Köztudati hatások 2024.05.10., péntek
(alkalmankénti megjelenés, jelentősebb köztudati hatások
esetében)
Kérem Anubisz, a Felettes Énem, a Föld, Imhotep, Jézus, Mária Magdolna, Máriaanya, Mihály arkangyal védelmét a teljes energiarendszeremre, beleértve a fizikai testemet, a helyre, ahol tartózkodom, az olvasás, értelmezés teljes ideje alatt, mely áthatolhatatlan, minden tisztátalan, ártó energia, tisztátalan, ártó lény számára. Kérem Jézust és Merlint, vigyék el gyógyító helyére, arról a helyről, ahol tartózkodom, mindazt a tisztátalan szándékú, szélsőséges, manipulativ, ártó energiát, tisztátalan, ártó lényt, mely a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása, és az egészségem megőrzése mellett elvihető gyógyító helyükre. Kérem Jézust és Merlint, a lenyomatok gyógyítására mind magamnál, mind másoknál, mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása mellett lehetséges. Kérem, elfogadom, engedem magamon keresztül átáramolni: az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség,szeretet,pártatlanság energiákat.
Az ember, nem azonos az érzéseivel, gondolataival, a jelenlegi átmeneti
időszakban pedig ennek tudatosítása, nagyon fontos azok számára, akik
szeretnék jól érezni magukat a bőrükben.
Magasabb megértési és rezgésszinten működni, azt is jelenti
egyben, az ember megtanul egyre inkább lekapcsolódni a
köztudatról, vagyis függetleníti magát a köztudati hatásoktól.
Ez olykor nem egyszerű feladat, ám nem is lehetetlen. Amennyiben valaki
képes beazonosítani, hogy amit aktuálisan érez, gondol, az nem az
övé, hanem a köztudaté, dönthet úgy is, a köztudati hatásoktól függetlenül
is jól érzi magát.
Úgy határoztam, alkalmanként, röviden megosztom veletek, milyen
köztudati hatásokat érzékelek egy-egy napon.
Ezek nyilván a saját érzékeléseim, a teljesség igénye nélkül, ám akiket
érdekel, azoknak segítséget nyújthat annak beazonosításához, amit
aktuálisan éreznek, gondolnak, annak mekkora része lehet saját és
mekkora köztudati.
A beazonosított érzéseket, gondolatokat, kéréssel el lehet vitetni
gyógyító helyükre, mely tevékenységgel, tisztul az ember
környezete és a köztudat is.
Akiket a mélyebb okok is érdekelnek, azoknak ajánlom figyelmébe az
oldalon megjelent és folyamatosan, havonta megjelenő írásokat, melyek
központi témája, az elmúlt években a hitrendszerváltás, illetve
"A dimenziók egybenyílásáról 2014.01.19" című anyagomat, mely
talán, az oldalon megjelet írások közül, a leginkább közérthetőbbe
alatti menüpont/. Azok számára pedig, akik nyugodtabban, békésebben
szeretnének élni a jelenlegi, átmeneti időszakban, és ezért hajlandók tenni
is, ajánlom figyelmükbe a személyes Bach-virágterápia tanácsadás
lehetőségét, melynek részletei megtalálhatók a "Bach-virágterápia
tanácsadás" menüpontban /felülről a 3.-ik menüpont/.
Serrano-Correcher Maria-Luisa/Mása/, 2017.12.11.
Köztudati hatások 2024.05.10., péntek
A tegnapi nap folyamán, hirtelen, és jelentősen megemelkedett a Föld
rezgésszintje, ami érzékenyebb egyének számára, határozottan
érzékelhető volt. Egyesek, az elmúlt időszakhoz képest, jóval
felszabadultabbnak, nyugodtabbnak érezhették magukat. Főleg a
mentális túlműködésre hajlamos egyéneknél volt tapasztalható az a
jelenség, mintha a „hetekig össze-vissza kattogó gondolatok”, hírtelen
elapadtak volna, megszűnt a „szélsőséges agyalás”, az azt kísérő mély
szorongás, nyugtalanság, s az egyén egy jóval békésebb, nyugodtabb
létállapotba került volna, melyben a mentális, lelki és testi folyamatai
kiegyenlítődtek. Asztrális túlműködésre hajlamos egyéneknél, a „lelki
hullámvasút” fejeződhetett be, megjelentek a józan gondolatok,
átláthatóbbakká váltak helyzetek. Mivel a hétfői napon, igen erőteljes
érzelmi, mentális is/vagy kilengések voltak tapasztalhatók több
embernél, a tegnapi napon tapasztalt „kiegyenlítődés”, nagyszerű
lehetőség az egyén számára, hogy pl. tudatosítsa önmagában, mekkora
különbség van egy alacsony, és egy magas tudatállapot között.
Amennyiben van személyes tapasztalat, mely felismeréssel és
megértéssel társul, valószínűleg a motiváció is meg tud érkezni az
önismereti úton történő továbbhaladáshoz, másképpen, a stabil, Felettes
Én szintű működéshez. A Föld rezgésszintjének megemelkedését,
hamarosan követi a visszájahatás, azaz a „fekete leves”, így aztán,
„kicsit fel lehet lélegezni”, pihenni, mielőtt a köztudat ismételten
felbolydul. Leírtak, analógiában a csütörtöki napkitöréssel:
„Szombat hajnalban érkezik és heves geomágneses vihart okoz majd
a csütörtöki napkitörés szele. 8,33-as KP-indexet várnak a
szakemberek, ami akár szabad szemmel is látható sarki fényt hozhat. A
csütörtök reggeli X2.2-es intenzitású napkitörés az előzetes
várakozásoknál hevesebb turbulenciákat okozhat majd a Föld mágneses
terében. A NOAA űridőjárással foglalkozó osztálya, az SWPC friss
előrejelzésében évek óta nem látott erősségű, 8,33-as KP-indexet vár a
szombat reggeli órákra – írja az Időkép. A KP-index, egy globális
index, amellyel a geomágneses aktivitást, vagyis a Föld mágneses
terének zavartságát fejezik ki, értéke 0-tól 9-ig terjedhet. A
0 inaktivitást jelöl, míg a 9-es extrém geomágneses vihart. Minél
magasabb a KP-index, annál jobban közelít a sarki fény az Egyenlítő
felé. A legintenzívebb időszak szombaton reggel 8 és 11 óra között
várható, de már az azt megelőző háromórás időablakban is 7-es értéket
várnak a szakemberek. A Nap péntek reggel újabb, X3.98-as
kitörést produkált, így további turbulenciák várhatók a következő
napokban a Föld mágneses terében. (index.hu).
Köztudati hatásokra érzékenyebb egyének, meglehetősen „furcsán”
érezhetik ma magukat. Erőteljesebb szédüléses tudatállapotok
jelentkezhetnek náluk, előfordulhatnak koncentrációs nehézségek,
látászavarok, fejfájás, hányinger, erős bizonytalanságérzet stb. Egyesek
elszállásos érzeteket tapasztalhatnak, koordinációs zavarok léphetnek
fel a mozgásban. Mások igen erőteljes, lüktető energiát érzékelhetnek,
mely pulzáló formában halad át a testük belsejében, fokozva a
„szokatlan, cseppet sem kellemes” tünetek számát. „Elszállásra”
hajlamos egyének esetében, jelenleg kiemelten fontos a földelés.
Javasolt nagyobb odafigyeléssel enni, lehetőleg „tiszta” táplálékot,
többet inni, „tiszta” vizet, tudatosan koncentrálni azokra a feladatokra,
melyeket az egyén aktuálisan végez, nem hagyni „elkalandozni a
figyelmet”. Az elkövetkezendő időszakban, többeknél előfordulhatnak
„gyorsan váltakozó, olykor szélsőségesebb tudatállapotok”. Az egyén
„hol lent, hol fent érezheti magát”. Megértési és rezgésszint kérdése, ki,
hogyan kezeli az esetleges kilengéseit, zsigeri szintű tisztulási
folyamatok zajlanak, egyre mélyebb "rétegek" vannak érintve a
tisztulásban. Összefoglalva a dolgokat: Minél inkább tud az
ember befelé figyelni, minél inkább működik stabilan a Felettes Énje
szintjén, annál kevésbé fog kibillenni ebből a tudatállapotból.
Aki kibillen, annak az embernek még dolga van az adott helyzettel,
valamit nem dolgozott fel önmagában, valamely működésén még nem
változtatott. A „fekete leves” elnevezés, lásd feljebb arról szól, „ha
valami nem tetszik neked, ha valami fáj, az benned nincs feldolgozva”,
a gyökérokig javasolt eljutni, az ott lévő működésen változtatni.
A hét mottója: „Apró hajó is át tud kelni a viharos tengeren, ha jó
a kapitánya”.
Köztudati hatások 2024.05.07., kedd
Igen erőteljes feszültség van jelen most köztudati szinten, melynek egyéni szintű
kezelése, kiemelt jelentőségű. Sokan félnek jelenleg a harmadik
világháború kitörésétől, az elmúlt napok politikai vonatkozású hírei, eme
félelmek megerősödését eredményezték köztudati szinten. Van, aki azzal
foglalkozik, ki, kit fog megtámadni a közeljövőben, van, aki inkább kéri elvitelre
eme félelmeit gyógyító helyükre az ÉgiFöldi Segítőktől, és a Felettes Éntől. Az
első esetben a félelmek a köztudatba áramolnak, tovább terhelik az amúgy is
rendkívül feszült köztudat állapotát, a második esetben, a félelmek elvitelre
kerülnek gyógyító helyükre, ami által tisztul az egyén energiarendszere,
környezete, s maga a köztudat is.
Az utóbbi időben, keveset írtam aktuális politikai eseményekről, most is
csak néhány gondolatot szeretnék hozzáfűzni az elmúlt napok történéseihez.
Miután több NATO tagállam vezetője állt ki amellett, hogy hivatalosan is NATO
csapatokat küldjenek Ukrajna területére,
"Vlagyimir Putyin orosz elnök utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát,
hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati
nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni – közölte hétfőn az orosz
védelmi minisztérium. Dmitrij Medvegyev, Oroszország korábbi elnöke, az
Orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese kijelentette, HOGY OROSZORSZÁG
NEM FOG ATOMFEGYVERREL CSAPÁST MÉRNI UKRAJNÁRA, AZ
OROSZOK CÉLPONTJAI ELLENSÉGEIK FŐVÁROSAI ÉS KORMÁNYZATI
NEGYEDEI LESZNEK – A CAPITOL HILL (WASHINGTON), AZ ÉLYSÉE-
PALOTA (PÁRIZS) ÉS A DOWNING STREET 10 (LONDON) MENTÉN. Az
Orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese Telegram csatornáján bejelentette: a
mai naptól Oroszország úgy döntött, hogy nem válaszol nukleáris csapással.
Ehelyett egyelőre katonai gyakorlatokat tart a nem stratégiai nukleáris
fegyverekkel felszerelt erők bevonásával. Ugyanakkor Ukrajnát „nem létező”
országnak nevezte, ahová egyre több partner küldhet csapatokat." (index.hu)
Szeretném röviden összefoglalni a „hatalmi játszma” lényegét, ahogyan
részemről látom, hátha megnyugszanak a kedélyek köztudati szinten is. 1.
Világpolitikai szinten, a világpolitikai játszmák „színpadán”, egyáltalán nem
mindegy, ki, mit mond, tesz, milyen hatalmi pozícióban van az egyén, aki
megfogalmaz dolgokat. Míg pl. Franciaország miniszterelnöke szájából, konkrét
„fenyegetés” hangzott el az orosz elnök felé, fordítva, „csupán” egy konkrét
időpont nélküli hadgyakorlat bejelentése történt. Dmitrij Medvegyev, korábbi
orosz elnök fogalmazott meg konkrét válaszlépéseket, aki nem a jelenlegi orosz
elnök, így sok mindent mondhat nagyobb következmények nélkül, lásd feljebb.
Ugyanakkor köztudott, legalábbis Oroszországban, hogy Medvegyev nem mond
semmit, az orosz elnökkel való egyeztetés nélkül.
Medvegyev „Ukrajnát „nem létező” országnak nevezte, ahová egyre több partner
küldhet csapatokat. Mit jelenthet ez a mondat? Röviden, „ok, eddig azt
mondtuk, ha hivatalosan is beteszitek a lábatokat Ukrajna területére, ahol nem
hivatalosan már a kezdetektől jelen vagytok, akkor megsértitek Oroszország
szuverenitását, ami részünkről taktikai atomfegyverek bevetését eredményezi.
Most úgy döntöttünk, »Ukrajna nem létező ország«, azzal, hogy beteszitek a
lábatokat a területére, nem sértitek meg Oroszország szuverenitását, így taktikai
atomot sem vetünk be, legalábbis Ukrajnában nem, viszont ha tovább
erősködtök, akkor…”
Az aktuális orosz elnök, köztudottan foglalkozik harcművészettel, fenti történet
pedig arról is szól, „hogyan lehetséges kezelni egy provokációt, az energetikai
törvények ismeretében olyan formában, hogy a helyzet uralható maradjon, ne
törjön ki a feszültség.” Így aztán nagyon úgy tűnik, a harmadik világháború
kitörése, ezúttal is elmarad. Nyilván nem mindegy, az egyén él az energetikai
törvényekkel, vagy visszaél velük, ám ez már egy másik történet...
Köztudati szinten, jelenleg igen erőteljes feszültség van. Megértési és rezgésszint
kérdése, ki, milyen formában kezeli ezt a történetet. Van, aki kést ragad, és
belevágja az őt sértegető ember hátába, van, akinek nincs már dolga hasonló
helyzettel. Holnap Újhold lesz, a jelenlegi időszak nagyszerűen alkalmas arra,
hogy amit most még lehet, az egyén kérje elvitelre gyógyító helyére. Jupiter
Uránusz együttállás kapcsán, az Uránusz analógiában áll a hisztériával is. Az
ember könnyebben behisztizhet, bepánikolhat jelen időszakban, többször
megélhet szélsőséges tudatállapotokat, úgy érzékelheti, mintha folyamatos
támadások között „kellene helytállnia”, egyesek úgy érezhetik, nem tudják már
kezelni a köztudati hatásokat, hiába tisztítanak napi szinten teret, a köztudat
állapota csak napról-napra romlik stb. Eme érzéseket/gondolatokat/érzeteket is
lehet kérni elvitelre gyógyító helyükre az ÉgiFöldi Segítőktől és a Felettes Éntől.
Amennyiben az egyén „behisztizett”, célszerű addig "mondogatni" és kérni
elvitelre gyógyító helyére a „kijövő dolgokat”, ameddig azt nem érzi, hogy
sokkal nyugodtabb lett, a düh nagy része távozott az energiarendszeréből. Eme
időszak is elmúlik, lehet tisztulni, működéseken változtatni, egyre szabadabban
létezni a Föld emelkedő rezgésszintjén.
Köztudati hatások 2024.04.19., péntek
Köztudati szinten, jelenleg „égzengés, földindulás van”, nagyobb számban
fordulhatnak elő szélsőséges erőszakkal, páni félelemmel, ugyancsak
szélsőséges bizonytalansággal, az egyén számára egyre frusztrálóbb
döntésképtelenséggel, a jövőtől való félelemmel, kilátástalansággal
kapcsolatos érzetek/érzések/gondolatok. Április 21.-én lesz egzakt a Jupiter
Uránusz együttállás, aznap lesz egy Nap Plútó kvadrát is, állnak össze a
fényszögek, nem csoda, hogy tömegek szintjén érzékelhető egy igen
erőteljes frusztráció köztudati szinten. „Személyes érdekeltségek esetén”,
bizony nagyobb számban fordulhatnak elő egészséggel kapcsolatos
váratlan, „derült égből villámcsapás” szerű helyzetek, balesetek, munkahely
hirtelen elvesztése, hirtelen felmondás, párkapcsolati szakítás, attól
függően, az aktuális bolygóállások, az egyén mely életterületét érintik.
Amennyiben leírtakhoz hozzávesszük, az ugyancsak összeálló Mars Neptun
konjukciót, megszaporodhatnak a zűrös, átláthatatlan helyzetek, a „nem
látok ki a fejemből” tudatállapotok, az utcán több „erőszakos részeg ember”
tűnhet fel, a híroldalakon ismételten megszaporodhatnak a megtévesztő,
szélsőségesen manipulatív, a valóságtól rendkívül távol álló írások. Egyéni
megértési és rezgésszint kérdése, az ember tapasztalatok, vagy belátás
útján tanul, kiemelten „frusztrált” köztudati hatások közepette, célszerű
kiemelten figyelmesen, éberen tenni a dolgunkat.
Magasabb megértési és rezgésszinten, az ember jelenleg pl. azt
tapasztalhatja, mintha valami folyamatosan ki akarná lendíteni őt a
középpontjából, az utcán való közlekedés, egyesek számára kifejezetten
nem eshet most jól. Süt a nap ugyan, ám valahogy nem jólesően, a mozgás
egyes embereknek, nehezére eshet, a tér nem tűnik tisztának,
energetikailag kifejezetten kellemetlen érzeteket kelthet. A „befelé figyelés”
jelenleg kiemelten fontos, amúgy is. Egyéni „kilendülések” esetében,
jelenleg kifejezetten sok lehetőség adódhat az összerendezettség,
összeszedettség gyakorlására, azaz először ajánlott összeszednie magát az
embernek, majd utána folytatni a tevékenységeit. Lehet, hogy ilyen
formában lassabban fognak haladni a dolgok, lehet, hogy az egyén
kevesebb dolgot tud megtenni, mint amennyit szeretne, amennyiben az
egyéni értékrend első helyén az egészség áll, fentiek figyelembevétele
javasolt.
A Föld rezgésszintje továbbra is emelkedik, egyáltalán nem mindegy, az
egyén tudatában van ennek, és egy jelenlegihez hasonlatos, energetikailag
erőteljesebb időszakban, önként, szabad akaratából „fűződik, rendeződik
át”, vagy továbbra is ellenáll egója a változásnak, még inkább befeszül,
még jobban belebonyolódik abba, hogy megszabja hogyan akar változni,
amivel az egyén további testi/lelki/szellemi szenvedéseket okozhat
önmagának/környezetének, s tovább szennyezi a köztudatot is.
Az egó nem tudja értelmezni az összerendezettséget, csak olyan formában,
hogy ő rendezi össze a dolgokat. Azt, hogy van az embernek egy Felettes
Énje, amellyel az egónak célszerű megtanulnia együttműködni, azt meg egy
makacs, erős egó, „végképp” nem akarja. Ez az a belső konfliktus, melyet
egyre több ember él meg a Földön, s ennek a konfliktusnak nincs
megoldása azon a szinten, melyen az létrejött. A „jó” hír az, hogy megoldás
van, ám ehhez fontos felismerni egyéni szinten, hogy az ember egyre
mélyülő konfliktushelyzetet él meg önmagában, melyre egyszerűen nem
találja a megoldást az aktuális megértési szintjén, majd pedig segítséget
kér.
Az elmúlt időszakban volt lehetőségem rátekinteni Bach-virágterápiás
tanácsadás keretein belül, néhány ember „erősen ellenálló egójára”. Nem
volt szép látvány, az én egóm sem szokott szép lenni olykor:)).
Azzal, hogy miért kerültek elém ezek a történetek, nyilván nekem is dolgom
van. Az egyén eljön a terapeutához segítségért, aztán van aki megsértődik,
mert nem azt kapja, amit akar (pontosabban amit az ego akar), hanem azt,
amire szüksége van. Bizony van ez így, no és akkor mi van? Mi is az egyén
célja? Jobban szeretné érezni magát, vagy sem? Mit hajlandó megtenni az
egészségéért?
Aki elég kitartó, nem hagyja annyiban, dolgozik önmagán, tanul
együttműködni a terapeutával, majd mindeközben önmagával. Egyre több
ember van, aki „önmaga bántása helyett”, inkább a Felettes Énjével való
együttműködést választja, mások még "futnak pár kört", s ez így van jól.
A hét mottója: „lehet, hogy most nem látom magam előtt az utat, újra
előjöttek a félelmeim, mi lesz, ha út helyett a szakadék vár rám, sebaj, van
Felettes Énem, neki van rálátása arra, mire van szükségem, nekem nem,
megbízom benne, s vezetésével megyek tovább.”
Köztudati hatások 2024.04.09., kedd
Köztudati szinten, jelenleg a kedvetlenség, motiválatlanság, csömör,
közöny, kilátástalanság, beletörődés, erőtlenség, fáradtság, megtörtség,
unottság, tehetetlenség érzetei/érzései/gondolatai vannak jelen nagyobb
számban, a „Nincs kedvem dolgozni. Valami mást csinálnék szívesebben,
csak éppen nem tudom, mi az a más. Unom már ezt, unom már azt.
Hagyjon békén mindenki. Nem változik semmi. Nincs örömöm az
életemben. Ez sincs, az sincs. stb.” programokkal egyetemben.
Mindeközben, csodálatosan süt a nap, lágy szellő lengeti a fák ágait, a
szomszédban a szarkák éppen verekednek a fészekrakó helyekért, sebaj,
nekik is van még mit tanulniuk feltétel nélküli szeretet és elfogadás
témakörben.
A depresszív érzetek is nagyobb számban vannak jelen most köztudati
szinten, akinek „van füle hozzá”, „látszólag véget nem érő szóözön
formájában” hallhatja azt a „panaszáradatot”, mely jelen van köztudati
szinten, és arról szól, „kinek, mi nem tetszik az életben”. Sokan vannak,
akik jelenleg éppen ezt unják, mármint „más emberek folyamatos
panaszkodását”, kérdés, mi van emögött az unalom mögött, szembenézett-
e az egyén annak gyökérokával, változtatott-e a működésen. Addig meg
lehet kérni az unalmat is elvitelre gyógyító helyére.
Fizikai szinten, egyesek rendkívüli testi fáradtságot, lelassult mozgást,
ernyedtséget tapasztalhatnak az izmokban, a tartásukban, nehezebben
emelhetnek meg olyan súlyokat, melyeket néhány hete még könnyedén
megemeltek, úgy érzékelhetik, mintha nem uralnák a testüket. A
szédüléses, „bealvós”, kevésbé éber tudatállapotok gyakorisága megnőhet,
egyesek látásproblémákat tapasztalhatnak (homályosabban látnak,
nehezebben tudnak fókuszálni dolgokra), erőteljesebb bizonytalanságot,
instabilitást tapasztalhatnak a járásukban, a napi tevékenységek
végzésében. Felsorolt érzeteket/érzéseket/gondolatokat, nyugodtan lehet
kérni elvitelre gyógyító helyükre az ÉgiFöldi Segítőktől, és a Felettes Éntől.
A Föld rezgésszintje továbbra is emelkedik, a rezgésszintváltozással járó
hatások, egyéni szinteken változók. Mivel jelenleg egyszerre van jelen a
hatalom és hála, és a feltétel nélküli szeretet és elfogadás hitrendszere a
Földön, egyéni szinteken zajlik a hitrendszerváltás, a hatalom és hála
hitrendszere szerinti működések lépésről-lépésre történő felbomlásával,
megértési és rezgésszint kérdése, ki, mit tapasztal a világban zajló
eseményekből.
Van, aki annyira erősen „be van kötve” a hatalom és hála hitrendszere
szerinti működésbe, hogy még mindig nem ismerte fel, a hitrendszerrel
együtt, annak egyik alap programja, a „harc az élet” is folyamatában
bomlik fel. A béke és szabadságharcok ideje lejárt, vagy béke van, vagy
harc, a kettő együtt nem megy. Választani szükséges minden embernek a
Földön, s aki a békét választja, annak az embernek fontos szembenéznie a
saját, belső harcaival, s változtatni a működésén. Enélkül, „békekötés
elsősorban önmagammal” nélkül, nem lehetséges a belső béke
megteremtése sem. Hogy aztán köztudati szinten, mikor lesz béke, az már
egy másik kérdés. Egyszer egészen biztosan, amennyiben sok-sok
embernek sikerül békét kötnie önmagával, az köztudati szinten is
megnyilvánul.
Mivel köztudati szinten, jelenleg igen sok a negatív emóció, a nyűglődős,
szenvedős érzések, gondolatok, s tömegek szintjén lehetnek egyéni
érdekeltségek, és ezzel rácsatlakozások, egyéni szinteken ezeket célszerű
megelőzni, illetve rácsatlakozás esetében kezelni. Csodálatos az idő, sokat
tud segíteni a séta a szabadban. A jó idő eljövetelével, szebbnél szebb
virágok veszik körül az embert, csak észre szükséges venni őket. A
minőségi zenehallgatás, jelen időszakban kifejezetten sokat tud segíteni,
illetve a „szeretetalapú” beszélgetések, hasonlóan gondolkodó, érző
emberek között (az mondjuk, az esetek jelentős részében, mindig nagy
élmény bír lenni, legalábbis számomra:)). Részemről, nekem rengeteget
tud segíteni, amikor felsorolom, mi mindent érzékelek köztudati szinten.
Sorolom, sorolom az érzéseket, gondolatokat, majd mindegyiknél
rákérdezek a Felettes Énemtől, enyém ez az érzés/gondolat, vagy sem.
Amennyiben nem, nincs vele dolgom, amennyiben igen, megnézem, miért.
Ez a rövid kérdezz-felelek „játék”, igen hatásosan segítheti a köztudatról
való lecsatlakozást, a Felettes Énre történő rácsatlakozást.
Jelen időszak, amúgy is nagyon alkalmas belső nagytakarításra.
„lomtalanításra”, rendrakásra, az aktuális célok letisztítására.
Köztudati hatások 2024.04.02., kedd
Köztudati szinten, jelenleg igen karcos, harcos, nyugtalanító, frusztráló
érzetek, érzések, gondolatok vannak jelen. Többen érzékelhetnek
„hányingert”, mely tünet mögött pl. alábbi program állhat (hányingerem
van attól, ami a világban zajlik). A tömegesen előforduló mozgásszervi,
elsősorban lábakat, kezeket érintő fizikai tünetek mögött pedig, a „kicsúszik
a kezemből az irányítás, nem arra megyek, amerre menni szeretnék, irányt
váltanék, de nem tudom hogyan stb.” programok állhatnak.
Egyesek a megszokottnál nagyobb ingerlékenységet, nyugtalanságot
érzékelhetnek, jelentéktelennek tűnő helyzetekre reagálhatnak hatalmas
vehemenciával. A Jupiter-Uránusz együttállás kapcsán, mely fényszög
május hónapig jelentősebb hatással van/lesz a köztudatra is, szeretném
megjegyezni, egyeseket arra taníthat ez az állás, hogy megtanulják kezelni
az indulataikat, s a hisztérikus kirohanások helyett, „építő mederbe” tudják
terelni a düheiket. Továbbra is ajánlom figyelmetekbe a honlapon
megtalálható „Védelemkérés, elvitelkérés, tértisztítás” szövegeit, melyek
egyben dühkezelési technikák is. Az elfojtott düh, előbb-utóbb fizikai szintű
betegségek formájában jeletkezhet, a külvilágra ráömlő düh, árthat más
embereknek, elvitelkérés hiányában a „dühös embernek”, hiszen annak
környezetében marad, visszahat rá, a köztudatról „már nem is beszélve”.
Az egyén már azzal is nagyon sokat segíthet önmagának, a környezetében
élőknek, ha jól kikiabálja magát, majd kéri dühei elvitelét gyógyító helyükre
az ÉgiFöldi Segítőktől és a Felettes Éntől. Itt megjegyzem, hamarosan
kulminál a Mars Szaturnusz együttállás is, így fentebb leírtak gyakorlása,
egyeseknek kiemelten ajánlott.
Ami segíthet jelen időszak egyéni szintű kezelésében. Ajánlott odafigyelni
arra, hogy az ember „ne vegye fel a kesztyűt”. Párkapcsolaton belül
előfordulhat, hogy az egyik fél kiemelten rendszerető, a másik fél kevésbé.
A férfi pl. rendszeresen ledobja a földre a zoknit, miután leveszi azt, a nő
minden alkalommal felveszi utána, és berakja a mosógépbe. Évek óta ilyen
formában működött a történet, majd egyszer csak a földre ledobott zokni,
hatalmas vitához, esetleg szakításhoz vezet. Hasonló történetek
előfordulhatnak az elkövetkezendő időszakban, megelőzve a „váratlan,
derült égből villámcsapás” jellegű helyzeteket, célszerű inkább
elgondolkozni azon, miért zavarja a nőt a ledobott zokni. Mit képvisel az
életében ez a zokni, mi az, ami mélyebben zavarja a helyzettel
kapcsolatban? A férfi részéről is hasonló a feladat, megnézni, miért érzi
„szükségét” annak, hogy bármit ledobjon az otthona padlójára. Honnan
hozta azt a működést, mi van mögötte stb. Látszólag „bagatell” a történet,
ám, ha a két „fél” hajlandó az őszinteségre, elsősorban önmagához/a
másik emberhez, és hajlandók „lemenni a történet mélyebb lényegéig”,
lépésről-lépésre feldolgozva az előjövő dühöket, egyéni szinten, és
párkapcsolat tekintetében is sokat tehetnek a magasabb megértési
szinten történő működésért.
Vannak emberek, akik kiemelten érzékenyek a világban zajló „negatív”
történésekre. Erős rángatásokat, kapaszkodásokat érzékelhetnek, egész
testük megfeszülhet, érzékelhetik idegeik rángását, kellemetlen érzetek
jelentkezhetnek a gyomrukban, a bőrükön, elkezdhet fájni a fejük stb.
Amikor nagyon sok a hasonló „külső inger”, bizony olykor „nem egyszerű”
nem reagálni, elcsendesedni, megnézni, mik ezek az érzetek, milyen
gondolatok, érzések társulnak hozzájuk. Az elvitelkérés hasonló esetekben
is sokat tud segíteni. Javasolt kimondani, adott pillanatban mi zavarja az
embert. Pl. „elegem van, hogy rángatnak, csimpaszkodnak rajtam, be
akarnak nyomulni a fejembe stb. Semmi dolgom veletek, menjetek
máshová stb.”. Nyilván, ha az ember jelentős dühöt érez, lehet leírtaknál
sokkal mélyebbre menni, kimondani mindazt, amit aktuálisan az egyén
érez, bármi is legyen az, majd kérni Merlint, mindazt, amit az egyén
kimondott, vigye el gyógyító helyére. Ezt a tevékenységet javasolt addig
folytatni, ameddig az ember azt nem érzi, hogy egyre kevesebb a düh
benne, energetikailag a düh jelentősen kitisztult az energiarendszeréből,
kezd megnyugodni.
Itt megjegyzem, hogy a Föld rezgésszintje továbbra is emelkedik.
Nyugtalanabb, feszültebb időszakokban, egyesek nyugtató tablettákat
használnak, hogy „jobban viseljék” a feszültséget. Itt most nem a
szélsőséges, „orvosi jellegű” történetekről van szó, melyek esetében
indokolt lehet a nyugtatók használata, hanem olyan esetekről, amikor az
egyén nem szándékozik foglalkozni a mögöttes okokkal, vagy mert nem
akar, vagy mert nem tud arról, hogyan tegye ezt stb., és pusztán „külső”
segítséggel, tünetet kezel. A pusztán okozatok kezelése, a Föld emelkedő
rezgésszintjén, egyre kevésbé működőképes megoldás már jelen
időszakban is. Bizonyos esetekben az egyén, éppen a visszáját érheti el
annak, amit valójában szeretne. Olykor sokat tud segíteni egy természetes
alapú nyugtató tabletta, hogy az ember megnyugodjon, ugyanakkor
lecsillapodva, javasolt foglalkozni a tudattalan programokkal, működésekkel
is, akár terápia keretében.
Bach-cseppek közül, az Elsősegély csepp rendszeres használata, jelen
időszakban igen nagy segítséget jelenthet a nyugodtabb, koncentráltabb
egyéni működéshez. Mi segíthet még? Ismétlés gyanánt röviden: Mécses
gyújtása otthon, amennyiben lehetséges, munkahelyen, tömjén füstölő
használata, energetikailag nehezebb napokon, jelen időszakban a
tértisztítás kiemelten fontos, komolyzene hallgatása ugyancsak sokat
segíthet. A hírek olvasása javasolt kiemelt éberséggel, olvasás előtt
védelmet kérve az ÉgiFöldi Segítőktől. Az elkövetkezendő időszakban,
megszaporodhatnak az erőszakos történések "világpolitikai" téren, így a
hírek tematikájában is, ami sokasodó, alacsony rezgésű asztrál és mentál
lény jelenlétét jelenti a hírfelületeken. Eme rácsatlakozásokat, javasolt
megelőzni, illetve adott esetekben kezelni. Továbbá, ajánlott odafigyelni
arra is, hogy a "semmi sem az, aminek látszik" programja, az
elkövetkezendő időszakban erőteljesebben lesz jelen a köztudatban, illetve
a hírfelületeken is.
Köztudati hatások 2024.03.18., hétfő
A Föld rezgésszintje, immár elérte azt a szintet, melyen egyre kevésbé
működik a hatalommal történő visszaélés. Egyre több, nem tiszta
szándékkal elindított történet fordul a visszájára, egyes napokon, szinte
már követhetetlen mértékben. Minél kevésbé tiszta a szándék, annál
gyorsabban fordul visszájára a tett. Ezt nem nehéz belátni, elég, ha az
ember megnézi az aktuálisan zajló világpolitikai eseményeket. Amikor
annak idején Oroszország vezetője elindította az úgynevezett “különleges
hadműveletet”, többen úgy vélték, egy hét alatt befejeződik a történet.
Nem így lett. Amikor Izrael területén a Hamasz támadásokat hajtott végre,
többen úgy vélték, egy hét alatt megérkezik a válaszcsapás, és befejeződik
a történet. Nem így lett. Ami kicsiben, az nagyban is működik, és fordítva.
Napi szinten, egyre több “hatás-visszája hatás” figyelhető meg a
világpolitika területén, egyéni szinteken is.
Magasabb megértési és rezgésszinten működve, az egyén könnyen
tapasztalhat egyre növekvő köztudati zajt, napi szinten előforduló
energetikai anomáliákat, erős fáradtságot, energiahiányt, hol előbukkanó,
hol eltűnő, furcsa fizikai tüneteket, egyes napokon erőteljes lehangoltságot
stb. Részemről voltak olyan napjaim, amikor úgy éreztem, mintha a “vihar
szemében” állnék. Körülöttem minden kavargott, süvített, innen szállt el
valami, onnan szállt el valami. Olykor leguggoltam, mert ha állva maradok,
eltalált volna valami, máskor arréb léptem, hogy elsüvítsen mellettem az
arra repülő tárgy. Amennyiben az ember nem figyel befelé, hanem “utat
enged a félelmeinek”, attól fél, valami eltalálja, nem tud megállni a lábán
stb., akkor bizony nagy esélye van arra, hogy mindez bekövetkezzen. Én is
estem el párszor, ki nem? A felállás, lábra állás a lényeg. A vihar el fog
múlni, kisüt hamarosan a nap is, ám, addig célszerű “kitartani”,
megmaradni abban a belső középpontban, melyből kezelhető az aktuális
helyzet, vagy/is, mielőbb visszatalálni a belső középpontba, hamár az
ember kilendült onnan.
Köztudatilag “harcosabb” napokon, valóban sokat tud segíteni, amikor az
egyén “bekuckósodik a belső csendjébe”, s onnan végzi napi
tevékenységeit, ám mivel a Földön élő minden egyes embernek, van még
mit tanulnia feltétel nélküli szeretet és elfogadás témakörben, lehetnek
időszakok, amikor az egyén egyszerűen nem tud “bekuckósodni”,
másképpen megfogalmazva, Felettes Énjével való kapcsolata meggyengül,
egója átveszi az irányítást az egyén működése felett, a Felettes Énnel való
kapcsolat, látszólag megszakad. Látszólag, mert minden egyes embernek
van Felettes Énje, mely "nem megy sehová", ott van, figyel, tiszteletben
tartja az ember szabad akaratát, akkor válaszol, akkor javasol, amikor az
ember felé fordul, kérdez, és meghallja a szavát.
Amennyiben az egyén napról, napra egyre frusztráltabbnak, fáradtabbnak,
kimerültebbnek érzi magát, jó eséllyel napi szinten csatlakozik a
köztudatra. A köztudatról lehetséges lecsatlakozni, amennyiben az egyén
úgy dönt, és ráutaló magatartást tanusít. Nem szükséges ehhez napi
szinten “bújni” a híreket, hallgatni az aktuális asztrológiai előrejelzéseket
stb. Van, akinek ez segít, van, akinek az, változó. Van, hogy az embernek
kifejezetten nem javasolt jelenleg híreket olvasni, mert éppen olyan
folyamatban van benne, melyet megzavarhat a hírek olvasása. Részemről
az utóbbi időszakban kevesebbet olvastam a napi híreket, inkább csak
akkor, amikor azt érzékeltem, nagyobb a “nyüzsgés” köztudati szinten.
Megnéztem, “ja, hogy Oroszországban választásokat tartanak, ezért érzek
nagyobb frusztrációt? Ok. Van ezzel a történettel most dolgom, vagy nincs?
Van, ez, meg az, meg emez. Akkor erről a történetről, itt és most
lecsatlakozom. Hogyan? Elvitelkéréssel, döntéssel a másképpen működés
mellett, és segítség kéréssel az ÉgiFöldi Segítőktől, és a Felettes Énemtől,
hogy mostantól amit eldöntöttem, az így is legyen”. Ennyi.
Visszatérve az egyre növekvő gyakoriságú viszzájahatások egyéni szintű
kezeléséhez. Ami jelenleg történik a világban, azt egyéni szinten el is
szükséges bírni. Néhány héttel ezelőtt pl., számomra igen határozottan
megérkezett az üzenet, mely szerint rakjak nagy rendet a lakásban,
dobjam ki a már nem szükséges dolgokat, rendszerezzek, tehát kifejezetten
fizikai szinten végezzek tisztítást. Ezen kívül, nézzem át, mit eszem, mit
iszom, alakítsam át a táplálkozási szokásaimat, mert van, amire már nincs
szükségem, van, amire meg igen. Erősödési, felkészülési időszak van, a
továbblépéshez fontos megállni, újragondolni dolgokat, másképpen
működni, mint eddig.
A Föld rezgésszintje, elérte azt az értéket, melyen egyre kevésbé működik
a hatalommal történő visszaélés. Ez a rezgésszint itt van, rá lehet
csatlakozni, amennyiben az egyén testileg/lelkileg/szellemileg elbírja a
rácsatlakozást. Amennyiben nem, marad a köztudatra való rácsatlakozás,
az egyre alacsonyabb megértési és rezgésszinten való működés.
Többen jelenleg csak állnak, várakoznak, se előre, se hátra nem lépnek,
kérdés, tudatosan teszik ezt, vagy pl. megdermedve a félelemtől.
Amennyiben tudatosan teszik, érthető, olykor fontos megállni, töltődni,
újratervezni dolgokat, hozzáerősödni a következő lépéshez, amennyiben
tudatosság nélkül...hát igen, az egy igen ijesztő tudatállapot bír lenni. A
“köztudati verkli” hamarosan nagyobb sebességre kapcsol, egyáltalán nem
mindegy, magával rántja-e az embert, vagy csak az elsüvítő tárgyak száma
gyarapodik a “vihar szemében”, melyek elöl olykor el lehet hajolni, le lehet
guggolni stb., teljes bizonyossággal tudva, hamarosan kisüt a nap.
Az emberek jelentős része, számtalan asztrális, mentális, fizikai szállal van
összekötve egymással. Minél inkább emelkedik a Föld rezgésszintje, annál
erőteljesebben lehetnek érzékelhetők a hatalom és hála hitrendszere
szerinti működések egyéni, közösségi szinteken. Miért? Azért, hogy az
ember felismerje eme működéseit, és változtatni tudjon rajtuk. Elvárásod
van egy kapcsolaton belül? Jöhet egy rossz érzés, egy fura gondolat, egy
szúró érzet a testben. Egy jelzés arra, “Hahó. Ezzel itt és most dolgod van.
Nem később, vagy majd, itt és most. Ismerd fel, értsd meg, engedd el, kérj
ehhez segítséget, már, amennyiben szándékodban áll változtatni.” Ha nem,
majd lesz ismétlés, nagyobb jelzés, érthetőbb figyelmeztetés, ameddig meg
nem érted, és nem változtatsz. Nem azért, mert az ÉgiFöldi Segítőknek, a
Felettes Énednek, vagy Istennek, a Teremtőnek stb., nincs más dolga,
minthogy “téged ugráltassanak”, hanem azért, hogy ha már lehetőséged
van felcsatlakozni a Föld egyre emelkedő rezgésszintjére, ha már van
lehetőséged feltétel nélküli szeretetben és elfogadásban élni, amit
egyébként leszületésed előtt te vállaltál, akkor ezt lehetőleg minél
könnyebben, minél lazábban, meg is tudd tenni.
Ezen a magasabb rezgésszinten, energetikailag nem működőképesek az
elvárások, az alá/fölérendeltségen alapuló függések, nem azért, mert egy
“emberiségnél fejlettem szellemi lény megelégelte az emberek kisded
játékait, és visszaküld egyéneket a startvonalra”, hanem azért, mert
magasabb rezgésszinten, mások az energetikai szabályok. Nyilván ez nem
opció olyan emberek számára, akik ragaszkodnak a “régi szabályokhoz”,
csakhogy ha ragaszkodik ehhez valaki, ha sem, a történet olyan formában,
mint régen, egyre kevésbé működik. Lehet próbálkozni, többen teszik, lehet
erőszakkal élni, többen teszik, a következmények nem maradnak el.
Hamarosan a “köztudati verkli” nagyobb sebességre kapcsol. Jelzem még
egyszer, nem mindegy, az embert magával rántják-e a folyamatok, saját fel
nem dolgozott tudattalan programjai, működései okán, vagy érzékeli a
rángatásokat, rántásokat, kapaszkodásokat, tudatában van annak, mi,
miért történik, ugyanakkor szilárdan, egyenes derékkal áll a lábán, kitart az
“eredeti célja mellett”, hogy emberként, feltétel nélküli szeretetben és
elfogadásban éljen. Milyen csodálatos szó is a “kitartás”. Javasolt tehát
felkészülni, erőt, bátorságot gyűjteni, s amennyiben mód van rá, nem
elengedni a Felettes Én “kezét”. Ez amúgy sem lehetséges, csupán az ego
hajlamos erről megfeledkezni, no de sebaj, van ez így. Előbb-utóbb az ego
is belátja, “uralkodás helyett”, számára is könnyebb, és örömtelibb
“elfoglaltság’, a Felettes Énnel való egyenrangúság, együttműködés.
Köztudati hatások 2024.02.26., hétfő
Tompaság, ingerlékenység, beletörődés, csömör, értetlenség,
motiválatlanság, közöny, fásultság, kedvetlenség van jelen nagyobb
számban jelenleg köztudati szinten. Magasabb megértési és
rezgésszinten működve, többen érzékelhetik, mintha valami nehéz,
ragacsos, nyúlós „massza” húzná vissza az embert az alacsonyabb
minőségű érzések, gondolatok felé. Érzetek szintjén, ez nehezebb mozgás,
fáradtság, szív körüli „üresség érzet” formájában jelentkezhet, egyeseknél
a szorongások, tudattalan félelmek hatására, gyomorpanaszok
jelentkezhetnek stb. Eme érzéseket, gondolatokat, érzeteket, kéréssel el
lehet vitetni gyógyító helyükre.
A Föld rezgésszintje emelkedik, egyre több minden kerül felszínre a
tudattalanból. Van, aki foglalkozik a tudattalanjából előjövő dolgokkal,
felismeri, tudatosítja azokat, változtat a saját működésén, van, aki nem
foglalkozik velük, a maga következményeivel. Sokan vannak, akik
csalódtak, kiábrándultak, megsértődtek, mert a „belső fejlődésük” nem
hozott olyan változásokat az életükbe, melyekben reménykedtek, vagy nem
olyan gyorsan. Ezzel sincs semmi baj, eme „ego szintű beakadáson” is felül
lehet emelkedni, amennyiben az ember úgy dönt. Az ego olykor nagyon
meg tud sértődni, ha nem az van, amit akar. Van ez így. Minden embernek
joga van abban a tudatállapotban „csücsülni”, amilyenben akar, részemről
nincs szándékom megsértődni az ÉgiFöldi Segítőkre, és a Felettes Énemre.
Miért is tenném? A Felettes Énemnek van rálátása arra, mire van
szükségem valójában, az egómnak nincs erre rálátása.
Többen „küzdenek” jelen időszakban, ilyen-olyan fizikai szintű
problémákkal, így az egészség kérdésköre kiemelt jelentőséggel bír
jelenleg, s egyre inkább. Az én olvasatomban az egészség azt jelenti,
testi/lelki/szellemi egyenrangúságban, együttműködésben élek, a Felettes
Énem javaslatai alapján, egyre inkább a nap 24 órájában. Az 5.d-ben
legalábbis ezt fogja jelenteni az ember egészséges működése. Addig meg
van a Föld emelkedő rezgésszintjével történő egyenrangú, együttműködő
emberi működés tanulása, melynek egyik módja, az embert megérintő,
aktuálisan előjövő tudattalan tartalmak feldolgozása. Sok ember egója még
mindig keresi a „kiutat”, hogy megússza a Felettes Énnel történő
egyenrangúság, együttműködés megtanulását. Dacol, sértődik, felelősséget
ruház át, alapjaiban nem változtat, csupán a hatalom és hála hitrendszerén
belül vált irányt. Aztán meg nem érti, miért nem működik a történet, miért
fordul a visszájára amit akart. S megint csak sértődik, dacol, hisztizik,
kiabál stb. Mi ez, ha nem mókuskerék, „ördögi kör” stb.? Így aztán érthető
a köztudati szinten lévő csömör, beletörődés, reménytelenség,
kilátástalanság stb. érzéseinek, gondolatainak tömeges előfordulása is.
Ez így „hosszútávon” nem fog tudni működni, az ember egészségére
történő „negatív” következmények nélkül legalábbis nem. S erről nem a
Föld tehet, melynek emelkedik a rezgésszintje, nem is az ÉgiFöldi Segítők,
a Felettes Én, a Szaturnusz, a Plútó, a terapeuta, a „nehéz gyermekkor”, a
jelenlegi rendszer, az ember párja stb. Ez mind-mind arról szól, ahogyan az
ember eddig működött, az már egyre kevésbé működik. Nem megy, hiába
„erőlködik”, hiába hibáztat, hiába lázad, eme régi működéssel, egyre inkább
csak árthat magának. Amennyiben pedig az ember huzamosabb ideje
nem érzi jól magát a bőrében, az nem elég motiváció ahhoz, hogy minden
tőle telhetőt megtegyen a „jó(ll)étéért”? Mi a teendő? Javasolt megnézni,
mi az, ami működik az egyén életében, azt megtartani, ami nem működik,
azon meg változtatni. Nem szükséges "kiönteni a gyereket a fürdővízzel
együtt", elég azon változtatni, ami nem működik. Röviden, közérthetően
megfogalmazva: "Nagyon jó vagy" mentális szinten? Szuper. Lelki szinten
hogy állsz? Ja, hogy az emberi kapcsolataiddal akadnak problémák, nem
tudsz egészségesen kötődni másokhoz stb. Nem baj. Óriási dolog, hogy ezt
felismerted, javasolt ezen a történeten dolgoznod. Az ego mit fog
valószínűleg akarni? Azt, amit már eddig megszokott. Pl. a huszadik,
ötvenedik anyagilag jól működő céget akarja megalapítani, anélkül, hogy a
"társulás" lelki oldalával foglalkozna. Egyszerűen ne hagyd, hogy az ego az
"orrodnál fogva vezessen", tanulj valami újat. Hát nem csodálatos az élet?
Mindig lehet valami újat tanulni.
Ahol hála van, jólét van, bőség van, ott az van, ahol hiány van,
elégedetlenség, félelem a jövőtől, ott az van. U.i.: Egyre több ember ébred,
egyre több ember működik magasabb megértési és rezgésszinten, mint
akár 2-3 évvel ezelőtt, ami hatással van a köztudat állapotára is. Így aztán
jelzem, az aktuális, alacsony rezgésű asztrál, és mentál programok mellett,
egyre több magas rezgésű program is jelen van a köztudatban, s
remélhetőleg, egyre több lesz belőlük. A hét mottója: Rendszerváltás
helyett, hitrendszer váltás.
Köztudati hatások 2024.01.26., péntek
Hetente egyszer, besegítek egy társasházkezelő cég adminisztrálásába. Az
iroda bútorai, a 70-es, 80-as éveket idézik, a többség abból a korból
maradt vissza. Abból a korból, amikor a cég vezetője is „fénykorát” élte,
egy magyar állami nagyvállalat középvezetőjeként. Az irodai szék, melyen
évek óta dolgozom, idővel „veszített tartásából”, kényelmetlenné vált, nem
esett jól az ülés rajta, ám úgy voltam vele, sebaj, hetente egyszer, jó lesz
nekem ez a szék is. Aztán egyszer megfájdult a derekam, és a szék,
„nagyon nem lett jó, heti egy alkalommal sem az ülésre”. Arra gondoltam,
örülnék egy kényelmesebb ülő alkalmatosságnak, elképzeltem, ahogyan
elhelyezkedem benne, s örömmel tölt el az ülés. Néhány másodpercig,
elmerengtem ebben a vízióban, majd csináltam tovább a dolgomat. A
minap bementem a munkahelyemre, kinyitottam a lépcsőház ajtaját, s
fordultam volna be jobbra, a földszinti iroda bejárati ajtaja felé, amikor
megláttam, hogy az ajtótól két méterre, ott áll egy irodai szék, rajta felirat,
„elvihető”. Pontosabban, ez inkább egy fotel volt, a maga teljes
pompájával. Alig használt, bőrhuzattal bevont, hatalmas fotel.
Látszott rajta, „nem mai darab”, ugyanakkor nagy becsben tartott, masszív
„szépség” volt. Egykori tulajdonosa, még a port is letörölte róla, mielőtt
lerakta a lépcsőházban. A társasházkezelő cég tulajdonosa, általában
délelőtt tíz óra előtt, nem jött be a munkahelyre, én kilenc órára jártam be,
ám aznap ő is megérkezett kilenc óra után pár perccel. Ott álltam az
„elvihető” irodai fotel előtt, csodáltam a szépségét, majd amikor a
cégvezető megérkezett, megkérdeztem tőle, lecserélhetem-e a saját
székemet, erre a másikra. Bólintott, a csere megtörtént néhány percen
belül, lett egy hatalmas, kényelmes, masszív irodai fotelom, melyben
örömmel töltött el az ülés:)). Köszönöm az ÉgiFöldi Segítőknek, és a
Felettes Énemnek, többek között azt is, hogy még a szállítás költségét is
"megspórolták" nekem:)).
Az ego a „végtelenségig” képes ragaszkodni ahhoz, hogy ő határozza meg,
hogyan valósul meg az ember 1-1 elképzelése, terve. Nem egy emberrel
találkoztam, aki hosszú órákat, hónapokat, éveket töltött el „agyalással”
arról, hogyan tudja megvalósítani az elképzeléseit. Aztán, „nem ment ez így
sem, nem ment az úgy sem”, az ego „vergődésébe”, szépen, lassan
felörlődhetett az egyén. Amennyiben az ember nem képes belátni,
„tévedtem, megértettem, ez az út nem oda vezet, ahová menni szeretnék,
itt és most, ezt a fajta működést, részemről befejeztem, mostantól
másképpen működöm, mint eddig (ilyen, és olyan formában), s ehhez
kérem az ÉgiFöldi Segítők, és a Felettes Énem segítségét, hogy ez így is
legyen", akkor bizony maradhat az "ego vergődése" is, a maga
következményeivel.
Közben, ott vannak sok ember körül a lehetőségek, ott vannak a
megoldások a továbblépéshez, fejlődéshez, csak éppen ahhoz, hogy az
egyén észre is vegye azokat, célszerű kijönnie a „vergődős” tudatállapotból,
és kinyitnia a szemét. Magyarán, „agyalsz a hogyanon”, vagy észreveszed
azt, hogy ott van az orrod előtt, ami a tiéd. Az ego olykor nagyon gyáva bír
lenni. Képes félni a változástól, egyesek egója a boldogságtól, szabad léttől
is. Aki gyermekkorában a szeretetet a bántalmazással azonosította, az az
egyén, hosszú-hosszú ideig is képes bántani önmagát, a környezetét. Egy
bántalmazó dinamikával működő, örömre, boldogságra, szeretetre vágyó
embernek, olykor hiába mondod, „mikor hagyod abba önmagad
bántalmazását, s kezdesz el örömteli életet élni?”, legtöbbször csupán
„emberfeletti” belső munka árán, kezdhet el lépésről-lépésre
együttműködni az ego, a Felettes Énnel. Előző mondatban, a lényeg nem az
„emberfeletti munkán” van, hanem azon, hogy ezt a munkát, lehetséges
elvégezni. Lehetséges változtatni, amennyiben az embernek van szándéka
a változásra, ehhez segítséget kér az ÉgiFöldi Segítőktől, és a Felettes
Éntől, és ráutaló magatartást tanusít. Milyen érdekes is a magyar nyelv.
"Emberfeletti" munka alatt mit is értünk? Felettes Én szintű működést
például.
A Föld rezgésszintje emelkedik. Az az ember, aki egyre inkább képes a Föld
emelkedő rezgésszintjével egyenrangúságban, együttműködésben létezni,
napról-napra tapasztalhatja, tervei valóra válnak, materializálódnak,
anélkül, hogy meghatározná a „hogyant”. Azt célszerű az ÉgiFöldi
Segítőkre, és a Felettes Énre bízni, hiszen nekik van rálátásuk arra, mire
van szüksége az egyénnek. Az egónak nincsen rálátása erre, nem is lehet,
kivéve a stabil, Felettes Én szintű egyéni működést.
Az az ember, aki nemhogy együttműködni nem szándékozik a Felettes
Énjével, tudomást sem akar venni annak létezéséről, nos, az az ember is
materializál, kérdés az, hogy mit. Amennyiben az egyénnek nem tetszik az,
ami körbeveszi őt, akkor bizony van még mit feldolgoznia pl.
felelősségvállalás témakörben.
Ezzel sincs semmi baj, minden egyes embernek lehetősége van a tanulásra,
emberként való fejlődésre, még mindig lépésről-lépésre történő haladás
van.
Az egónak is el lehet magyarázni, „attól még, hogy évekig rohangált körbe-
körbe a mókuskerékben, rengeteg időt, és energiát fordítva a történetre,
semmi baj nem történik, ha ezt a fajta működést, itt és most befejezi, és
mostantól másképpen működik, mint eddig.” Ez is a tanulás része, az
emberi fejlődés, amúgy sem lineális, hanem spirális, mostantól kipróbálhat
valami egészen újat, hátha ráébred arra, ez neki is jó. Miért is ne?
Végül, és nem utolsósorban, azoknak szeretnék üzenni, akik úgy érzik,
„legszívesebben elbújnának egy lyukban, a szobájuk sarkában stb., és
azt szeretnék, ha mindenki békén hagyná őket”. Ez egy program, melyet
célszerű kérni elvitelre gyógyító helyükre. Az esetek jelentős részében,
arról van szó, hogy az anyaméhben, sok embernek voltak kellemes
tapasztalatai. Egyesek ott tapasztalták meg a biztonságot, melyben azóta
sem volt részük. Egészen addig, ameddig az egyén nem tapasztalja meg a
„belső biztonságot”, azt, hogy mindentől, és mindenkitől függetlenül is
biztonságban van, hiszen van Felettes Énje, a vele való kapcsolatnál
nagyobb biztonság, nem létezik, nos, addig valószínűleg még van min
dolgoznia. Anyához fűződő viszony, anyai programok, és társai, a javasolt
irány. A Föld rezgésszintje továbbra is emelkedik, ez egyesek számára
egyre inkább érzékelhető, látható. Az nem mindegy, valaki nyitott-e a
csodákra, tesz is azért, hogy a csodák megnyilvánuljanak az életében,
vagy továbbra is "vak marad a változásra", s egy "letűnt világ romjaival néz
farkasszemet, nap, mint nap".
Kérem Jézust és Merlint, vigyék el gyógyító helyükre, arról a helyről, ahol
tartózkodom, mindazokat a tisztátalan, manipulativ, befolyásoló, ártó,
tisztátalan energiákat, lényeket, melyek akár az olvasás, értelmezés alatt,
befolyásolás, manipuláció, általánosítás, összemosás, tévedés, csúsztatás,
ragaszkodás, előítélet, visszaélés, gőg, hiúság, restség, tompaság,
önfejűség, lenézés, megvetés, vádaskodás, elvakultság, elcsúszás,
elbukás, azaz, az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés, könyörület, hit,
remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés, megbocsátás, erő,
öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség, szeretet,
pártatlanság, őszinteség, érdeklődés, belátás, türelem, felelősségvállalás,
egészség, derű, elismerés, elégedettség, életöröm, életkedv, figyelem,
tisztelet, tudatosság, nyitottság, tisztánlátás, hiánya, csekély,
illetve túlzott volta miatt, a Föld energiarendszerébe kerültek, és a
szabad akarat törvényének tiszteletben tartása és az egészségem
megőrzése mellett, itt és most, elvihetők gyógyító helyükre. Kérem Jézust
és Merlint, a lenyomatok gyógyítására, mind magamnál, mind másoknál,
mindazoknál, akiknél ez a szabad akarat törvényének tiszteletben tartása
mellett lehetséges. Kérem, elfogadom és engedem magamon keresztül
szabadon átáramolni: az elfogadás, tiszta szándék, együttérzés,
könyörület, hit, remény, bizalom, béke, bőség, nyugalom, megértés,
megbocsátás, erő, öröm, önzetlenség, együttműködés, jóság, bölcsesség,
szeretet, pártatlanság energiákat.