Ezo Hírnök

www.ezohirnok.hupont.hu

 

 

 

anubis.jpg

 

Kuthumi: A feltámadásról

2010. április 3.

 

A mai este a feltámadásról fogunk beszélni. Általánosan azt

mondhatjuk, hogy míg a keresztre feszítés elsősorban a Föld nevű

bolygó felemelkedését volt hivatott elindítani, addig a feltámadás

elsősorban az emberek, felemelkedéséről szól, illetve arról a

lehetőségről, ami minden embernek a rendelkezésére áll, ha élni akar vele.

Nevezetesen a saját fénytest ki- és felépítéséről van szó.

Az Univerzumban általános szabály, hogy minden lélek – kivéve azok, akik

a Teremtő kérésére tanítani születnek valamely bolygóra, így a Földre is -,

csak olyan bolygóra születhet le, amelynek a rezgésszintje megegyezik az

adott lélek rezgésszintjével, azaz az adott lélek szellemi szintjével. Ez azért

van így, mert az alacsonyabb rezgésszinten működő lelkek, akik sűrűbb,

nehezebb energetikai rendszerrel rendelkeznek, életképtelenek egy

magasabb, finomabb rezgésszinten működő bolygón.

A másik általános szabály - ebből következően is-, az, hogy a magasabb

rezgésszintet minden egyénnek az alacsonyabb rezgésszintű bolygón

szükséges elérnie, azaz a rezgésszintjét ott szükséges megemelnie.

Ez itt és most a következőket jelenti: a Föld nevű bolygó Jézus keresztre

feszítése óta folyamatosan emeli a rezgésszintjét, és halad az 5.

dimenzióba. Ebben a folyamatban jelenleg a 4. dimenzió alsó részében van,

ami asztrálisan is, és mentálisan is nagyon szennyezett.

Az emberek rezgésszintjének a megemelkedéséhez – a szabad akarat

törvénye miatt-, a saját döntésük szükséges, mégpedig a lélek szintjére

felhozott döntése. E nélkül nincs egyéni felemelkedés. Ma olyan helyzet van

a Földön, hogy a bolygó és az emberek jó része között energetikailag egyre

nagyobb a feszültség, mivel a bolygó maga, kezd 4. dimenziós bolygóként

működni, míg az emberek jó része - döntés és ráutaló magatartás

hiányában-, még 3. dimenziós rezgésszinten van.

Ez azt jelenti, hogy egyre nagyobb nyomás érvényesül mindazokra, akik

nem lépnek, akik nem indulnak/indultak el a 3. dimenziós blokkok, gátak

feltisztításában, a saját fénytest ki- és felépítésében, és ez a nyomás egyre

feszültebbé, ingerültebbé teszi őket.

Ez a folyamat lassan eléri azt a pontot, amikor az egyénnek teljesen

választania lesz szükséges, a felemelkedési folyamathoz való csatlakozás,

vagy nem csatlakozás között.

Mi várható azok esetében, akik bármely ok folytán nem csatlakoznak a

felemelkedési folyamathoz?

Nos, az ő esetükben az a helyzet fog kialakulni, hogy az egyéni

rezgésszintjük lassanként alacsonyabb lesz, mint a Föld nevű bolygóé, és

egyre kevésbé lesznek képesek megnyugtató módon élni rajta. Egyre

nagyobb nyomás fogja terhelni az idegrendszerüket, ami azzal a

következménnyel járhat, hogy az eddig bezárt kapuk átszakadhatnak, és a

tudatalattiban tárolt információik kontrollálatlanul a felszínre törhetnek.

Ha ezek az emberek nem lépnek, és nem kezdik el a saját fénytestüket ki-

és felépíteni, a nyomás rajtuk erősödni fog az által, hogy a Földbolygó

rezgésszintje folyamatosan emelkedik, az egyéni pedig esetleg nem, vagy

nem eléggé. Az idegrendszer ezt a nyomást csak egy határig képes

elviselni.

Mindaz, amit elmondtunk, hogyan kapcsolódik a feltámadáshoz?

Úgy, hogy az emberiség történelmében Jézus volt az első, aki 3. dimenziós

élettér közepette olyan fénytestet épített ki-és fel önmagának, ami képes

volt a fizikai halálból való visszatérésre, majd a „mennybe menetelre”, azaz

a magasabb dimenzióba való felemelkedésre a fizikai testtel együtt.

Ő volt az első, aki megmutatta, hogy ez még olyan helyen is sikerülhet,

mint a Föld nevű bolygó, ahol az emberek fizikai teste az egyik legsűrűbb

energiarendszerrel rendelkezik az Univerzumban.

A feltámadás szellemi célja az volt, hogy egyrészt megmutassa, hogy van

élet a halál után, hogy a fizikai test halála nem jelenti a végleges halált,

másrészt ott és akkor bebizonyosodott, hogy a 3. dimenzióbeli fizikai test is

képes magasabb szinten rezegni, magasabb dimenzióba emelkedni, s

ehhez nem szükséges más, mint az egyén lélek szintjére emelt döntése.

Jézus ezzel a tettével azt bizonyította be, hogy az embereknek lehetőségük

van kikerülni a 3. dimenziós kötöttségeikből, és magasabb dimenzióba

emelkedni, amennyiben ez mellett döntenek.

Valószínűleg sok ember fogja erre azt mondani, vagy gondolni, hogy OK,

rendben van, de Jézus Isten fia volt, s ezt ő maga is többször hangoztatta.

Neki sokkal több lehetősége volt erre, mint nekünk, akik nem Isten

fiaként/lányaként vagyunk itt a Földön.

Ez a vélemény több ok miatt sem állja meg a helyét. Először is, nincs olyan

ember, aki nem Isten fia, vagy lánya lenne. Minden lélek a Teremtő

gyermeke. Nincs semmi olyan az Univerzumban, ami ne így lenne.

Másodszor, Jézus emberként született le a Földre, ami azt jelentette az ő

számára is, hogy a születéskor megitta a „felejtés vizét”, és ugyanolyan

fizikai teste volt, mint a többi embernek. Ebben a tekintetben nem volt

különbség közte és a többi ember között. Ami őt idővel „mássá” tette, az,

az, hogy sokat tanult, rendszeresen meditált, és sok olyan gyakorlatot

csinált, amivel a fizikai testének a rezgésszintjét emelni tudta. S ez egyben

a tudatosságának a folyamatos növekedését is jelentette.

Ezek a gyakorlatok akkor is, ma is, az emberek rendelkezésére álltak/

állnak. Jézus komolyan vette ezeket, és nap, mint nap gyakorolta őket.

Mire 30 éves lett, készen állt a beavatásra, azaz a saját életfeladatának a

megismerésére és felvállalására. Ez történt meg a Jordán folyóbeli

keresztelésekor.

Attól a perctől kezdve Jézus pontosan tudta, hogy mi a feladata, és azt is,

hogy mi fog történni vele. Ő ezért jött ide a Földre, ezt vállalta, és ezt a

vállalást, azaz a saját életfeladatát teljesítette a keresztre feszítéssel és a

feltámadással.  Ez által emberként is legyőzte a halált, elnyerte az örök

életet, és képes volt a fizikai testével együtt magasabb dimenzióba

emelkedni.

Ez a feltámadás igazi jelentősége az emberek számára, azaz az, hogy ha

felvállalod a saját életfeladatod teljesítését, és azt teljesíted is, azzal

elnyerheted az örök életet, és magasabb dimenzióba kerülhetsz.

Hogy mi az életfeladat? Mindenkinek más és más. Ha azonban valaki

meghozza azt a döntését, hogy ezt teljesíteni akarja, és elkezdi a saját

fénytestét imákkal, meditációval, kineziológiával, aura szómával, Bach-

virágterápiával, stb.- rengeteg jó módszer és technika létezik erre -, ki-és

felépíteni, ez a feladat előbb –utóbb feltárul előtte, és tudatosan

teljesíthetővé válik.

Ma az emberiség nagy lehetőség előtt áll: az otthonával, a Föld nevű

bolygóval együtt adatott meg a számára az a lehetőség, hogy az 5.

dimenzióba emelkedjen.

Jézus megmutatta, hogy ez lehetséges. Ettől kezdve az egyénen, saját

magán múlik, hogy él-e ezzel a lehetőséggel, vagy sem.

Minden ember számára nyitott ez a lehetőség, s az ehhez szükséges

módszerek, technikák adottak. Csak élni szükséges velük, kitartóan,

elvárások nélkül gyakorolni őket, a többit pedig a Teremtőre bízni.

Béke veletek.

 

Az üzenetet leírta: Vincze Ágnes

 

cadeceus3.jpg

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 301
Tegnapi: 525
Heti: 1 217
Havi: 3 196
Össz.: 976 570

Látogatottság növelés
Oldal: Kuthumi: A feltámadásról 2010.04.03.
Ezo Hírnök - © 2008 - 2024 - ezohirnok.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »