egy erkölcsi értékrendje, amely egy jógikus életmód

alapja. Ezen erkölcsi szabályok szerinti életforma kell hogy legyen az ars

poeticája a jóga utján haladó tanitványnak- akár fiatal, vagy idősebb

korúakról van szó.

Tiz ilyen tanács szerepel ugyan, /Jama-Nijama/  melyekből most ötöt

említenék ízelítőül.

1. Ne árts az életnek önzéseddel: legyen az növény, állat vagy

embertársad, sem magadnak egészségtelen életviteleddel.

2. Semmit nem tulajdonithatsz el- mert aki képtelen megtagadni önös

vágyait, hogy megszerezze magának azt is, amit nem érdemel karmája

szerint- negativ sorsát épiti.    Ne lopj.

3. Ne hazudj. Kerüld mások félrevezetését a valóság verbális

torzításával, mert előbb-utóbb utolér ennek fájdalmas,leleplező hatása a

bumeráng effektus alapján. Vigyázz: az ön-hazugságaiddal,

rejtekezéseddel,lelkiismeretedet altató önámitásaiddal lelked

kiteljesedésének ártasz.

4.Kerüld az érzékiség öncélú, megbetegítő csapdáit: legyen szó a

szexfüggőségről, ami az érzelemnélküli szexuális életet jelenti, vagy a

folytonos nassolással párosuló evésvágy valódi örömet helyettesitő

pótcselekvéséről.

5. Tudnunk kell: mindannyiunkban van egy életösztönünkből fakadó

birtoklásvágy. Ha  bármit-bárkit  birtokolni akarsz,magadhoz láncolni /"

uralni akarom, ezzel több vagyok"/ eme hiedelmeddel életed

nélkülözhetetlen részévé teszed azt vagy őt, ami már az első pillanattól

nem a tiéd. Az életünk egyik legnagyobb sorstragédiája lehet az, amikor

rádöbbenünk: nem a tulajdonunk volt, legfeljebb vele éltünk

átmenetileg..

A fontossági sorrendben az első a jóga szellemiségében az ösztön-,

érzelmi, gondolati világunk,ezért főként az erkölcsi funkciók

mindennapos fejlesztése a gyakorlati életünkben.  A jóga meditáció

abban is segitséget nyújt számunkra, hogy a tudatos önkontrollunk

kialakuljon, és megőrizhessük azt.

A mai divatos trenddel ellentétben az ősi szabály az, hogy az embernek

három lépést kell előremennie az erkölcsi fejlődésben,a meditáció által a

tudatosságban - mig egyet a lexikális tudás megszerzésében, vagy a

szellemi síkon haladásában, vagy éppen a testfejlesztő testtartások

művészi kivitelezésében. 

A jógának -a sötétségben is minden időkben ragyogó- tanítása arról

szól, hogy nem a vallásokból ismert tiltások hangzanak el benne,  

/félelemből, ránk kényszerített parancsolattal: hogy mit tilos tennünk/

hanem hogy ne kívánja megtenni, a belső igény kioltásával, a jógikus

szellemiség jegyében. Legyen szó a buddhizmusnak, a mohamedán

vallásnak elkötelezett,vagy magát kereszténynek valló emberről: a jóga

útját követi, amennyiben egyet jelent számára az isteni törvényekkel

összhangban élni.

Ha már az őszinteségről fejtettem ki némely gondolatomet, őszintén

belátom: Lao ce-nek Igaza van:

" Ami már megvan bennünk, az elmondhatalan, arról nem beszélünk

Amiről beszélünk, az még nincs meg "

Baráti kéznyujtással: Böde István jógaoktató 

...................................................................................................................

 

TündérAnya RaSu spirituális tanító író, költő

Őszinteség... 

Van az őszinteség... és van a kegyes hazugság... 

Az ő-szint-e - amiről valahogy az őszerinte jut eszembe, szóval az

őszinteség kétélű fegyver, éppúgy lehet vele átkot bocsátani, mint

áldást... 

Nno, és persze: az ő szintje... 

Az ő igazsága az ő őszintesége - az ő szintjén... 

Milyen morális szinten van az az illető, aki az ő őszinteségét nekem

szegezi? 

Létezik gyermeki őszinteség, amelyben még keveredik a fantáziavilág

valós igazsága a felnőttek általi való világ hamis igazságával... - amit

vagy hagynak kifejlődni művészetté, vagy hazug vagy! felkiáltással

eltaposnak, mert nem illik bele abba

a "beolvadokmertígyvagyoksikeresember" félelemképbe... 

Létezik alkotói őszinteség, amelyben már újra keveredik a még

megőrzött gyermeki fantáziavilág valós igazsága az agyonracionalizált

felnőttek általi való (?) világ materialista igazságával... - és jó esetben

alkotó művész az illető, mert ha nem, akkor megrögzött hazudozónak,

jobbik esetben álmodozónak aposztrofálják... 

Létezik a hétköznapok őszintesége, amely kiterjed a mindennapi apró-

cseprő és felettébb fontos ügyeknek az ő szintjeire, és bizony sok

esetben ez a fajta őszinteség a saját véleményünk kinyilvánítása -

ésszel meghozott döntéseink magyarázatául, önmagunk

megnyugtatására...

Létezik az ünnepnapok őszintesége, amely szakrális energiái által a

szívünket szólítja meg, így a szív szava szólal meg, és kimond olyat,

amelyet az ész soha nem mondana ki, mert az érzelem sebezhetővé

tehet... 

Létezik az ember őszintesége, a nő őszintesége, a férfi őszintesége, a

szülő őszintesége, a rokon őszintesége, a főnök őszintesége, az

alkalmazott őszintesége, a beteg őszintesége, az orvos őszintesége -

őszinteségünk mindig attól a helyzettől és állapottól függ, amelyben épp

vagyunk... 

Egy kínvallatáson a vallató őszintesége más szinten van, mint a

vallatotté... 

...és egy kiszolgáltatott helyzetben lévő ember őszintesége mindig függ

a kiszolgáltatottságának fokával, szintjével... Lett légyen bármilyen

minőségében is jelen az adott helyzetben... 

Az őszinteséget valahogy mindig az igazsággal definiáljuk... De kinek az

igazságáéval?... 

Mert ugye, ahány ember, annyi igazság...

Az őszinteség értékrendhez, moralitáshoz kötődik... 

Tehát ténylegesen és kizárólagosan csak a saját szintjén, az ő szintjén

tud megnyilvánulni az illető őszintesége... 

...és ha az Ő szintjén nyilvánul meg, nno, akkor valóban ott van az

Igazság... :-) 

Ő szintsége... Őszentsége... Lehet játszani a szóval, lehet oldalakon

keresztül magyarázni... De minek? Hiszen ezeket a sorokat is őszintén

írom, az én szintemről, az én szívemből - Neked szentem, Ki most

olvasod e sorokat, és jó így Veled együtt elmerengeni őszinteségről,

igazságról, szívről, lélekről - Életről... Rólunk; Emberekről, akik különböző

tudati, értékrendi, morális szinteken vagyunk, hiszen fejlődünk - és

ehhez kívánok mindannyiunknak eredményes tapasztalva tanulást - a

Kozmikus Fejlődési Létspirálon való Utunkon... 

A Szeretet vezessen... Áldott vagy Ma is...

 

...................................................................................................................

 

Domján Mónka pszichológus, önismereti tréner

Csak őszintén!

 

Kedvenc irányelvem ebben a témában az a Voltaire-nek tulajdonított

kijelentés: „Az igazságot úgy kell felkínálni az embereknek, mint egy

kabátot, amelybe tetszésük szerint belebújhatnak – és nem úgy, mint

egy vizes rongyot, amit az arcukba vágunk.”

Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor a kabát látványa is sok,

máskor pedig nagy szükség lehet az arculcsapásra. Kiindulópontként

mégis nyugodtan folyamodhatunk az arany középút ősi igazságához.

Az sem mindegy, hogy mi magunk mire vagyunk inkább hajlamosak:

gondolkodás nélkül kimondani, amit érzünk, sokszor utólag megbánva

hevességünket, vagy éppen ellenkezőleg, magunkban tartjuk

sérelmeinket, és nehezen adunk hangot igényeinknek. Akinek sok

hangos konfliktusa, vitája akad másokkal, az a frusztrációra adott

válaszát többnyire a környezete felé irányuló agresszió formájában

vezeti le. Aki pedig úgy érzi, hogy nem veszik fegyelembe az érdekeit,

nem hallgatják meg a véleményét, elnyomják őt, annak valószínűleg

nehezére esik kimutatni agresszív érzéseit, ezért inkább magában

tartja, sőt önmaga felé fordítja azokat. Ez bűntudat, önvád,

értéktelenség-érzés formájában jelentkezhet, majd átcsaphat a meg

nem értett mártír passzív-agresszív zsörtölődésébe, sőt váratlan,

aránytalan vádaskodásba is.

Azt gondolom, mindkét típusnak segít az, ha elszámol háromig, ahogy

mondani szokás. A haragot mindenki észleli magában, csak az egyik

típusnál ez gátak nélkül, megszűretlen formában ömlik kifelé a

környezetre, míg a másik típus fél kifejezni haragját, ezért magában

rágódik sérelmén, esetleg azonnal bezárkózik, és ha kérdezik, sem

mondja meg, mi bántja.

A kifelé agresszív típus azért jó, ha egy kis időt ad magának, hogy

megformálja az indulatához kapcsolódó reakciót, és tudatosan

megválassza haragjának kifejezésmódját. Fontos, hogy szétválassza,

miért tehető felelőssé a másik fél, és mi az, ami tisztán a saját

tehetetlenség-érzésének számlájára írható.

A befelé agresszív – más szóval passzív, esetleg passzív-agresszív –

típusnak pedig azt kell tudatosítania magában, hogy igenis sérelem érte,

és ezt joga, sőt kötelessége mielőbb kimutatni a helyzet rendezése

érdekében. Neki a saját sérelmének tényét kell leginkább elfogadni, és

ennek kifejezéséhez megtalálni a megfelelő szavakat. Lehet, hogy annyi

is elég: „Nagyon rosszul esett, amit az előbb mondtál.”

Elárulom, hogy én ahhoz a típushoz tartozom, aki nehezen mutatja ki a

haragját. Nemrégiben egy banki ügyfélszolgálaton kénytelen voltam

gyakorolni, hogyan fejezzem ki a keletkezett indulataimat. Annak rendje

és módja szerint sorszámot húztam, és 10 percen belül szólítottak is az

egyik pulthoz, ahol egy fiatal hölgy fogadott. Arckifejezése,

hanghordozása kezdettől fogva pökhendi, lekezelő volt, kérdéseimre

hadarva vagy tőmondatokban, kimondottan leereszkedő stílusban

válaszolt. Amikor kértem, hogy magyarázzon el valamit részletesebben

vagy még egyszer, mert nem sikerült pontosan megértenem, szemét

forgatva, száját húzva, sőt ingerülten (!) mondta el nem sokkal

részletesebben ugyanazt. Először próbáltam magam türtőztetni, arra

gondolva, hogy biztosan rossz napja van, de mindjárt összeszedi

magát, és átvált „normál” üzemmódba. Ám erre hiába vártam. Amikor

fizetés-átütemezési kalkulációt kértem, odalökött elém egy részletes

adatlapot, hogy töltsem ki - később kolléganőjénél kiderült, hogy erre

nem lett volna szükség a puszta információkéréshez, csak abban az

esetben, ha ténylegesen igénybe akarom venni a szolgáltatást. Akkor

szakadt el a nálam cérna, amikor megkérdeztem, hogy mi a különbség

az adatlapon szereplő lehetőségek között, melyek közül be kellett X-

elnem a megfelelőt. Erre ingerülten odavágta, hogy olvassam el! Nagyon

dühös lettem, és elmondtam, hogy nem azért jöttem, mert nem tudok

olvasni, hanem mert nem értek a bankügyekhez és nem ismerem a

lehetőségeket - ezért szerettem volna, ha elmagyarázza ezeket. Majd

immár meglehetősen emelkedett hangnemben kértem, hogy irányítson

át egy másik kolléganőhöz, mert vele nem szeretnék tovább tárgyalni.

Először tiltakozott, de ragaszkodtam hozzá, így megtette. Elbúcsúzáskor

a köszönésemet sem viszonozta. Teljesen értetlenül álltam a történtek

előtt, hiszen még csak nem is panasszal fordultam hozzá, amikor az

érdekellentét következtében könnyen kialakul a konfliktus, hanem

egyszerűen tájékoztatást akartam kérni.

Szerencsére a szomszédos pultnál egy kedves, bár eleinte kissé ideges

hölgy fogadott – nem csoda, hiszen végighallgatta a kolléganőjével

történt szóváltásomat. Megkockáztatom, hogy nem először volt tanúja

ilyesminek. Ezzel együtt kedvesen, gyorsan, pontosan, mégis kellő

részletességgel elmagyarázta a rendelkezésemre álló lehetőségeket,

így tőle megkaptam az információt, amiért elmentem az

ügyfélszolgálatra. Tudatosan nem tettem célzást sem kolléganője

magatartására, hiszen ehhez neki semmi köze nem volt.

Dolgom végeztével a sorszámkiadó automatánál megpróbáltam

visszajelzést adni az ügyintézés minőségével kapcsolatban, de érdekes

módon az én sorszámom nem szerepelt a válaszhatók között, ezért még

aznap e-mailt küldtem a banknak. A helyzetet a fenti részletességgel,

időpont, sorszám, név megjelölésével írtam le, és kértem az eset

kivizsgálását, sőt tájékoztatást az általuk megtett lépésekről.

Mondanom sem kell, hogy életemben először csináltam ilyet. Alaposan

megvizsgáltam a motivációimat, és a felháborodásomat tápláló

bosszúvágynál sokkal erősebbnek találtam az érzést, hogy ez így nincs

rendjén! Tennem kell valamit, mert ha hallgatok, azzal a világban

uralkodó káoszt és rendezetlenséget táplálom. Rosszat teszek

magamnak, ha jogos sérelmemet lenyelem, rosszat teszek a többi

ügyfélnek, aki ugyanezt a bánásmódot kaphatja, ártok a kollegiális

légkörnek, a banki intézményrendszer működésének, és hiszem, hogy

még a nyegle kolléganőnek is, ha nem szembesítem azzal, hogy

viselkedése elfogadhatatlan. Azóta kaptam egy visszajelzést arról, hogy

panaszomat feldolgozták, és majd értesítenek a folyamat kimeneteléről.

Igazából már attól teljesen megnyugodtam, hogy megtettem a

szerintem megfelelő lépést, nincs bennem semmilyen elvárás a

következményekre vonatkozóan. Naná, hogy megrohant utólag a

bűntudat, hogy van-e jogom ilyet tenni, és nem kapok-e „büntetést”

emiatt. Szerencsére meg tudtam magam nyugtatni azzal, hogy az én

felelősségem a visszajelzés megtételével véget ért, és innentől az ügy

további alakulása a többi szereplő felelőssége.

Majdnem mindenkinek gondja van a harag kifejezésével. Egyik régebbi

kliensem olyan mértékben fojtotta el a dühét, hogy megnevezni sem volt

hajlandó, ha pedig mégis felszínre tört az indulata, órákon keresztül

nem tudott megnyugodni. Amikor a düh kifejezésének kulturált módjait

kerestük, tiltakozott ellene, hogy ha egyszerűen, normál hangnemben

kijelenti, hogy dühös lett, az kifejezné, amit érez. Ezért inkább sehogy

sem fejezi ki a haragját, ami természetesen nem szünteti meg azt. Nála

az összes érzés eltompításában, az élet iránt általános közönyben,

örömtelenségben nyilvánult meg a harag (s vele együtt még néhány,

nem kívánatosnak tartott érzelem) elfojtása. Brené Brown írja „Élj

szívvel-lélekkel!” című nagyszerű könyvében: „Kutatásom másik, nagyon

váratlan felfedezése volt az a tény, hogy nem létezik szelektív érzelmi

tompítás. Az emberi érzelmek egy spektrum mentén helyezkednek el, és

ha a sötét oldalt eltompítjuk, akkor a világosat is. Így tehát, amikor azon

igyekeztem, hogy fájdalmam és sebezhetőségem élét elvegyem, ezzel

együtt akaratomon kívül a jó érzéseimet, például az örömöt is

elnyomtam”.

Fontos tehát, hogy képesek legyünk őszintén átélni az érzéseinket –

kivétel nélkül mindegyiket! S amelyikről úgy érezzük, hogy fontos

kimutatnunk, ahhoz érdemes megtalálni a megfelelő kifejezési formát.

Lehet, hogy bizonyos érzéseink esetében ez spontán működik, míg más

érzelmeinkkel kapcsolatban meg kell tanulnunk, vagy legalábbis újra fel

kell fedeznünk, hogyan tudjuk nyíltan, ugyanakkor a környezetünk

számára befogadhatóan megmutatni azokat. Az őszinteség saját

magunknál kezdődik! Amíg magunkkal nem vagyunk őszinték, addig

képtelenek leszünk hitelesen kommunikálni. Anélkül pedig másoktól sem

várhatunk megértést. Sőt – őszinteséget sem.

Domján Mónika

pszichológus, önismereti tréner 

...................................................................................................................

 

Somogyi Péter hagyományőrző, lélekszerelő

Őszinte hazugság...

 

A kérdés a következő. Tegyük sorrendbe a következőket. Előre a

legkívánatosabb kerüljön, majd ami nem annyira kívánt:

1. Önmagához őszínte, másnak hazudik

2. Magát becsapja és másnak is hazudik

3. Önmagához és másokhoz is őszínte.

Remélem végig gondoltad és nem kezdtél azonnal tovább olvasni. Mi lett

a sorrend?

Nálam: 3-1-2

Miért?

Nos, egy magyar mondás szerint: „Homokra nem lehet várat építeni.”

Várat, sőt bármilyen épületet, csakis és kizárólag szilárd alapra lehet

építeni. Sőt nem csak épületet, hanem bármit amit építünk, csak szilárd

alapokra érdemes. Azért, mert egy nem kellően szilárd alap, egy váratlan

esemény következtében elmozdul, összetöredezik, amely változás a reá

épített építmény megrongálódásához, illetve teljes megsemmisüléséhez

vezethet.

Ezért szükséges a szilárd alap.

A szilárd alaphoz pedig csak az őszínteségen keresztül vezet az út. Nem

máshogy. Ugyan sokan megpróbálják ezt az utat kikerülni, de nem

szokott sikerülni. Sokan mondják, „le fogok szokni...” Pontosan

fogalmaznak. Le fognak... Majd egyszer. De ezt nem veszik észre és azt

hiszik, már teszik is.

De nem jobb az se aki kijelenti, „leszokom...” mégse sikerül. Ő is olyan

aki csak álmodik arról, hogy majd abbahagyja. Miért nem sikerül? Mert

nem akarja. Még mindig több jó van benne mint rossz, vagy legalábbis, a

jó fontosabb, mint a sok rossz. Csak nem vallja be, se a környezetének,

se magának. Hitegeti magát és nem teszi. Aki le akar szokni, az leszokik!

ABBAHAGYJA! Így egyszerűen, felesleges körök nélkül.

Nos, ez a legrosszabb, ha megunkat is átverjük. Nagy gond ez a

betegségek lelki okainak a felderítésekor. Sokan mondják: „Á, Péter,

nekem nincsen bajom ezzel...” A válaszom egyszerű. Engem még meg is

győzhetnek, de a testüket nem lehet félrevezetni. Akinél jelentkezik a

betegség, ott fennáll a lelki konfliktus az adott témában, ha tagadjuk, ha

nem. Ha tagadjuk, azzal az a baj, hogy akadályozzuk a gyógyulást, a

megvalósulást. A GONDOLAT-SZÓ-TETT mint a teremtés hármasa is

megköveteli, hogy mindhárom, harmóniában legyen egymással, mert

csak akkor működik a teremtés.

Ha valaki magát nem csapja be, csak esetleg másokat, az azért nem

akkora baj, bár a hazudozást nem tartom követendőnek, sőt, mert így

van esély arra, hogy az alapok ismeretében, az illető előbb, vagy utóbb

változtat a helyzetén. Változtat, megunva azt amiben van.

Bátran kijelenthetjük, hogy a valós változtatáshoz, az első lépés, az, ha

magunkhoz őszíntévé válunk. Ez elkerülhetetlen lépés. Ha ez megvan,

akkor már csak kényelmetlenségből is abbahagyjuk mások becsapását, a

hazudozást. Ennek a lépésnek a megtételéhez elengedhetetlen, hogy

magunkat ne csak az eddig ismert képességeink, tulajdonságaik alapján

vizsgáljuk, hanem tételezzük fel, hogy az adottt témában gyengébb

teljesítményt nyújtunk, az általunk eddig feltételezettnél. Ez a

vizsgálódás vezet el minket a valósághoz, ahhoz az állapothoz, ahol

éppen tartunk.

Utána már csak rajtunk múlik, mikor hozzuk meg azt a döntést, hogy az

ismeretek birtokában végre változtatunk is. Minden esetre jó, ha tudjuk,

hogy csak akkor változtatunk, ha nem elég jó már számunkra az adott

helyzet. Amíg nem változtatunk, addig pont jó nekünk így is! EBBEN

LEGALÁBB NE HAZUDJUNK MAGUNKNAK!

Őszínteségre fel! Hajrá! Légy tisztában magaddal, a helyzeteddel, hogy

ha eljött az idő, jó döntést hozhass!

 

Somogyi Péter

Lélekszerelő, Hagyaték őrző

 

 

Oldal: 2014 januári írások Őszinteség témában
Ezo Hírnök - © 2008 - 2024 - ezohirnok.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat